Irodalmi Szemle, 1974

1974/5 - Zsilka Tibor: A cseh humor kreolizációjának és adaptálásának módja Tóth Tibor Hašek-fordításaiban

hierarchizálódás azonban nyilvánvaló: a ranglétra legmagasabb fokán áll a szolgabíró és az író, alattuk a tanító helyezkedik el, s legalul „találjuk” a glogovai népet — asz- szonyokat, gyerekeket, férfinépet. A társadalmi differencializálódás természetesen nyelvi eszközökkel is kifejeződik: a „tekintetes uram” megszólítás és a „Méltóztatik érteni?” kérdés egyértelműen utalnak a ,,lent”-„fent” viszonyra, elkülönülésre. S az sem egészen véletlen, hogy a glogovai férfinép „elszéled”; az elszéled ige ugyanis szintén a dištancia kifejezője, nyelvi megfelelője. A dištancia, az elkülönülési szándék általában jellemzője Mikszáth Kálmán humorának, sőt általában a magyar humornak.

Merülhetnek fel kételyek, vajon össze lehet-e egyáltalán hasonlítani Mikszáth Kálmán humorát Jaroslav Hašekéval, hiszen a két író között lényeges korkülönbség van: Mikszáth 1847-ben, Hašek 1883-ban született. A sajátos dištancia, a társadalmi differenciálódás azonban nemcsak Mikszáth Kálmán humorára jellemző, hanem általános jegye a magyar humornak. A szerepbeállítódás és változatlan jelleműség így szinte maradéktalanul érvényes rá. Érvényes ez akkor is, ha a „point of view” a Mikszáthéval homlokegyenest ellentétes, vagyis amikor a szövegben a népi hősök álláspontja dominál. Ilyenkor a hangsúly azon van, hogyan járnak túl a népi hősök a felsőbb rétegek eszén. Ez jellemzi Ludas Matyit, sőt még Tersánszky Józsi Jenő Kakukk Marciját is. Ellenben a mély struktúra szintjén a „lent” és „fent” viszony mindig is állandó és megbonthatatlan marad.

Jaroslav Hašek hősei más alkatúak, más tulajdonságokkal ruházza őket fel írójuk. A polarizáltság természetesen a cseh író humoreszkjeiben is evidens: vannak népi hősei és magasabb beosztásba, a felsőbb rétegekhez tartozó szereplői. Ámde a köztük levő viszonyt és konfliktusokat nem az jellemzi, hogy a társadalmi ranglétrán lejjebb állók át akarják ejteni a feletteseiket és a hatóságot. Korántsem. Hašek hősei nem cselekednek és gondolkodnak Ludas Matyi módjára; ők senkit sem akarnak átejteni és lóvá- tenni tudatosan. Sőt szubaltern módon viselkednek: egyetértenek mindennel, amit a törvények és a hatósági emberek elvárnak és kívánnak tőlük. De a társadalmi „elvárásokat” úgy hajtják végre, hogy azonnali reagálásukkal erősen túlexponálják a szolgálatkészséget, a kötelességteljesítést. Elsősorban akkor hiperlojálisak, amikor a „fentről” jövő utasítások és parancsok józan ésszel nem minősíthetők másnak, mint kézzelfogható badarságnak. Az utasítások és parancsok viszont rendszerint rendőröktől, papoktól, katonatisztektől származnak, akik túlexponálják a törvényeket, olyannyira, hogy ezáltal groteszk és abszurd helyzeteket teremtenek. Hašek hősei azonban tétovázás nélkül „ráhelyezkednek” álláspontjukra, ha a helyzet úgy kívánja. A készséges szolgálatteljesítés nemegyszer a narrátorí szöveget is át-átszövi. Amikor például a rendőrségen be akarják bizonyítani a „nagy orrú férfinak”, hogy bűnös, az auktoriális szöveg így ecseteli a vizsgálóbírák túlexponált igyekezetét:

E tüzetes vizsgálat egyre inkább kétségbeejtette (mármint a letartóztatottat), mert az előzetes vizsgálat során megállapítást nyert, hogy olyan városban követett el betöréses lopásokat, ahol életében sohasem járt.

A boldogtalan ember elképedt, amikor a vizsgálóbíró megkérdezte, hol volt tizenhárom hónappal ezelőtt este hét órakor.

Az ilyesmit alibinek hívják. Az embert leültetik egy székre, és barátságos hangon megkérdezik tőle, mit ebédelt ezelőtt öt hónappal és három nappal csütörtökön. Ha nem tudod, véged van.

Azoknak a legjobb, akik egész évben nem esznek mást, csak krumplit és kávét...

(A fene nagy orr, IM, 109]

Az ilyen túlexponáltság ellen Hašek hősei általában úgy védekeznek, hogy egyszerűen elfogadják a hatalom képviselőinek, a magasabb poszton állóknak a róluk alkotott felfogását; közben ráhelyezkednek az ő álláspontjukra, s igyekeznek fenntartás nélkül kielégíteni „kívánságaikat”. Ha szükséges, akkor eltúlozzák saját maguk is bűnüket, de túlhajtott szolgálatkészségükkel tömérdek groteszk helyzetet teremtenek. A groteszk helyzetek főleg abból adódnak, hogy a társadalom képviselői — a rendőrök, a katonatisztek, a papok stb. — már eleve olyan parancsokat osztogatnak és kérdéseket intéznek az alattvalókhoz, amelyek önmagukban is nevetségesek. Ellenben az alattvalók nem dühöngnek, hanem a legnagyobb megértéssel és szolgálatkészséggel hajtják végre a követelt kívánságokat, parancsokat. Egyszóval: a butaság, a korlátoltság ellen még