Irodalmi Szemle, 1974

1974/5 - F. I.: Tóth Tibor emlékére

Tóth Tibor emlékére*

„Nem ártottam soha senkinek” — ezt mondta, amikor említettem, hogy mindenki szeretettel s megbecsüléssel beszél róla. Soha senkinek nem ártott — ez csak negatív tulajdonság lenne, bár bámulatraméltó a mi világunkban. Nem, Tóth Tiborról sok mást is kell mondani. Számtalan irányban hatott. Szüntelenül osztotta lelke gazdagságát mint költő, műfordító, szerkesztő, irodalompolitikus. Tudott szlovákul és csehül, lengyelül, oroszul, németül, franciául. Érdeklődése átfogta az irodalmat, művészetet, tudományt és technikát. Akármihez ütődött, hosszan utánazengett, mint egy nagyon jó minőségű hangvilla. Félelmetes vitatkozó is tudott lenni, borotvaéles logikájú kritikus, az emberismerő néhány jellemző szóval megrajzolta bárki arcképét... Nékem is barátom volt e pompás ember s most nélküle üresebb és szomorúbb a világom.

Megszerettem első látásra, utánamentem, felmásztam a meredek úton lakásához. A tömzsi, kopaszodó, szakállas, szatírszerű, ételt-italt-dohányt-szerető Tibort ott találtam bájos családja körében, egy négyezerkönyves, folyóiratokkal, kéziratokkal teli szobában. Kis asztalkánál ültünk, ettünk jó magyar falatokat, leöblögettük snapsszal, bor ral. Órákat beszélgettünk, s akárhányszor újból leutaztam, folytattuk a beszélgetést. S ami fontosabb, meglátott, belémlátott, sok kérdezősködés nélkül is tudta, mik a gondjaim-bajaim, segíteni kívánt. S ahogy nekem, biztosan másnak is. Kultúréletünk egyik legtevékenyebb munkása volt, akinek állandóan nőtt a tekintélye, egyre nélkülözhetetlenebbé vált. Értsük meg: nincs már Tóth Tiborunk, s most a feladatunk — pótolni a pótolhatatlant. Félretéve minden kicsinyes és mellékes szempontot, be kell tölteni a halála után keletkezett űrt. Minden szónál lényegesebb az ő megíratlan testamentumának végrehajtása: a csehszlovákiai magyar élet magasabb fokra emelése, gazdagító kiteljesítése. És aki nem ártott soha senkinek, így fog használni továbbra is sokaknak, mindenkinek.

Teplice, 1964. 6. 4. F. I.

* Tíz éve halt meg Tóth Tibor, író és kiváló műfordító. Szerkesztőségünk a Forbáth Imre-hagyatékban talált, s eddig még nem közölt megemlékezéssel és Zsilka Tibor tanulmányával idézi föl Tóth Tibor emlékét.