Irodalmi Szemle, 1974
1974/4 - Petrőci Bálint: Hullám hullámot tör (II.)
a kötelet rángatja, nem az ütemre ügyel, hanem a gyors jeladásra. Be sem várja a harang teljes lendülési ivét, máris rántja vissza. A riadt kongás nem az urat dicséri, hanem figyelmeztet: Baj van, emberek! Nagy baj! Mintha tűzvészre riasztana a harang-kongás, úgy rontanak ki házikóikból a falusiak. Tegnap este megbeszélték: ha megszólal a narang, összegyűlik a nép. Sokan tudták már az új hírt, mert látták a zörgő szénásszekéren érkező csendőröket, a komisszár urat is, aki az esti gyűlésen a törvény nevében rendet és nyugalmat követelt. Az ablakocskák mögül látták a faluba induló csendőrpárosokat. Most jönnek rendet teremteni, amikor már nyugalom van a faluban? Az ember tesz-vesz a ház körül, mert nincs más munkája, mert nem tudja elviselni a tétlenséget. Úgy látszik, ők sem! Kapcsolnának bennünket, mert kivertük az urakat? Már a börtön gondolata is iszonyattal tölti el a falusiakat. A négy fal közé zárni a szabadságát szerető embert? Még a baromnak is jobb dolga van az istállóban ... Az államhatalom úgy látszik, csak a meghunyászkodó barmot szereti, de azt is megfingatja, ha nem a kedve szerint bőg. Mi úgy bőgtünk rájuk, mint a mérges bika. Meg is futamodtak előttünk! Hát csak gyertek, na vinni akartok minket! Tegnap még nem döftünk! .. . Még mindig szól a harang. A kapkodó éles kongás riaszt: Gyerünk, emberek! A parasztok botot, dorongot, követ kapnak a kezükbe, és kirontanak a házaikból. A csendőrpárosok összenéznek. — Ma nem temetnek! — Tűz sem ütött ki! — Mi vagyunk a tűz! — ismerik fel az igazi okot. Az őrjáraton levő csendőrök összesereglenek. Egy férfi futna el mellettük, hogy a gyülekező falusiakhoz rohanjon. Az egyenrunasok elkapják. — Hová fut? — Cigarettáért! — feleli Peter Bochyn, mert őt fogták meg a csendőrök. — A trafikba megyek, a kocsmába ... — Adok én neked cigarettát! — morogja a vele szemben álló csendőr és öklével mellbe vágja, a másik hátúiról „visszapasszolja”. — Miért vernek? — nyög fel Bochyn. — Mars haza! Szkreptácsékhoz fut. Az egyre gyarapodó csoport láttán a csendőrök meghőkölnek. A vállukról lekapják a szuronyos puskát. A falusiak csapata megindul, ők hátrálnak. — Miért verik az embert?... Mi rosszat tett maguknak Bochyn? ...Az a baj, hogy a jogainkat védjük? ... Fizessék ki a háborús károkat! ... Engedjék el az adót! ... Jól tudják, hogy ezt mások előtt kellene kiáltaniuk, de amikor a felsőbb hatóság nem hallgatja meg őket. A múltkor Is kidobták a küldöttségüket. A járási főnök megvető hangon kiáltotta rájuk, hogy kommunisták, pedig egyikük sem volt az. Hát ott üvöltik el a fájdalmukat, ahol tudják. A csendőr megírhatja a jegyzőkönyvbe, mert írni azt szeretnek. De most eszük ágában sincs, hogy noteszt fogjanak a kezükbe. Ügy sorakoznak előttük, mintha szuronyrohamra indulnának. Hatan vannak, s a falusiak már ötve- nen felül is lehetnek. A többi csendőr a laktanyában. Csak jöjjenek, ha van annyi mersz bennük. Az egész falut nem vihetik el! A falusiak csapata egyre szaporodik. — A törvény nevében oszoljanak! ... kiáltozzák a csendőrök, de a torkukba fúl a szó, amikor hirtelen szét kell ugraniok a zuhanó kövek elől, és futásnak erednek a laktanya irányába, a hídon túlra. Az emberek áradatként zúdulnak utánuk. Akinek már üres a marka, az útjukba eső falromhoz ugrik. Még a világháborúban rombolták le a terméskövekből épült házat. Most a romokból szedegetik fel a köveket, s úgy dobják az egyenruhások után, mintha gránátot hajítanának. — Csak üssétek, üssétek őket! — kiált fel váratlanul a hátuk mögött a Laboréról érkezett kéményseprő, aki már órák óta járkált a faluban és mindenkivel beszélgetett, aki csak szóba állt vele. Nyikoláj Csernog gyanút fog. Miért biztatja őket ez az ismeretlen, kormos arcú kéményseprő? Az iparosok rendszerint úri partiak, és talán még álmukban sem mernek nyíltan szembeszállni az államhatalommal. És ezt az alakot eddig még egyszer sem látta a faluban. Lemarad a csendőröket üldöző társaitól és a kéményseprő elé áll. — Maga kicsoda? — kérdezi Csernog. Néhány falusi kíváncsian melléjük szegődik. — Nem látja? — szólal meg ukrán-szlovák keveréknyelven a kéményseprő. Mindkét kezét mélyen a zsebébe süllyeszti.
