Irodalmi Szemle, 1974
1974/4 - Petrőci Bálint: Hullám hullámot tör (II.)
— Osztrák? — Nem. Orosz. — Azon rajta a szurony is. Valaki elneveti magát. — Azzal megvakarhatod a csendőr úr bajszát! — Ha mi odamegyünk, gyünnek ők is hozzánk ... — Úgy is gyünnének. Ha nem adod a tehenet, akkor szuronnyal bökdösik ki az istállóból ... — Hogy az isten verné meg őket! — Verd te! Abban legalább biztos lehetsz! ... — Nem is hagyom magam! Dimun se hagyta ... Fellélegzek, mint amikor a pusztító vihar után a borús felhőktől megtisztul az ég. Átlátsz a mi embereinken, mint a forrás vizén, és felismered: abban egy kis részünk nekünk is van, hogy így beszélnek! Mert nemcsak az élet nyomorát szólaltatták meg, hanem azt is, amit tőlünk hallottak és tanultak, ami beléjük szívódott, mint a szomjas földbe a víz. Ha összefogunk, változtathatunk a sorsunkon! De az igazság mindig annak a kezében van, akié a hatalom! A szél ellen pedig nem lehet... Van rá példa? — vágunk vissza, amikor a vállukat kezdik vonogatni. Van . .. Hát akkor előbb azt a hatalmat kell megszereznünk! Ha fegyvertelen is vagy, mindig úgy állj ki, mintha fegyver lenne a kezedben. Mert az igazság veled van! Nincs annál rettenetesebb fegyver! Sopko Bandi a hosszú dorongjával hadonászva az út szélére ugrik s a telefonvezeték felé bökdös. Hogy juthatott az eszébe? Hallhatta, hogy miről beszélünk. Bottal megyünk a puska ellen. Az ár ellen megyünk. Háborúba megyünk ... — Igen! Csak üsd, üsd! — kiáltom Bandinak. Sopko a magasba lendíti görcsös dorongját, ugrik is egyet és hatalmasat suhint. Szakad a drót. Tovább megyünk, de ő az út szélén baktat. Újra ugrik, suhint, és megint szakad a drót. Az ellenség csakhamar megállapíthatja, hogy Čertižné és Habura között megszakadt a távösszeköttetés. Nem hívhatják fel Laborcot, hogy erősítést kérjenek... A čertižnéi csendőrlaktanyában már Vácik főhadnagy rendelkezik. Három őrjáratot indít a faluba, hogy a rendre és nyugalomra felügyeljenek. A letartóztatásokon jár az esze. — A nyakas parasztot megtöri a bilincs — mondja, és Svestka felé fordul. — Kiket gyanúsít? — kérdezi a helyi csendőrparancsnoktól. — Nem voltam a gyűlésen — válaszolja a főtörzsőrmester úr, és Peter Starinskýra pillant. — A komisszár úr jelen volt... — Én csak a pohár repülését láttam, a sötétben nem láthattam, ki veri ököllel a hátamat, ki üti fejbe Kováč igazgató urat... Gyanús mind! — teszi hozzá. — Mind .talpra ugrott, ott ágáltak előttünk ... A faluban végrehajtót vártak, és helyette idegen csendőröket kaptak. Látja ezt Peter Szkreptács, Nyikoláj Kvolek is. Peter tegnap este azt mondta, ha jön a végrehajtó, meghúzzuk a harangot. De rosszabb jött, egy egész csendőr rakomány! És köztük van Musil is, a tegnapi végrehajtó. Eddig még az orrát sem merte kidugni a laktanyából. A csendőrök elindultak. Mire készülnek? Miért hozták magukkal a végrehajtót? Hogy elvigyék Dimun tehenét? Hogy bilincsbe verve vigyenek bennünket a börtönbe, mert szétvertük az agrárok gyűlését? Ez fáj nekik? Mert nem kell nekünk a huncut úri politika? — Megmondtam tegnap Svestkának, hogy rossz vége lesz ennek! — morogja Szkreptács. — Nem fér a bőrébe! — válaszolja Kvolek. — Hogy neki legyen igaza, még két sze- kérnyi csendőrt hozatott. . . Nem Is szólnak többet, mert nagyon sietnek. Csak akkor néznek újra egymás szemébe, amikor a szegényes, egyszerű gerendákból összetákolt haranglábhoz érnek. Púpos pléhtetején pravoszláv kereszt feketéllik. — Most nem a keresztvetéshez fog szólni a harang — mondja Szkreptács, és indulatosan meghúzza a kötelet. Megkondul a gerendára felfüggesztett harangocska. Élesen csengő hangja nem a megszokott ütemben száll szét a falu felett. Az a kéz, amely
