Irodalmi Szemle, 1974

1974/5 - Jakab István: Az irodalmi nyelv, köznyelv, nyelvjárások rendszerezési és terminológiai kérdéseihez

Hexendorf Edit az említett tanulmányában teljes rendszerezést ugyan nem ad, de arra a következtetésre jut, hogy az irodalmi nyelv kifejezést a ’szépirodalom nyelve’ jelentésben kellene használni, s a viszonylag egységes nyelvváltozatot nemzeti köz- nyelv-nek nevezhetnénk, mert az irodalmi nyelv nem alkalmas erre a szerepre többértelműsége és a szépirodalom nyelvének nem egységes volta miatt (egyéni, sőt nyelvjárási elemek is találhatók benne). A köznyelv itt „nem ’beszélt nyelv’-et jelentene, hanem a közösség számára egységes, normául szolgáló nyelvet, a nemzeti pedig a regionális ellentéte kívánna lenni” (i. m. 491). Az ilyen értelemben vett irodalmi nyelvnek és nemzeti köznyelvnek a nyelvjárásokhoz való viszonyára nem tér ki a tanulmányban.

Papp László Nyelvjárás és nyelvi norma a XVI. századi deákjaink gyakorlatában című művében a nemzeti nyelv-en a nemzetté vált társadalomban élő nép nyelvét érti. Ezt bontja írott és beszélt változatra. Az írott változat két részre tagolódik: irodalmi írásbeliségre (művészi szándékúra és formájúra) és irodalmon kívüli írásbeliségre. A beszélt változat szintén két részt foglal magába: a földrajzilag nem tagolt köznyelvet és a földrajzilag tagolt nyelvjárásokat. A szakmai és csoportnyelvek az írott és beszélt változat között helyezkednek el (mivel ezek mind az írott, mind a beszélt nyelvben megtalálhatók), de nem azonos szinten (i. m. 8).

Török Gábor a következő rendszerezést, illetve terminológiát ajánlja: „a) beszélt nyelv: nyelvjárás, táji köznyelv, köznyelv, irodalmi nyelv; — b) írásosság: nyelvjárási (ma már spontánul nem keletkezik), nyelvjárásos, a XVII—XVIII. században táji irodalmi nyelvi, köznyelvi” (AnyMűv. 294).

Az MMNyR. szerint a nemzetté válás óta három réteget különböztetünk meg műveltség, valamint a nyelvhasználat csiszoltsága és köre szerint: az irodalmi nyelvet, a köznyelvet és a nyelvjárásokat. Az irodalmi nyelv főként írásban, esetleg emelkedettebb szónoklatokban használatos (a használat jellege, tárgya, formája stb. szerint stílusrétegeket különböztethetünk meg benne). A köznyelv elsősorban az élő beszédben, esetleg a családi vagy baráti levelezésben járatos nyelvváltozat. A nyelvjárásokat ilyen tekintetben nem vizsgálja (I, 26—9).

Károly Sándor a már említett tanulmányában a nyelvi rétegződéssel kapcsolatos kategóriákat három síkon helyezi el. A tulajdonképpeni nyelvréteg síkján az egységes nyelvtípust (ennek megnevezésére a köznyelv-et javasolja) és a nyelvjárásokat helyezi el mint nyelvtípusokat. A két nyelvtípus közötti átmenet a regionális köznyelv. A műfajok síkján a következő rétegeket különbözteti meg: irodalmi nyelv, nem irodalmi műfajok, társalgás. A közlésmúd síkján két kategória: a beszélt nyelv és az írott nyelv található.

Több rendszerezést nem ismertetünk, hiszen egyrészt mindegyiket lehetetlen volna felsorolni, másrészt — mint már egyszer előrebocsátottuk — csak a legjelentősebbekkel és a ma leginkább hatókkal van értelme foglalkozni. Ennyi is meggyőzhet azonban bennünket arról, hogy a helyzet például a Simonyi-féle rendszerezés óta nemhogy egyszerűsödött és ésszerűsödött volna, hanem jóval bonyolultabbá vált. Az újabb rendszerezések részben a régiek és egymás kombinálásából születtek, de kétségtelenül tartalmaznak új jegyeket is.

3. Mi az oka annak, hogy ennyi próbálkozás után sem alakult ki egységes vélemény, egységes rendszerezés?

Ennek nyilvánvalóan több oka is van. Az első az, hogy a szerzők a diakrón és szinkrón szempontú vizsgálatoknak egyaránt megfelelő rendszerezést igyekeznek alkotni. Általában olyankor nyúlnak ehhez a kérdéshez, amikor egy-egy korszak irodalmát vagy irodalmi nyelvét akarják vizsgálni, és meg kell határozniuk a terminológiát, elsősorban azt, mit értenek irodalmi nyelv-en. Az irodalmi nyelv múltbeli állapotát, illetve fejlődését vizsgálják, de olyan rendszert próbálnak alkotni, amely e fejlődés bármely időpontjában alkalmazható volna, sőt ma is érvényes lehetne. Ez természetesen nem sikerült eddig, de nem is sikerülhetett, mert a nyelv állapota, pontosabban a rendszerezés alapjául szolgáló ún. rétegek vagy változatok fejlettségi foka és így egymáshoz való viszonya nem volt mindig egyforma. Pl. Pais szerint is nekünk előbb volt irodalmi nyelvünk, és csak később lett köznyelvünk fköznyelv-en a társalgási nyelvet értve). Hogyan lehetne tehát egy mai rendszerezést a köznyelv kialakulása előtti időszakra alkalmazni, vagy egy akkorra érvényeset a maira? Nyilvánvaló, hogy a mai magyar