Irodalmi Szemle, 1974
1974/5 - Jakab István: Az irodalmi nyelv, köznyelv, nyelvjárások rendszerezési és terminológiai kérdéseihez
ritka az a felfogás sem, hogy az irodalmi nyelvnek mint az igényesebb írásbeliség (a szépirodalom, tudományos, publicisztikai stb. irodalom] nyelvének a beszélt változata. Vannak, akik egyszerűen csak az irodalmi nyelv szintje alatt elhelyezkedő nyelvi réteget jelölik meg vele, tehát az irodalmi nyelvnél — amelyen ez esetben általában a szépirodalom nyelvét, esetleg a szépirodalom és az igényesebb írásbeliség nyelvét értik — alacsonyabb szintű önálló nyelvi rétegnek tartják. Megjegyezhetjük, hogy a köznyelv jelölte réteget, változatot stb. (ugyanis a használatban nem jelöl egységes fogalmat ez a műszó) a legtöbb esetben alacsonyabb szintűnek tartják az irodalmi nyelvénél (kivéve a köznyelv-nek az ’egységes magyar nyelvtípus’ jelentésben való használatát) még akkor is, ha a szerzők történetesen az irodalmi nyelv beszélt változatának minősítik a köznyelvet. Ez a szó kettős értelmezésével magyarázható: ’közös nyely’ és 'közönséges nyelv’ (mint tudjuk, a közönséges-nek nemcsak az ’általános', hanem ez a jelentése is megvan: ’kevésbé választékos’; részletesebben lásd Károly Sándor: i. m. 389—90). A nyelvjárások fogalmának jelölésére már egyre ritkábban használják a népnyelv műszót, amely nemcsak hogy kizárta a műveltebb rétegeket a nép fogalmából, hanem — mint fentebb utaltunk rá — nem is volt egységes használatú: egyesek szerint csak a nyelvjárásokat (tájnyelvet) jelentette, mások szerint a nyelvjárásokat, a szakmai nyelvet és a zsargont együttesen. A legtöbb szemző ma már a nyelvjárások, esetleg a tájnyelv műszavakat használja a nyelvjárások fogalmának megnevezésére. A fentebb ismertetett felfogásbeli különbségekből eredően megoszlanak a vélemények az irodalmi nyelv, köznyelv, nyelvjárások megjelenési formáját (Károly Sándor szerint a közlésmódot — i. m. 394—5) illető kérdésekben is. Egyesek szerint az irodalmi nyelv az egész egységes magyar nyelvtípust jelöli, s nemcsak írott, hanem beszélt megjelenési formája is lehet, mások szerint ugyanebben az esetben tulajdonképpen csak írott megjelenési formája van, mert a beszélt forma már köznyelvi változat. Egy harmadik felfogás szerint mind az irodalmi nyelvnek, mind a köznyelvnek és a nyelvjárásoknak lehet írott és beszélt megjelenési formája, legfeljebb arról lehet szó, hogy egyiküknek vagy másikuknak elsősorban milyen megjelenési formája van (az irodalmi nyelvnek elsősorban írott, a köznyelvnek és a nyelvjárásoknak beszélt). De ne részletezzük ezt tovább, hanem lássuk a fontosabb rendszerezéseket! A Benkő—Kálmán-féle gimnáziumi nyelvtankönyv nem ad teljes rendszerezést: a köznyelv műszóval nevezi meg az egységes magyar nyelvtípust, de nem határozza meg pontosabban, hogy ennek milyen a viszonya az irodalmi nyelvhez, s azt még annyira sem, milyen a viszonya a nyelvjárásokhoz. Ez — a tankönyv célját és kiadási idejét figyelembe véve — érthető is. Benkő Loránd újabb felfogást tükröző rendszerezésével A magyar irodalmi írásbeliség a felvilágosodás korának első szakaszában (a továbbiakban Felvlr.) című művében találkozhatunk. A probléma alapos boncolgatása után arra a véleményre jut a szerző, hogy a viszonylag egységes, normatív belső nyelvtípust a nemzeti nyelv műszóval, illetve kifejezéssel a leghelyesebb megnevezni, „a nemzeti nyelvvel szemben álló, illetve korrelációban levő másik fő belső nyelvtípust” (i. m. 60) a népnyelv-ve 1 jelöli meg. A nemzeti nyelvnek a beszélt változata a köznyelv, írott változata az irodalmi nyelv. A népnyelvben is megkülönböztet beszélt és írott megjelenési formát (i. m. 59— 63). Az irodalmi nyelv aztán — bár a határok nehezen vonhatók meg — stílusváltozatok szerint tagolódhat, s ezek között a szépirodalmi stílusváltozat érdemli a legnagyobb figyelmet (93—4). Deme László A nemzeti nyelv rétegei a helyesség szempontjából című tanulmányában a nemzeti nyelv kifejezést korszaki megnevezésként is használja, de a nemzeti nyelvnek a közös, egységes és normatív voltát is hangsúlyozza (Nyelvművelésünk főbb kérdései 15—48). Nyelvi és nyelvhasználati gondjainkról című könyvében (Bratislava, 1970) teljesebb rendszerezést ad, amely szerint a nemzeti nyelvnek a nemzeti irodalmi nyelv és beszélt változata: a művelt köznyelv a fő típusa, a rétegek feletti reprezentánsa. A kettőt összefoglaló néven magyar standard-nak is nevezi. A nemzeti irodalmi nyelv-en a nemzeti műveltség nyelvének írott rétegét érti. „A nemzeti nyelv maga sokféleképpen rétegeződik: földrajzilag különféle nyelvjárásokká, szakmailag szaknyelvekké, műveltségileg szint- vagy stílusrétegekké bomlik, de a nemzeti irodalmi nyelv mindezeket egységbe fogja...” (i. m. 37—8).
