Irodalmi Szemle, 1974
1974/7 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Új szlovák drámák a Felkelésről
keílené, hogy jobb munkahelyhez jusson. Az' apa ellene van minden protekciónak, meggyőződése, hogy Miki jövőre protekció nélkül is bekerül az egyetemre, és ITjának sincs szüksége rá, hogy az ő segítségével más, jobbnak ígérkező sínpáron futtassa az életét. Solovič drámája azért érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert főhőse magatartásában tisztán érezzük azt az etikát, amely az ő és társai tetteit irányította a Felkelés idején, s amely ma is vezérli őt, és megszabja gondolkodás- módját. Nem szabad megalkudni, a nehézségektől visszariadni, a tisztesség útjáról letérni. A szerzőnek azon túlmenően, hogy mindennemű karrierizmust és más visz- szásságot elítél, van írói bátorsága az egyetemi felvételeknél még megnyilvánuló protekcionizmus fölött pálcát törni. Ez az elkötelezettség jegyében született bíráló hang erősen emeli a dráma színvonalát, növeli eszmei értékét. A jól felépített, főszerepében igen gondosan jellemzett, elevenen pezsgő színmű végső kicsengése megkérdőjelezhető. Az öreg mozdonyvezetőnek első szívrohama jelzi, hogy a betegen is lankadha- tatlan aktivitást kifejtő öreg ebbe a hajszába belerokkan és életével fizet meg érte — egy más megoldás bizonyára eszményibben szolgálta volna a szerző elgondolását. Ugyanott — a halál percében — túlzottan tablószerűen hat Iľja megjelenése a feleségével, aki csecsemőjét tartja a karján, (fölösleges sok szó folyik korábban a meg nem szerezhető gyerekkocsiról — hogy a csecsemő karon tartása indokoltnak hasson.) A Kis Színpad előadása minden tekintetben kifogástalan. Pavol Haspra, számos új szlovák színmű rendezője, sikeresen világítja meg az egyéni sorsokon át megnyilvánuló szélesebb társadalmi kérdéseket, s ezzel a színmű minden száj- bárágó szándék nélkül egy magasabb szintű közéleti szerepet kap. Haspra ezúttal is jó színészvezetőnek bizonyul. Tomášt a két szereposztásban Gustav Valach és Elő RomanCík játsszák, mindketten hiánytalanul tolmácsolják a szerző elgondolásait. Valach játéka sokrétűbb, színesebb, Romančíké visszafogottabban halk, de ugyanolyan meggyőző. Eva Krížiková a feleség szerepében bővérűen hangos, de a drámai pillanatokban is jól él komédiás képességeivel. A fiúk közül Dušan Taragai jólesően tűnik fel bursi- kóz játékával, a rutinosabb Michal Dočo- lomanský is jól formálja meg hálátlanabb, az írótól halványabban jellemzett szerepét. E Ján Kákoš egyetlen család sorsába sűrítve próbálja megvilágítani a Felkelés sokfelé szálazó tematikáját, a benne szerephez jutottak jellembeli tulajdonságait. A múltban már találkoztunk ezzel a sikeresen alkalmazott drámai sűrítéssel, és semmiképpen sem tartjuk hibának, hogy Kákoš is élt a sűrítés jogával. Itt minden azon múlik, vajon a szerző lélektani megfigyelései helyesek-e, vajon azokban a feltételekben, amelyeket alakjai számára teremtett, hitelesen érzékeltetni tudja-e a hőseit, a tettre kész bátorságot és merő ellentétét, a gyávaságot, az aljas árulást, közbül pedig a felemás határozatlanságot. Az öreg Demeternek, a család fejének legfőbb gondja — a szerző intenciója szerint — hogy birtoka háborítatlan maradjon. Ismételten él azzal a fenyegetéssel, hogy lelövi azt, aki az erdejébe lép, akár a fasiszta hadsereg tagja, akár partizán az illető. Elképzelhető ez a konok- ság, amely csak akkor szűnik meg, amikor a saját szemével győződhet meg a fasizmus brutalitásáról — a tragédia nagyságát és átütő erejét azonban ez a makacsság erősen lecsökkenti. Azért emelem ki ezt annyira, mert Kákoš darabjának, A legifjabb fiú házának témája egy antik tragédia nagyságával felér: félelmetes és megdöbbentő, hogy magának az apának kell megsemmisítenie fasisztává züllött fiát, azt a legifjabbat, aki bizonyára legjobban nőtt a szívéhez, hiszen az ő részére építette a régi csa ládi ház mögött az újat, amelyet a lángok martalékául dob oda, amikor a fiát kénytelen elpusztítani. Ennek a bibliai nagyságúra elgondolt Demeternek jellemrajza azonban nem eléggé kiérlelt; az adott körülmények között tudnia kellene, hogy csak az a nép érdemli meg a szabadságát, amely ellenállni, fegyvert ragadni mer. Ezért hat konokságnak, hogy az ellenállókat, a hazája földjét a bitorlók ellen megvédeni akarókat is lelövéssel fenyegeti, és Matej fiának, a hivatásos hadnagynak és partizánvezetőnek nincs olyan szava, amellyel meggyőzné apját, megtörné csökönyösségét.
