Irodalmi Szemle, 1974

1974/7 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Új szlovák drámák a Felkelésről

Matej, a legidősebb fiú — a sűrítés szabálya szerint — képviseli a drámában a pozitív erőt, a szlovákságnak azt a fiát, aki idejében felismerte a fasizmus mételyét, és szíve, értelme szerint eleget tész az ellenállás parancsszavának. Prózában — főleg Mináč regénytrilógiájában — és drámában is találkoztunk már a Matejhez hasonlatos bátrakkal, a nemzet színejavával,' akik megértve az idő hívását, fegyvert fogtak és példás önfeláldozó partlzánvezetőkké váltak. Kákoš feladata lett volna, hogy ezt az ismert, de korántsem túlheroizáltv hanem valóban hiteles partizánvezetőt egy árnyalatnyi új vonással ellátva élőbbé formálja. Az időtávlat ezt megkövetelte volna tőle, de sajnos, ennek a követelménynek nem tett eleget, az ő Mateja rokonszenves ugyan, de emlékezetünkben hamar elmosódik, nem ugrik ki valami egyénibb vonással, sorsa egyénibb fordulásával az ismert hősök dús galériájából.

Peter, a középső fiú, tanító, s foglalkozásához illően az értelmiségi típusát volna hivatott képviselni a drámában. Bizonytalankodását és határozatlanságát Kákoš jól járja körül, a drámának talán ő a legkiérleltebb és vérbeli drámaírói tehetséggel, megrajzolt figurája, sorsa megrendít — talán csak a halálát kellene dramaturgiailag jobban indokolni.

Végül itt a harmadik fiú, a legfiatalabb, az árulóvá züllött Jano, akinek jellemrajza a legkevésbé megoldott, dramaturgiailag teljesen elhibázott. Sztanyisz- lavszkij arra késztette színészeit, hogy képzeljék el és írják meg az általuk megjátszandó figura életrajzát. Arra kellett az életrajz, hogy a színész tisztán lássa szerepét, s ha helyesen egészítette ki elképzeléseivel, játékában élőbbé válik a figura, hitelesebbé mindaz, amit a színpadon cselekszik. Jano esetében nem ártott volna ilyen életrajzot elgondolni és papírra vetni. Ha a szerző megteszi, akkor bizonyára meglelte volna Jano fasisztává válásának elfogadható indítékait. így nem értjük, valósággal rejtély előttünk, miért lett ilyen döbbenetesen aljas és gonosz. Mi készteti arra, hogy szülőfaluja lakói ellen az egyik gazságot a másikra halmozza? Semmiképpen sem meggyőző a szomszédasszony szava, hogy Janóban minden a fonákjára fordul, ami az apjában jó és pozitív.

Tudjuk a múltból — számtalan irodalmi példa ismert előttünk — mi tette

árulóvá a gyenge jellemeket. Ott van az okok között a kommunizmus elleni gyűlölet, de a számítás is — ha netán győz a fasizmus, legyenek ott a húsos fazéknál. Nem kisebb indíték az emberi gyengeség, hogy aki egyszer kiszolgálója lett a fasizmusnak, nem talál magában többé erőt, hogy kitépje magát a markából. Jano esetében egyetlen motívumot sem említ a szerző, miért gyűlöli oly pusztító dühvei a faluját, ahogy arra sem kapunk magyarázatot, hogy a hátráló fasisztákkal a szülőföldjére visszatérő fiú miért nem siet apjához, fiatal hitveséhez. És mert a motiválás hiányzik, elvész a tragédia antik nagysága.

A dráma ősbemutatója a pozsonyi Oj Színpadon nem volt a legszerencsésebb, s úgy tűnik, hogy minden dramaturgiai előkészület nélkül látott munkához a rendező. A dráma igényes matériája a szerző részéről feltétlenül nagyobb érlelést, elmélyült írói munkát követelt volna, a színház részéről pedig jóval gondosabb rendezést, s a minden ősbemutatónál elmaradhatatlan, erős dramaturgiai segítséget. A nyitrai és brünni bemutatók szerencsésebbek voltak, és remélhetőleg az őszre tervezett prágai bemutatón a hibák java kiküszöbölődik. A fentebb említettek mellett fölöslegesen hat a nevével nem jelzett őrnagy, aki csak táblából a színpadon a szerző mindent markolni akaró szándékából, hogy a „hivatalos” katonaság is reprezentálja az ellenállást. Megtörténhetett, hogy egy törzstiszt a nagy ügy érdekében alárendelte magát egy partlzánhadnagynak, mert az tapasztaltabb volt és alapos helyi ismeretekkel rendelkezett, de ahogy a drámában történik, annak nincs hitele.

A dráma szentlmentalizmusát is elfelejtette a dramaturgia enyhíteni. Szép, költői, amikor az öreg Demeter a menyének elmeséli, hogy őt a hitvese mindig tiszta ággyal fogadta, amikor egy- egy útjáról hazatért. Amikor azonban a kevés batyujával menekülni, otthonát elhagyni kénytelen Zofka mondja ezt a tragédia végén, érzelgőssé válik a tiszta ágyneművel való várás költői gondolata.

Apró szépségfolt ez csak a dráma igényes szövetén, amit a további bemutatók folyamán a dramaturgiának és a rendezésnek; a dráma anyagának nagysága miatt ugyanúgy el kell tüntetni, mint a kirívóbbakat. Ezzel különben igazolták, hogy egy színjáték — ellentétben a re