Irodalmi Szemle, 1974

1974/5 - Szuchy M. Emil: Rákosi Ernő

A második világháború után az elkötelezett művészek sorába állt. Munkásszármazása, művészi rangja nyílt állásfoglalásra serkentette. Megfestette az ország újjáépítésének eseményeit: az új alagút- és vasútépítést, a különböző építőbrigádokat. De képein mindig a táj, a természet dominál. A reális történelmi érzékű vizsgálódás szülte a mar- gitfalvai Barátság Vasútvonal építésének festői dokumentumát [1958—59), amely nemcsak egy tenni vágyó, a szocializmus eszméit hirdető művész programjává vált, hanem érzésem szerint Rákosi Ernő pályájának elveit és magatartását is igazolja. Az egykori pályafelügyelő fia, akinek gyermekkora a kőszegabos—óderbergi vasútvonal közelében telt el, most a margecany—kysaki (margitfalva—kőszegabosi) kettősvágányú új vasútvonal építésének ábrázolásával egykori álmait örökíthette meg.

Rákosi Ernő racionális alkatú művész volt. Lobogó szenvedélyét és heves érzelmeit szigorú értelem zabolázta. Robbanékony, de lényegében alapos és jóindulatú. Ez időből való képei és naplójegyzetei egyaránt lelki nyugalmáról, szélesre táguló emberi és művészi látókörről tanúskodnak. Érdekes, hogy magasba ívelő pályája — melynek szellemi lendülete és festői merészsége végigkísérhető —■ idősebb korára, életének ötvenedik esztendejétől vált színesebbé, érdekesebbé. Képein mindig a táj, a természet varázslatos hangulata kerül előtérbe, még akkor is, ha emelődaruk, traktorok, építőelemek vagy munkás-csoportok elevenednek meg festményein. Életműve — gyöngéivel, harmóniát megközelítő csúcsaival egyaránt — képzőművészeti életünk szocialista-humanista vonulatának szerves részét képezi. Témáit, képeinek tematikai telítettségét kezdettől fogva tudatosan társadalmi felelősséggel érezte át, vállalva a pályatársakkal való szembenézést is.

Állandó termő izgalom hevítette. Amióta ismertem, mindig alkotott, épített, festett, jegyzetelt, érzéseket érlelt, művészi gondolatokat fogalmazott meg.

Amikor 93. születésnapján meglátogattam, ágyban találtam, feküdt nagybetegen. Ezt megelőzően három ízben volt kórházban egy év lefolyása alatt. Megtört volt, de tudta, hogy 93 éves, születésnapja van, várta a vendégeket. Többen jöttek Kassáról is, egyikmásik látogatónak képet is ajándékozott.

Hosszasan beszélgettünk készülő kiállításáról, amelyet a Jókai-napok idejére terveztünk. Érdeklődéssel olvasta el az Oj Szóban megjelent róla szóló cikkemet. Megittunk néhány pohár vörösbort és búcsúzáskor arra kért, gyakrabban látogassam meg.

— Sokáig már nem fogok küzdeni — mondta kissé rezignáltan és felköhögött. — Pedig azt hittem, hogy száz évig élek. A szellem bírná, de a testem már felmondja a szolgálatot. Süket lettem és a tüdőm se olyan már, mint valamikor.

— Miért nem nősültél meg?

És máris hangzik az ellenkérdés: És te miért házasodtál meg? — Mindketten felne% vettünk.

Míg nála tartózkodtam, felkelt az ágyból. Az asztalhoz segítettem. Behozták az ebédjét. Tejleves és túróscsusza. Keveset evett, megivott egy deci bort, és elkérte a végrendeletet, amelyet 1972. március 19-én gondjaimra bízott.

— Elhoztad a végrendeletet? Meg akarom hosszabbítani, újítani, éppen a mai napon, május 16-án, amikor betöltöttem 93. életévemet. Mit írjak ide?

Diktálom: 1973. május 16-án, a születésnapomon megújítottam végrendeletemet. Aláírás Rákosi Ernő és a dátum. Leírta és fájdalmas mosollyal visszaadta:

— Azután vigyázz, hogy minden úgy legyen, ahogy megírtam és ahogy azt megbeszéltük. Rád bízom az egészet. Rád és Wágner Józsira, aki becsületesen, önzetlenül törődik velem és intézi ügyeimet. Egyszerű, de méltó temetésem legyen. Magyarul temessetek és sírfeliratom is anyanyelvemen legyen. Ennyit megérdemlek azoktól, akikre hagytam minden vagyonom. — Átnyújtotta a kézzel írt papírlapot, amelyet halála napján a jegyzőségre kell majd leadnom.

Utoljára egy héttel halála előtt, a kórházi ágyon láttam. A szenvedés megtörte erejét. Sokat próbált szíve megszűnt dobogni. A prešovi kórházban halt meg.

Lezárult egy életmű. Meghalt egy magyar művész, aki alkotásaiban a természet szépségét ünnepelte és mutatta meg nekünk. Közel nyolcvan év termése vár fölfedezésre, megőrzésre.