Irodalmi Szemle, 1974

1974/5 - Jakab István: Az irodalmi nyelv, köznyelv, nyelvjárások rendszerezési és terminológiai kérdéseihez

nyelve. Végül az igénytelen köznyelvi stilusszinthez az olyan alacsonyabb szintű társalgásnak, eseleg levelezésnek a nyelve, amely a szókészlet zsargon elemeit előnyben részesíti a köznyelvi elemekkel szemben.

A nyelvjárások kategóriájában a választékosabb nyelvhasználati szinthez a falusi ember választékosabb, de nyelvjárásinak minősíthető megnyilatkozásainak: a gyűléseken elhangzó beszámolóknak, hozzászólásoknak, véleménynyilvánításoknak, továbbá a hivatalokba beadandó iratoknak (elsősorban kérvényeknek) a nyelve. A közönséges (családias) nyelvhasználati szinthez a falusi baráti és családi társalgás, levelezés stb. nyelve.

A stílusszintek mindegyikében két megjelenési formát különböztetünk meg: írottat és beszéltet, azt téve elsőnek, amelyik jellemzőbb az adott szintre.

Hol van az irodalmi nyelv? — teszik fel bizonyára egyesek joggal a kérdést.

Ha az egységes, közös és normatív nyelvtípust a köznyelv műszóval jelöltük meg, akkor az Irodalmi nyelv mint belső nyelvtípus itt természetesen nem szerepelhet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mint fogalom nem létezik. Felfogható úgy, mint elsősorban a köznyelvnek az irodalomban használt formája, amelyben akármelyik vagy mind az öt stílusszint képviselve lehet, attól függően, ki mit ért az irodalom fogalmán, sőt magában a szépirodalomban — ha ezt a környezetfestés megköveteli — még nyelvjárási elemek is előfordulhatnak. Természetesen nem zárhatjuk ki az írott megjelenési forma mellett a beszéltnek a lehetőségét sem.

Ha tehát egyetértenénk is azokkal, akik az irodalom fogalmát mindennemű és szintű nem nyelvjárási írásbeliségre, az irodalmi nyelv fogalmát mindezeknek a nyelvére kiterjesztik, akkor sem tarthatnánk alkalmasnak az irodalmi nyelv kifejezést a közös belső nyelvtípus jelölésére éppen a fogalmának a még szélesebb köre: a mindkét belső nyelvtípusra kiterjedő jellege miatt.

Számolni kell ezenkívül azzal is, hogy sokan vallják azt a nézetet: nem tartozik az irodalom fogalmi körébe az „alacsonyabb szintű” írásbeliség. Ha az irodalom szón az ÉrtSz. meghatározásával összhangban valóban a szellemi tevékenység eredményét, az írói alkotások, művek összességét, tehát az írásbeliség javát, értékesebb részét értjük, még kevésbé alkalmas az irodalmi nyelv kifejezés egy olyan belső nyelvtípus jelölésére, amelyben „alacsonyabb szintű” megnyilatkozások is előfordulnak, tehát a kevésbé igényes nyelvhasználati szinttel is számolni kell. Ezenkívül: a szépirodalmat mint elsősorban ide tartozó szellemi terméket, művészi, nemzeti és emberi értéket semmiképpen sem zárhatnánk ki az irodalom fogalmából, s ez a maga nyelvi sokszintfiségével, sőt két belső nyelvtípusból táplálkozó voltával mindenképpen megbontja a másfajta (tudományos és egyéb) irodalom viszonylagos nyelvi egységét. Ez esetben tehát két ok is szól a kifejezésnek az említett szerepben való használata ellen.

Összegezve tehát a fentieket: van irodalmi nyelv, de fogalmi köre szorosan kapcsolódik az irodaloméhoz. Mivel magának az irodalomnak a fogalma sem egyértelmű mindenki előtt, nyelve meg — bármelyik fogalmi szemlélet alapján nézzük is az irodalmat — semmiképpen se szorítható a közös belső nyelvtípust meghatározó keretek közé, az irodalmi nyelv kifejezés nem alkalmas e belső nyelvtípus megnevezésére. Az a kísérlet pedig, hogy az irodalmi nyelv kifejezést elszakítsuk az ’irodalom nyelve’ jelentéstől, és csak a közös belső nyelvtípus megnevezésére használjuk, a viták és véleménykülönbségek tanúsága szerint meddő maradt. Maga az a tény is bizonyítja ezt, hogy a kifejezést ilyen értelemben felfogók is külön megjelölik (a köznyelv szóval) „az irodalmi nyelv beszélt változatát”, tehát végeredményben — akár elismerik, akár nem — számukra is csak az „írott változatot” jelöli az irodalmi nyelv kifejezés.

Az irodalmi nyelv fogalmának meghatározásához elsősorban a műfaji szempontú rendszerezés szolgálhat alapul, s csak ezen belül jöhet számításba a belső nyelvtípusok és szintjeik szerinti besorolás. Az irodalmi nyelv fogalmi körébe sorolható:

a) a szépirodalom nyelve, amely elsősorban a köznyelv magasabb stílusszintjeire (a művészire, művelt köznyelvire) támaszkodik, a szerző témájától és szándékától függően a nemzeti nyelv bármelyik vagy mindkét belső nyelvtípusának elemeit, illetve e nyelvtípusok bármelyik stílusszintjének jegyeit felhasználhatja;

b) a tudományos, az igényesebb publicisztikai stb. irodalom nyelve, amely a köznyelvnek a művelt köznyelvi stílusszintjét használja fel.