Irodalmi Szemle, 1974

1974/5 - Jakab István: Az irodalmi nyelv, köznyelv, nyelvjárások rendszerezési és terminológiai kérdéseihez

a köznyelvet az irodalmi nyelv beszélt változatának tartsuk. Nyilvánvaló, hogy az irodalmi nyelv kifejezés elsősorban az ’irodalom nyelvé’-t jelenti (fogalmi körének szélessége attól függ, ki mit ért az irodalom szón), de nem vitathatjuk azt a tényt sem, hogy még a szépirodalom nyelve is megjelenik néha beszélt formában, mégpedig nemcsak szépirodalmi szövegek felolvasásakor, hanem olykor alkalmi beszédekben is. Miért kell pl. ugyanannak a szövegnek nevet és bizonyos mértékben szintet váltania a megjelenési forma váltásakor: miért irodalmi nyelvi pl. egy vers leírva, miért köznyelvi elmondva? A kötött szövegek esetében még az az érv sem helytálló, hogy élőszóban lazábban fogalmazunk, mint írásban, sőt a szóbeli megjelenési forma a maga sajátos eszközeivel még csak színesebbé teheti a szöveget. Ha pedig írásban nem kötött a mondandó, és szóban valóban lazább szerkesztésű, kevésbé választékos, mint amilyenhez az írásban hozzászoktunk, akkor pl. ennek a szóban kötött mondandónak az írott megjelenési formája vajon irodalmi nyelvi lehet-e? Nem tudom, én egyszerűsítem e le (vagy inkább bonyolítom?) azzal a problémát, hogy az írásban vagy szóban már kötött szöveg megjelenési formájának a megváltoztatása szempontjából nézem a kérdést, vagy azok, akik nem így nézik, illetve így nem nézik, hanem csak a mondanivaló megfogalmazásának a két különböző megjelenési formához való alkalmazásából kiindulva, vagyis azt tartva szem előtt, hogy ugyanazt írásban szabatosabban fogalmazzuk meg, mint szóban. De ha a szóbeli „változat” már köznyelvi, és nyelvi szint tekintetében is alacsonyabb, mint az írott: az irodalmi nyelvi „változat”, vagyis e kettő nem csupán a megjelenési forma, hanem a közlési (szerkesztési-megfogalmazási) mód és szint tekintetében is különbözik egymástól, hogyan tarthatjuk akkor a szóbelit az írásbeli egyszerű beszélt változatának, vagy fordítva: az írásbelit a szóbeli írott változatának? Bajosan lehet hát még ebből a felfogásból kiindulva is a köznyelvet az irodalmi nyelv beszélt változatának tekinteni.

De menjünk tovább! Még a nem nyelvjárásban beszélők műveltségi szintje sem egyforma. Ami egyiknek „köznyelvi”, mert szóban közölte, az a másiknak „irodalmi nyelvi”, mert ez utóbbi írásban sem tudja magát szabatosabban kifejezni, mint az előbbi szóban. Ebben az esetben mennyivel lesz választékosabb az utóbbi „irodalmi nyelve” az előbbi „köznyelvénél”?

Nem merném tehát azt sem állítani, hogy ma, a XX. században is minden nem nyelvjárási jellegű írásbeliség nyelvére ráillik az irodalmi nyelv kifejezés. Irodalmi nyelv: ez szintet is jelent, még azoknak egy része szerint is, akik a köznyelvet az irodalmi nyelv változatának tartják; ezek ugyanis bizonyos megszorítással fogadják el a tárgyalt felfogást: az irodalmi nyelv beszélt változata a művelt köznyelv.

Lehet, hogy egyesek azzal érvelnek, hogy ők az irodalmi nyelv kifejezést nem az 'irodalom nyelve’ jelentésben használják, hanem a normatív belső nyelvtípus jelölésére. Egyrészt sikertelen kísérlet elszakítani a kifejezést egy olyan jelentéstől, amelyet az még mindig erősen asszociál, másrészt az ezt a felfogást vallók nagy része is a köznyelv szóval különbözteti meg a beszélt változatot az írottól. Ha „elvben” az irodalmi nyelv az egész belső nyelvtípust jelöli szerintük (tehát az írott és a beszélt „változatot” egyaránt), de a beszélt változatnak külön nevet adnak (köznyelv), sőt hangsúlyozzák, hogy a köznyelv az irodalmi nyelvnek a beszélt változata, nyilvánvaló, hogy az irodalmi nyelv kifejezést a legtöbb ember az írott változatra szűkíti le. Igy a nyelvi tudatukban nem gyengül, hanem éppen erősödik az irodalmi nyelv kifejezés 'irodalom nyelve’ jelentése.

Több rendszeralkotó próbálja a kérdést másfelől megközelíteni. Papp László úgy próbálja ezt a problémát megoldani, hogy nem 'irodalmi nyelvről beszél, hanem az írott változaton belül irodalmi írásbeliségről. Károly Sándor — mint láttuk — meg úgy, hogy a két nyelvtípust egy másik síkon: a műfajok síkján is rétegezi, s itt helyezi el sorrendben az irodalmi nyelvet (a szépirodalom és más irodalmi szintű művek nyelvét értve rajta), a nem irodalmi műfajok nyelvét és a társalgási nyelvet, mindháromban megkülönböztetve beszélt és írott közlési módot.

Próbáljuk a problémát mi is más szempontból megközelíteni! Azzal talán mindenki egyetért, hogy nem rétegnyelvekről vagy nyelvi rétegekről kell beszélnünk elsősorban a rendszerezéskor, hanem két belső nyelvtípusról, mert ami akár az egységes, közös belső nyelvtípusra, akár a nyelvjárásokra jellemző (lásd fentebb), az magára a nyelvre jellemző. Az viszont, hogy valaki egyik vagy másik belső nyelvtípuson belül művészien,