Irodalmi Szemle, 1974

1974/5 - Zsilka Tibor: A cseh humor kreolizációjának és adaptálásának módja Tóth Tibor Hašek-fordításaiban

Az ártatlan gyermeki lelkekben buzgón égett a tudás vágya, ugyanakkor fennen lobogott bennünk a gyermeki hit, s mialatt bekenték a nádpálcát fokhagymával, Kra- tochvíl örömében elsírta magát. (IM, 234)

A cseh eredetiben több kifejezés a társalgási stílust juttatja eszünkbe: ilyen a prý .állítólag’ módhatározószó, amely előfordul az 1. és a 2. mondatban, sőt a „Nejenže prý” mondatkezdés a társalgásra jellemző visszautalás és kapcsolásmód. De még eviden- sebb stilisztikai eszközei a társalgási stílusnak a stilisztikai értékű névmások: takové,

v ten, takovou. Ezek a szövegrészből nyugodtan kimaradhatnának, a mondatok értelme nem változna meg. Viszont Hašek műveiben fontos szerepet töltenek be: a népi kifejezésmód stilisztikumának hordozói mind az auktoriális szövegben, mind a párbeszédekben.

Tóth Tibor fordításában a szubstandard kifejezésmód stiláris eszközei nemigen fedezhetők fel, sőt némi eltolódás észlelhető a választékosság irányában. A választékosság stilisztikuma jellemzi a betoldásokat, illetve a szó- és szókapcsolat-változtatásokat: ártatlan gyermeki lelkekben buzgón égett; fennen lobogott; célszerű ,je dobré'.

Ez az eltolódás még inkább szembetűnő, ha a párbeszédekben „fellépő” népi hősök stílusát vizsgáljuk. A feketealji Valousek a Harc a veszendő lelkekért (Zápas o duši) c. humoreszkben a papnak gyónás közben így magyaráz: „Velebnosti, to dobrý a úprimný predsevzetí necháme tém mladejm, beztoho, když to takhle dál pujde, ubude zvére a do vök se za uhorskej mésíc nie nechytí” (DHS, 346). — Tóth Tibor a mondatot így ülteti át magyarra: „Tisztelendő úr, azt a töredelmes bűnbánatot és erős fogadást hagyjuk csak a fiataloknak; ha ez így megy tovább, úgyis megcsappan az erdőn a vad, s egy évben egyszer ha hurokba akad valami” (IM, 230).

Az eredeti a cseh köznyelv (obecní čeština) sajátos jegyeit tükrözi: az irodalmi nyelv -y végződése helyett -ej szerepel a mondatban (mladejm, uhorskej). De a stilisztikai értékű névmások (to, tém), valamint a laza mondatszerkezet és a parenthesis szintén a szubstandard kifejezésmód velejárói. Ámde ezek a stiláris eszközök a fordításban nemigen fedezhetők fel, sőt egyes kifejezések inkább a választékosság stíluseszközei (töredelmes, megcsappan).

2. A szindetikus és poliszindetikus elemek szintén a társalgás „nyelvére” emlékeztetnek Hašek műveiben; annak folyamatosságát, a legkülönbfélébb beszédtémák szabad összekapcsolását idézik fel. Az a (és) kötőszó gyakori nála mind sžintagma, mind mondat, mind szakasz eleji helyzetben. Az utóbbira jó példa a Sportovní feuilleton (Tárca a sportról) c. tárcacikk, amelyben az a kötőszó háromszor fordul elő szakasz eleji helyzetben. A poliszindetikus szerkesztésmódra hozhatunk fel példát a Szenteste az árvaházban (Štedrý večer v sirotčinci) c. humoreszkből, ahol a predikatív kapcsolásmódot az író az a kötőszó 3-szori ismétlésével éri el: „Černá pani plakala ješté vie a reditel pokračoval a mluvil o dobytčatech a díval se pritom významné na sirôtky” (DHS, 223—24).

A fordításban azonban a poliszindetont aszindeton váltja fel, vagyis nem a kötőszóhalmozás, hanem a kötőszóelhagyás jellemzi a magyar mondatot: „A fekete asszonyság hangosan bőgött, az igazgató úr meg nem tudta abbahagyni, beszélt a barmokról az istállóban, közben, sokatmondó tekintetét végigjáratta az árvákon” (IM, 310).

Ez az eltolódás a szubstandard kifejezésmód felől a választékosság felé vajmi keveset von le Tóth Tibor fordításainak értékéből. Műfordításai mindmáig frissek, hatásosak, élvezhetőek. Tóth Tibor műfordításai így továbbra is a csehszlovákiai magyar irodalom legértékesebbjei közé tartoznak, sőt az igen gazdag egyetemes magyar műfordítás-irodalomnak is szerves tartozékai. S erről éppen Hašek-fordításai tanúskodnak legékesebben!