Irodalmi Szemle, 1974
1974/3 - Zalabai Zsigmond: Nemzetiségi önismeretünk forrásai
és kultúráját. Sas a Palackýról írott esszében maga is utal arra, hogy a nagy cseh történész Berzsenyi ódáin csiszolgatta magyar nyelvérzékét, Ľudovít Štúr kétéves győri stúdiuma alatt sajátította el nyelvünket, Jókai viszont Pozsonyba rándult fel német szóra. E háromnyelvű világ békéjének a reformkorszak vetett véget, amely a nemzeti önállóságra törekvéssel nemcsak a haladó, hanem a nemkívánatos jelenségek — a sovinizmus, a tragikus félreértések — szülője is lett. A város ebben az időben a magyar nyelvért folytatott küzdelmek színtere, de ugyanakkor a szlovák nemzeti ébredésé is: Preszpurske Nowiny címen itt indul az első szlovák lap, majd Štúr orgánuma, a Sloven- skje Narodňje Novini. Sas tárgyilagosan elemzi a Kossuth és Stúr közötti ellentmondásokat is. „Kétségtelen, hogy 1847 végén és 1848 elején Štúr sok vonatkozásban közel állt a polgári-nemzeti átalakulás azon reformprogramjához, amelyet Kossuth képviselt” — írja (284. l.J. Közösen, egymás országgyűlési beszédeire hivatkozva harcoltak az örök- váltság, a jobbágyfelszabadítás ügyében, ám mindkettő hibát követett el: Kossuth a szlovákoknak kijáró jogokra való kései ráeszmélésben, Stúr a bécsi udvarhoz szegő- désben. Tragikus tévedésükre — a drámaíró Illyés vagy Németh László tollára kínálkozó téma ez — már későn: a forradalom bukása után derített fényt az idő... A vezérek útja elvált, „de a népeké nem válhatott el. Nekik, egymás közeli szomszédjaként, a feudalizmust követő polgári, nacionalista időszak minden ellentmondásain és nehézségein át is a kölcsönös megértés, megbecsülés és a béke közös eszménye ígérhetett társadalmi és nemzeti problémáik megoldásával biztató, jobb jövőt” (87. l.j. ■ Ez a „biztató, jobb jövő” egy kerek század múlva következett be. A Kossuth—Stűr-féle félreértések és 1948 jégtörő februárja közé pontosan egy — nemzetiségi viszálykodásokkal mérgezett — évszázad esik. Magyar részről ebben a korban került sor a szlovák gimnáziumok és a Matica slovenská betiltására, szlovák oldalról — mint ezt a Közös hazában című tanulmánykötet is említi, — a nemzetiségünket sújtó, 1945—1948 közötti fekete évekre, kb. 100 000 magyar erőszakos kitelepítésére (11. l.j, a Csehországba deportálásra, a magyar iskolák megszüntetésére stb. A CSKP nemzetiségi politikájának határköve kétségkívül az a Február, amely alapvetően megváltoztatta országunk társadalmi rendszerét és belpolitikáját. A Közös hazában az 1948 óta eltelt évtizedek nemzetiségi politikájának a tükre. Tegyük hozzá: az eddigi legtökéletesebb tükre, hiszen a maga komplex formájában — politikai-jogi, gazdasági, és kulturális összetevőiben — mutatja be a nemzetiségi kérdésben, s ezen belül is különösen a csehszlovákiai magyarság életében lezajlott változásokat. Mit tudunk meg ebből a könyvből önmagunkról? Álljon itt ízelítőül néhány adat. A Szlovákia déli részén, összefüggő sávban élő nemzetiségünk 675 községben helyezkedik el, s ebből 451 helységben alkotja a lakosság több mint 50 %-át. 1960 és 1970 között a számunk 533 934-ről 572 568 főre nőtt, tehát jelentősen gyarapodott. (Emelkedett — mintegy hétezerrel — a Kelet-Szlovákiában élő ukránok száma is (42 165-rej; a lengyel kisebbségé mintegy ezer fővel 66 777-re csökkent. Jóvei nagyobb veszteséget könyvelhet el a német nemzetiség, amelynek létszáma 85 582-ről 54 820-ra apadtj. A csehszlovákiai magyarság tehát a legnépesebb nemzetiség. Gyarapodásához hozzájárul, hogy életterében nincsenek etnikai szakadások s hogy a nemzetiségek ama típusába tartozik, amely már fejlett korban szakadt el az anyanemzettől, s így a nemzeti tudat és az etnikai hovatartozás erős formáit őrizte és őrzi. Nagy érdeklődést tanúsít a magyarországi kultúrimport iránt, de fejlődése során a saját belső értékeit is felszínre hozza, s befogadja a hazai — cseh és szlovák — kultúrát is. Az 1948 utáni évek nemzetiségi politikájának egyik legfőbb vonása az volt — mint azt Juraj Zvara kimutatja A CSKP nemzetiségi politikája a szocializmus építésének időszakában és a további jeladatok című kötetnyitó tanulmányában —, hogy érvényesülni engedte és támogatta mindhárom fenti tényezőt: teret adott az importált kultúrának, közelebb hozta hozzánk a cseh és szlovák szellemiséget, s lehetővé tette saját kultúránk megteremtését is. Az ötvenes évek eleje az alapozás kora: ekkor indul sajtónk, iskolarendszerünk, ekkor alakul a CSEMADOK, a MATESZ stb. Az alapozás után fokozatosan felfelé ívelő fejlődést Zvara profeszor szerint az 1960— 61-es területi átszervezés zavarta meg. A nemzetiségünkhöz tartozó lakosság — a korábbi 256
