Irodalmi Szemle, 1974
1974/7 - HAGYOMÁNY - Tőzsér Arpád: Szenci Molnár Albert
nek idején tizennyolc éve él Németországban, már széltiben-hosszában használják 1603-ban készült s szinte lexikon értékű latin-magyar és magyar-latin szótárát, ismertek 1606-ban kiadott zsoltárfordításai, készen áll Károlyi Gáspár bibliafordításának javított példánya, s dolgozik már a majd két évvel később Nova grammatica Ungarica címen megjelenő magyar nyelvtanán is. Feladatokat lát tehát maga előtt, nem a saját kényelmét. S mikor 1612-ben úgy érzi, hogy irodalmi terveinek java részét megvalósította, s az ellenreformációtól egyre többet szenvedő hitsorsosai is egyre kétségbeesettebben hívják, hazatérésre szánja magát. S itthon beteljesedik, amit előre sejt: Magyarországon nincs „státusz” a számára. Itthon még a polgár kifejezést is alig ismerik, az írópolgár fogalma pedig teljességgel ismeretlen. Nálunk még mindig csak főúrként vagy papként lehet valaki író. Márpedig Szenei Molnár nem főúr, s az itthon érvényes szolgáló, népművelő pap fogalmától is elég távol áll. Ez utóbbival azonban megpróbálkozik: egy ideig Rohoncon prédikátor, majd Komáromban lelkész, de mikor látja, hogy „nem tudja az itten való állapothoz alkalmaztatni magát”3, 1615-ben visz- szatér Németországba. Ennek az újabb németországi tartózkodásnak köszönhetjük Kálvin legfontosabb teológiai munkájának, az Institutionak a magyar fordítását, Az keresztyén relígióra és az igaz hitre való tanítást. Hősünk újra írónak érezheti magát. De 1624-ben mégis végleg Magyarországra költözik. Sorsa tehát távolról sem a; szülőföldjéhez hűtlen ember sorsa, hanem inkább a „fel-feldobott kő” sorsa, aki a „Nagy hűtlenségben” is „Szomorúan magyar”. Ilyen ellentmondásosan viszonyul Szenei Molnár életének másik nagy meghatározójához, a valláshoz is. Teológiát tanul, papnak készül, sőt vallásos buzgóságában ,néha szélsőségekre ragadtatja magát. Tudjuk például, hogy egyszer mikor hitelezői már igen szorongatják, úgy próbál magán segíteni, hogy „egész hetet töltött el folytonos éneklésben, imádkozásban és böjtölésben”.4 Ugyanakkor — a rohonci és komáromi három évi kényszerlelkészkedést leszámítva — nem papként keresi kenyerét. Nevelősködik, tanítóskodik, sőt még a nyomdászkodással is megpróbálkozik, de az igehirdetéstől vonakodik. Távol tartja magát az akkor divatozó hitvitáktól is, teológiai témáról eredeti művet nem ír, ilyen jellegű művei elsősorban fordítások. S ami a legérdekesebb: zsoltárfordításaival a bibliai téma ellenére is gazdag reneszánsz, emberközpontú költészetet teremt. — S a „szülőföld”, a mindenkori Sideriusoíj ebből az ellentmondásosságból is sokáig csak az ortodox Szenei Molnárt, az egyházi szükségletekre énekszövegeket fordító papköltőt volt hajlandó észrevenni. Pedig Szenei Molnár Albert egyszerre volt vallásos és vallástalan. Akárcsak a reneszánsz, amely szülte, amely „kikacagta a búcsúsokat”, vallással támadta a vallást, s a természet, az alkotás kultuszával egy kicsit még a leghívőbb hívőt is a materializmus és racionalizmus oldalára állította. Szenei Molnár is vallásos, de tudományos munkáiban vallásossága nem juthat szerephez, zsoltáraiban pedig egyre a szorgos polgár, a teremtést, a munkát, s annak tárgyát, a természetet dicsérő-festő részek 'oldalára billen az esztétika mérlege. S ezt meglátni — Szenei Molnár Albertet a kor ellentmondásai által formált, azokkal vívódó, küzdő művésznek, tudósnak elfogadni — ez a „szülőföld” mai feladata. S' ezzel tér meg négyszáz év után a magyar reneszánsznak ez az utolsó nagy nyugtalanja végleg hazájába, szülőföldjére, hozzánk is. Az itt következőkben a zsoltárfordítóról, a költő Szenei Molnárról akarok részletesebben szólni. S nemcsak azért, hogy azt bizonyítsam, Szenei Molnár Albert „poétaember volt”43, hanem azért is, mert a fenti ellentmondások legteljesebben éppen zsoltárfordításaiban vannak jelen. Aki a teljes Szenei Molnárt egy helyen akarja szemlélni, az zsoltárait tanulmányozza. 2. A reneszánsz költő A reformáció írói úgy fordultak ihletért a bibliához, mint a reneszánsz korábbi képviselői az antikhoz. Nemzeti nyelvekre fordították, aktualizálták, variálták. Az Ű- és 3 Postilla Scult., idézi Dézsi L., uo. 189. o. i Uo. 79. o. .: ...: , i ■ 4a Németh László kezdi így emlékezetes tanulmányát: „Molnár Albert nem volt poétaember.“ Az én katedrám, Budapest, Magvető, 1969, 90. o.
