Irodalmi Szemle, 1974
1974/7 - HAGYOMÁNY - Tőzsér Arpád: Szenci Molnár Albert
Újszövetség iskoladrámák, vitairatok, nemzeti krónikák ihletőjévé vált, sőt a leglíraibb részét, a pásztorfiúból lett, harcos, de ellenfeleitől sokat szenvedő Dávid király indulatos, istennel pörlekedő zsoltárait versbe is szedték. Az eredeti héber szöveget először francia nyelven verselték meg, de nem kétséges, hogy minden újabb fordítás (ezek elsősorban Clément Marót és Théodor Béze francia szövegei alapján készültek] a bibliai Dávid-monológ variánsának tekinthető. Variáns a francia szerzőket átköltő német Ambrosius Lobwasser műve is, s még inkább az — akaratlanul is — a Lob- wasserből, Marot-ból és Bezából kiinduló Szenei Molnár munkája. Császár Ernő ezeket írja Szenei Molnár forrásairól: Marót „Alapjában megnyerő, kissé könnyelmű lélek volt, de vallásos, azonfelül a sors is üldözte, zsoltárai nagy részét is száműzetésben írta: ennél fogva könnyen beleélte magát a zsoltárok változatos, de többnyire panaszos hangulatába s sikerült eltalálnia az egyes zsoltárokhoz illő hangot... Bézának is sikerült ugyan hellyel-közzel visszatükrözni az eredeti komoly szépségét, néha verselése is elég könnyed, de hiányzik belőle a kedvesség, az elegancia, általában hosszadalmas, unalmas.” S máshol: „Beza ortodox teológus volt s ettől az ortodoxiától nem tud megszadulni a fordítás közben sem.” — Hasonlóan rossz véleménye van Császárnak a Marot-t és Bézát németre fordító Lobwasser munkájáról is: „Néhány sikerültebb darabon kívül... énekei nehézkesek, nyelvük lapos, sokszor színtelen, verselése gyarló...”. S mintegy a fordító védelmére még hozzáteszi: „... ő jogtudós volt, nem költő .. .”.5 Császár Ernő minősítései 1914-ből valók, de az irodalomtudomány állása nagyjából ma is ez: minden zsoltárfordító másként közeledett anyagához. Mást tett hozzá (vagy mást vett el belőle) a gáláns udvari költő, mást az ortodox teológus s megint mást a jogtudós. — De mit tett hozzá (vett el belőle) a mi Szenei Molnár Albertünk? Dávid király panaszai bibliai formájukban is a költészet erejével hatnak. Első olvasásra igaznak tűnik Németh László állítása, aki szerint Marót és Beza zsoltárverseiben „A biblia méltósága apró, egymással ingerkedő s fondorkodón összekapcsolt sorokba zilálódik; a halmozott rímek mint bolond bodrocskák lengenek az erős férfimellen.”6 Azaz az önmagában is költői bibliaszöveghez feleslegesek és a tartalomnak ellentmondók a költészet külső jegyei, a vizuális ritmus s a rímek. De vajon valóban csak „méltóság”, azaz komor emelkedettség van Dávid monológjában? Vizsgáljuk meg ebből a szempontból pl. a 39. és 40. zsoltárt Károlyi bibliájában. A 39. az isten örökkévalóságával az emberi lét végességét összevető, halálra készülő ember sóhaja. Ennek megfelelően a mondatok itt kevésbé tagoltak, lassú lejtésűek: „Imé egy tenyérnyivé tetted az én napjaimat; és az én időm mint a semmi te előtted. Bizonyára merő hijábavalóság minden ember, míglen él is!” — Mellette a 40. zsoltár az élet szépségét, a hit csodálatosságát és gyógyító erejét zúgó himnusz. A mondandó ritmusa felgyorsul, a kép, a leírások átadják helyüket az alakzatoknak, a retorikának: „Vigadjanak és örüljenek te benned mindenek, kik keresnek tégedet, és mondják ezt mindenha: Felmagasztaltassál azoktól, kik szeretik a te megtartásodat.”7 A zeneileg csak kicsit is érzékeny fül kihallja belőle a mondat éles belső tagolását: Vigadjanak és örüljenek te benned mindenek, kik keresnek tégedet, és mondják ezt mindenha: Felmagasztaltassál azoktól, kik szeretik a te megtartásodat. A műfaji többféleségnek ezeket a tartalmi és formai feltételeit érezték ki a Dávid- zsoltárokból Marót és Béza, szervezték a rejtőzködő ritmust vizuálissá, s nyomaté- kosították a mondatvégeket rímekkel. 5 Császár Ernő: Szenczl Molnár Albert zsoltárai, Irodalomtörténeti Közlemények, Bp., 1914, 159. o. 6 Németh László: Molnár Albert zsoltárai és ritmikájuk, Az én katedrám c. kötetben, Bp., 1969, 92. o. ^ Szent Biblia, Bp., 1923, 650—651. o.
