Irodalmi Szemle, 1974
1974/5 - Jakab István: Az irodalmi nyelv, köznyelv, nyelvjárások rendszerezési és terminológiai kérdéseihez
választékosán vagy kevésbé választékosán ír, beszél, társalog stb., az nem a nyelvre, hanem a nyelvhasználatra (a nyelv használójának nyelvi műveltségére, a hallgatóhoz, olvasóhoz való viszonyára stb.) jellemző, tehát legfeljebb csak nyelvhasználati, stilisztikai kérdés lehet. A belső nyelvtlpusokon belül tehát csak nyelvhasználati vagy stílusszinteket különböztetünk meg, s ezeken belül stílusrétegeket. Most már itt a legfőbb ideje annak is, hogy eldöntsük: hogyan nevezzük meg a viszonylag egységes, normatív közös belső nyelvtípust. Vitathatatlan, hogy a magyarban is nagy szerepe volt az irodalomnak (mind a szép- irodalomnak, mind a más jellegű írásbeliségnek) a belső nyelvtípus kialakulásában, érthető tehát, hogy egyesek ragaszkodnak ahhoz, hogy ez a tény a megnevezésben is kifejezésre jusson. De azt is láttuk, hogy nálunk mennyi problémát okoz az irodalmi nyelv kifejezésnek az ilyen értelemben való használata, ezért semmiképpen sem javasolnám ezt erre a szerepre. Károly Sándorral együtt túlzottnak tartom Benkő Loránd aggályait abban a tekintetben, hogy a köznyelv „másik” jelentése alkalmatlanná tenné ezt a műszót az egységes típus jelölésére, ugyanakkor, amikor ő maga is elismeri: „A népnyelv-vei szemben, illetve azzal korrelatív viszonyban álló »egységes«, »közös« belső nyelvi alakulat megjelölésére minden bizonnyal a köznyelv lenne a legszabato- sabb, legkifejezőbb, legszerencsésebb terminus” (Felvlr. ”59). Cikkem elején már rámutattam arra, hogy nemcsak az én fejemben — és sok máséban —, hanem az egész magyar oktatásügyben meggyökeresedett ennek a műszónak az ’egységes, közös nyelvtípus’ jelentésben való használata, hiszen a tanterv is ezt használja, más hasonló okmányokban is ez található, sőt a tankönyvekben is csak a közelmúltban jelent meg az új rendszerezés, amely — mint rámutattunk — nemcsak a tantervi felfogással nem egyezik, hanem — kétféle lévén — egymástól is különbözik. A köznyelv-nek a 'közös magyar nyelv’ jelentése — mint tudjuk — nem mai keletű, s éppen Benkő Loránd bizonyította be — talán akaratlanul —, hogy ma is élhet, sőt él is ebben a jelentésében. 4. Nézzük most meg szemléletesebben és részletesebben is a fentebb vázolt rendszerezési elképezelést, összefüggésbe állítva a tárgyalt fogalmakat, illetve meghatározva a rendszerből kimaradt fogalmak mibenlétét és hovatartozását! A magyar nyelv mai állapota alapján e nyelv belső tagolódása a táblázaton látható rendszert mutatja (lásd a 440. oldalt). A belső nyelvtípusokról már többször volt szó, a stílusszintekről azonban még szólnunk kell. A köznyelvben nagyjából öt, a nyelvjárások kategóriájában két nyelvhasználati vagy stílusszintet különböztetünk meg a nyelvhasználat igényességi foka szerint. Természetesen az egyes szintek közé nem húzhatunk merev határvonalat, sőt addig e szintek eléggé elvontnak, körülhatárolatlannak, illetve szubjektív körülhatároltságúnak fognak feltűnni, míg a nekik megfelelő stílusrétegekkel ki nem töltjük őket. A stílusrétegeknek a konkrétabb stilisztikai megnyilvánulásokhoz kötődő nevei meghatározottabbá, ob- jektívebb körülhatároltságúvá teszik majd ezeket a stílusszinteket is, sőt ezek alapján jelölhetjük majd meg — amennyire ez lehetséges — a határaikat is. A stílusszinteknek stílusrétegekre való bontásával itt nem foglalkozhatunk, hiszen ez a munka egyrészt meghaladja e cikk kereteit, másrészt alaposabb vizsgálatot igényel, ugyanis a stílusrétegek az egyes stílusszinteken belül is meglehetősen bonyolult viszonyban lehetnek egymással: a rétegeződés szinteződésbeli különbségeket is, de azonosságokat is mutathat, sőt egy-egy stílusréteg nem is feltétlenül egy stílusszinten belül helyezkedhet el. Ezért nem a teljesség igényével, hanem csupán a tájékoztatás kedvéért említem meg, hogy egy-egy stilusszinthez többek között mi tartozhat. A köznyelvben a művészi nyelvhasználati vagy stílusszinthez a művészi stílus nyelvi eszközeit felhasználó költészet és széppróza, továbbá a hasonló jellegű szónoklat nyelve. A művelt köznyelvi stílusszinthez (a művelt köznyelv kifejezésnek már bizonyos hagyománya és stílusszint-minősítő értéke is van) a tudományos irodalom, az igényesebb publicisztika és a velük azonos szintű előadások és más szóbeli megnyilvánulások nyelve. Az általános köznyelvi stílusszinthez a társadalmi és közéleti szóbeli és Írásbeli érintkezések megnyilvánulásainak: a gyűléseken elhangzó beszámolóknak, felszólalásoknak, a hivatalos iratoknak, leveleknek, az alacsonyabb szintű publicisztikának, de a műveltebbek társalgásának, baráti levelezésének a nyelve is. A kevésbé igényes köznyelvi stílusszinthez a közvetlenebb hangú baráti és családi társalgás, levelezés stb.
