Irodalmi Szemle, 1974
1974/6 - Cúth János: Alakok sötétben
Cuth János alakok sötétben A szobába bevilágítottak a szomszéd ház ablakai. Az egyik oldalablakban már vagy harmadszor gyullad ki és alszik el a fény. Egy alak körvonalait látta mögötte Vári. A hársfa virágba borult koronája között az éjszakai fuvallatban átvibrált az utcai lámpa fénye. A szobában meleg volt, pedig az ablak meg volt nyitva, és behallatszott a tücskök harsány cirpelése. Vári összehajtott kispárnával megemelte a feje alját és a szomszéd ház ablakait figyelte. Mindössze egy fél órát alhatott, de álmai felébresztették, és most nem tudott elaludni. Néha a felesége fölé hajolt és hallgatta egyenetlen lélegzését. Az asszony is nyugtalanul aludt. Vári most visszatartotta a lélegzetét, mert ismét megjelent az alak, amott az ablak mögött. Az üveg és a függöny ellenére is ki lehetett venni a formáját, ahogy nyújtózkodott. Az ablakban kialudt a fény. Vári érezte szíve dobogását. Átbújt a másik takaró alá, megsimogatta a feleségét. Az asszony mély sóhajjal ébredt, tolta vissza őt, és az éjszakai bizalom hangján mondta: — Most nem alszol, reggel pedig fáradtan ébredsz. — Az csak hétfőn van — mormolta Vári. — Hét végén sem tudod magad kipihenni, nem kellene itthon is dolgoznod. Sohasem lesz rendes családi életünk. Vári súlytalanul tartotta a kezét felesége derekán, úgy fordult, nehogy megnyomja őt. Lábát kidugta a takaró alól. Csak sóhajtott egyet, de nem szólt. Együttlétük néhány éve alatt mindössze annyit ért el, hogy vitáikban inkább nem szólt, minthogy rosszat mondjon. Napközben pedig pontosan tudta, hogy mit kellene olykor mondania, és sokat vívódott emiatt. Napközben, ha egyedül volt, egymás után fogalmazta magában a jobbnál- jobb, meggyőző mondatokat. De most érezte, hogy azonnal szólnia kell, mert elkésik. Az agyában néhány gyatra félmondat tolongott: „A főnököm egy durva ga..., mert nekem is van főnököm ... Egy egész züllött részleg igazgatása nem ...” de a másodpercek teltek, és nem merte kimondani a gondolatait, a kimondásához szükséges hangsúly sem felelt volna meg az éjszaka hangulatának. És Vári érezte, hogy a felesége már másra gondol. A szomszéd ház egyik ablakát kinyitották. A szorosan záródó ablak élesen nyikordult az éjszakában. Az asszony lába megrándult a takaró alatt. — Fáj a hasam már napok óta — nyöszörögte. — Tornáznod kellene este is, reggel is —mondta rekedt hangon Vári. — Ez nem az üléstől van, kedves. — Ne képzelj be mindenfélét. Képes lennél rögtön orvoshoz szaladni. — Vári köhé- cselt, de a hangszálaira rátelepedett valami. — Nem képzelek semmit, kedves. — Hányszor fáj nekünk is, de mi nem panaszkodunk. — A közvetlen szóváltásban csak ilyen lapos kijelentésekre volt képes, ami ellen hiába küzdött, és amiért utálta magát Vári. — Nem kényeskedek — mondta az asszony. — Simogassalak? — és egyre hevesebben ölelte a feleségét. — Akkor gyere — suttogta az asszony. És Vári átengedte magát a nyári éjszaka gyönyöreinek. Az utcai lámpa fényében látta felesége arcán a mosolyt, és a könnyeket a szeme sarkában. — Nem tudom, miért nem mész orvoshoz — mondta, mikor már szóhoz jutott. — Biztosan elmúlik. — Nem szabad hanyagolni. Orvoshoz kell menned. Felesége haját nem simította félre az arcáról, a hajszálakon keresztül nézett, de az előbukkanó holdat már nem látta meg, elragadta az álom. Az asszony párnája csücskét harapdálta, és tágra nyílt szemmel a hold udvarát bámulta. — Hogy mondjam meg neki — gondolta — hogy gyerekünk lesz. Nem lehet...
