Irodalmi Szemle, 1974
1974/8 - HAGYOMÁNY - Kovács Sándor Iván: Szenei Molnár Albert utazásai és emlékei
Szenei Molnár Albert személyiségének és utazási emlékeinek efféle naiv értelmezésére, sajnos, a legközelebbi múltból is idézhetünk példát. Egy tudós esszének álcázott cikkben a Szentlélek vándortrubadúrja az új idők új szavai szerint „Irodalmunk Száguldó Emberé”-vé változik, s bár tudjuk, hogy naplójában és szótárában nyoma sincs a rövid velencei tartózkodás személyes élményeinek, a szerző gátlástalanul válaszol ama szónoki kérdésre, „mit csinált, s mit láthatott, hallhatott e három nap alatt a magyar szemnek ezer csodát kínáló Velencében?” Nagy szerencse, hogy Velence ezer csodáját mégsem agnoszkálja egyenként, megelégszik olyan fontosabb feltételezésekkel, mint hogy „a csendesen ringatózó habok fölött messze szárnyaló csodálatos olasz dallamokat hallgathatott, amelyekkel szerelmes lányok, asszonyok hívták és várták haza a messziségből kedveseiket, férjüket.” Az sem rossz persze, hogy „élni szép, élni jó, bármennyire nehéz is — állapítja meg a város pezsgő életében a magyar föld vándora, miközben „gondolán járja a várost”, avagy hogy Velencében „eleget beszélhetett” neki vígjátékokról „bármelyik gondolás, miközben lábukat áztatták az Adria vizében”. De múljanak el tőlünk az elrettentő példák! Kövessük inkább a filológiai körültekintés, a valóságos tények „vezető zsinórját”, még akkor is, ha esetleg mind a személyiség, mind pedig a mű — a napló és a szótár — az eddigi irodalomtörténeti közvélekedéstől némileg eltérő megvilágításba kerül. ü Szenei Molnár Albert valóban rengeteget utazott, bejárta szinte egész Nyugat-Euró- pát, hosszú éveken át külföldön élt, naplót vezetett, szótára telis-tele van személyes érdekű és tudós földrajzi-topográfiai adatokkal, mégis helyénvaló előrebocsájtani nem is egy kérdést. Utazó volt-e valójában? Az utazási- irodalom körébe tartozik-e a napló? Milyen jellegű a személyiségképe? Ogy egészíti-e ki a szótárt, ahogy véltük eddig? „Bujdosás”, bujdosó életforma A régiség a bujdosás szép szavát használja az utazás kifejezésére. A bújdosás, vándorlás, járás-kelés, helyváltoztatás kifejezései Molnár Albert szótáraiban a legkülönfélébb árnyalati eltéréseket jelezve bukkannak elő. Még arra is van eset, hogy egyetlen magyar vagy latin szót (pl. bújdosás vagy projugus) tíz, illetve öt szinonimával világít meg. De ugyanígy nem hiányoznak a szótárból az Elmenésnek és megjövésnek istenasszonyi (Albeona és Adeona), valamint az olyan kifejezések sem, mint Verőfényen vagyok, fedetlen helyen kinn for gok (apricor), Árnyékos helyek, holott nyárban az nap hévsége miatt ember, tábor vagy barom letelepedik (aestiva), Környiil való hegyeknek és fáknak közepette való szép tágas helye (antrae). A természetkultusz eme szép példáit a járás-kelés nehézségeire célzó nyersebb utalásokkal egészíthetjük ki: Járás miatt lábi véres daganat (tama), Kéznek, lábnak munkában, járásban feltörése, keményedése (callum), Ágyéknak, alfélnek lovaglásban, járásban föltörése, csiszolása, bőrnek ledörgölése — vagy még szókimondóbban: Sörödnek feltörése járásod miatt az alfeleden hév időben (intertrigo), Alfélnek járásban fölcsiszolása, parlása, hólyagzása (paratrimma). Szenei Molnár ezeket a kifejezéseket jobbára Calepinus vaskos fóliánsából emelte ki, úgy tűnik, szinte az átélés személyességével. Komorabb árnyalású, biblikus helyeket úgyszintén idézhetünk. Búdosás embernek élete (Vita hominis peregrinatio) — olvassuk a magyar-latin szótárban, Bizonytalan helyeken büdösünk — jegyzi fel annak a bibliának a margójára, amelyet Heidelberg ostroma közepette kapott ajándékul, s amelyet még 1632. évi gyulafehérvári útja alkalmával is keze ügyében tartott. A bujdosás, pontosabban a vándorló életforma értelmezése Molnár Albert egyéb munkáiban is előkerül. Legszebben a Psalterium Ungaricum és a Postilla Scultetica összehangzó elöljáró beszédei vallanak tudatosan felvállalt bujdosásairól. 1607-ben megjelent zsoltárai élén azt hagyta ránk, hogy elszenved inkább minden szidalmat, semmint hálaadó voltának valami jele nélkül menjen ki „Németországból, úgymint tanúságának csendes partjáról, holott ez tizenhat esztendőkben idejének majd haton- felét élte le”. A „tanúság”, azaz a szorgalmatos tanulás németországi „csendes partja”
