Irodalmi Szemle, 1974

1974/3 - Zalabai Zsigmond: Nemzetiségi önismeretünk forrásai

mutatkozik: az egykori „sztorik” megelevenítésekor szabadabban futott a szerző tolla, a jog- és ipartörténeti fejezetekben viszont előtérbe kerül a szakíró pontossága. Sas a tények, számok, adatok — az értekező próza — nyelvén beszél. E kettős módszer előnyei, úgy véljük, nagyobbak a hátrányoknál: az itt-ott laza eresztékű kompozíciót feledteti az a nem lebecsülendő tény, hogy Sas olyan tudományos munkát írt, amelyből a tudományon kívül állók számára is kibomlik a reformkori város hiteles képe.

Sas tömör, de plasztikus korképben rajzolja meg a kései feudalizmus és a Szent Szövetség árnyékában élő, a napóleoni háborúk vérzivatara után nyugalomra áhítozó biedermeier kispolgár-varost, melynek életében a fényűző bálok, a vidám farsangok, a középkori vértekbe öltözött lovagokat is felvonultató főúri álarcosbálok, a pazar koronázási ünnepségek (V. Ferdinánd megkoronázásakor a mészárosok négy aranyozott szarvú ökröt vezetnek a felvonulás élén, a szőlőművesek ezüstabroncsos hordóban szállítják a bort) s a király és a királynő névnapjának megünneplése jelentik a boldog békeidőt. De észreveszi és kimutatja a felszín alatt feszülő erőket is: a Metternich- rendszer ellenében dolgozó fiatal reformellenzéket, Kossuthot, Széchenyit s a szlovák és cseh nemzeti ébredés alakjait, akik révén a koronázó város ebben a csendes, Rezeda Kázméros világban is történelmi fontosságú megmozdulások, nagy kezdetek szülője lett. De csak a nagy kezdeteké — a nagy megvalósulások a történelem tektonikus erőinek jóvoltából mar áttolódtak az újabb szellemi központ: Pest felé. Pozsony szerepe a XVI. században erősödött meg, Buda eiestével az ország fővárosa lett. 1818—1845 között kb. 30 000—40 000 embert számlál, ám az 1780-ban még mindössze 13 550 lakost felmutató Buda 1848-ban mar százezer fővel dicsekedhet. Ettől az évtől fogva Pest-buda az országgyűlések színhelye. Pozsonynak tehát maradt a kezdetek joga: Széchenyi itt alapítja az Akadémiát, de az már Pesten kezdi meg működését, Kossuth itt indítja útjára az Országgyűlési Tudósításokat, de már a magyar fővarosban szerkeszti a Törvényhatósági Tudósításokat stb. A koronázó város a XIX. század első felében mintha két szék közé esett volna: a bécsi udvar gyanakvással nézi, diéták alatt rendőrkémekkel arasztja el, de a magyar polgárosodás úttörői sem tekintenek rá jó szemmel: a félfeudális eszmeiség védőbástyájának tartják, amely — Csengery Antal szavaival — „nem hangadó a polgárosodás mozgalmaiban vagyonos és mívelt középrend által”. A pesti Csengery oldalvágásának jogosságát Sas elemzései is megerősítik: városunkra a tárgyalt korban a középkorból örökölt céhrendszer és a vidékies jelleget kölcsönző kert- és szőlőgazdálkodás a jellemző. Főleg az utóbbi jelentős: a „szülőváros” évente 3000—3400 napszámost foglalkoztatott, ugyanakkor viszont az 1821-ben létező három (!) gyárnak csupán mintegy 100 munkása volt. A céhek száma ugyan 100 körül mozgott, de közülük 51 ötnél kevesebb iparost alkalmazott. A korszerű kereskedelem és a nagyipari termelés megteremtésén fáradozó Kossuth és Széchenyi nem is tartotta követendő példának ezt az állapotot, s noha időközben Pozsonyt is megérintette a változás szele — a dunai gőzhajózás és a „vasösvény” megindulásának hatása —, a gazdasági életben már Pest játszotta a prímet, s ezzel együtt a kulturális és irodalmi mozgalmak irányítása is kiváltságos feladatává lett.

Ezekkel a gazdasági okokkal is magyarázható, hogy a koronázó város — noha hosz- szabb-rövidebb időre sok írónknak-költőnknek szállást adott — nem vált irodalmunk olyan jelentős szervező központjává, mint Pest. A magyar Pegazus — hosszú ideig bolyongva a bécsi testőrírók, a Kassai Magyar Múzeum és Széphalom között — végül is az Auróra felé vette útját, hogy aztán a Pilvax körének tagjai között keljen igazán szárnyra. Kultúr-, sajtó- és művelődéstörténeti szempontból azonban városunknak is van mivel dicsekednie: 1721-ben itt jelent meg Bél Mátyás lapja, az első magyarországi — még latin nyelvű — újság, a Nova Posoniensia, 1789-ban Rát Mátyás itt indítja útjára — immár anyanyelvűnkön — a Magyar Hírmondót. A merev vallásosságot feloldó pietizmus és a felvilágosodás légkörében a város mint oktatási központ is jelentős eredményeket mutathat fel: itt alakult az első magyarországi mintaiskola, itt szervezte újjá a már említett Bél Mátyás a híres evangélikus líceumot, itt működött a királyi jogakadémia is, amely egyformán vonzotta a magyar, német és szlovák diákokat.

Ez a hármas nemzetiségi megoszlás nem meglepő: a koronázó város három nép találkozásának a metszőpontjában áll. Bécs felől a német, a Csallóköz felől a magyar, észak felől a szlovák nyelv és kultúra érezteti a hatását. A nemzetiségek a középkori rendi patriotizmus keretében szépen megfértek egymás mellett, elsajátították egymás nyelvét

255