Irodalmi Szemle, 1974
1974/1 - Kovács Győző: A Fábry életmű kutatásáról (Problémák és feladatok)
él a nemzet’: ez nemcsak létparancsunk, de történelmi elkötelezettségünk, vizsgáztató erkölcsünk. Kazinczynak tartozunk vele, aki — Kölcseyhez írott levelében — először mondotta, először ébredt tudatára: .Rajtunk áll barátim, hogy héroszai legyünk a nyelvnek.’” Fábry Zoltán számára a nyelvi kultúra a nemzeti kultúra szinte legfontosabb összetevője volt és maradt. Gondoljunk csak az 1938-as keltezésű Kazinczy vagy Henlein? című cikkére, amelynek legfontosabb tételeit az 1967-es Kazinczy-előadás is idézte. A hagyományból — Henlein ellenében, a barbárság és a zsarnokság ellenében — Kazinczy személyén kívül felidézte a magyar múlt halhatatlanjait, akik „a nemzeti öntudat életre ébresztői, a modern magyar nyelv és irodalom megalapozói” voltak. „És ez az alap — folytatta Fábry Zoltán — nem volt autarkiás cécó, elkülönülés, de önemésztő európai humanizmus: És azóta mindenben, ami igazán magyar érték: fellelhető ez az európai lényegjegy...” E nélkül, őnélkülük nincs „európai értelmű magyar irodalom és műveltség”. Fábry Zoltán a nemzeti kultúrát csak az európai távlatokhoz mérve tudta elképzelni. Ebben örököse volt Kazinczynak, aki „a magyar nyelv és nép sorsát az európai kultúrába, a humánumba vetett hitébe ágyazta. Amikor mi a régi hazából kihullva, új körülmények közé kerültünk, úgy kapaszkodtunk ebbe az európai tudatba, mint az üdvösségünkbe. Joggal, okkal, igazoltan... Európát vetettünk, Európát arattunk” (A Kassai Batsányi-Kör évkönyve. 1969. 192.). Igazolásként hadd idézzük Fábry Zoltán, 1923-as megfogalmazását, amely szerint „irodalmunk iránya — európai... Az európai irányt nem szabad elejteni. Most ez létkérdés, a menekülés útja és feltétele. De irodalmunk csak akkor lehet európai, ha kultúránk, vágyunk, célunk összeesik Európával...” (Irodalom és magyarság. Hazánk, Európa. 1967. 18.) Ilyen aspektusból szólt az író az élő hagyományokról, Kazinczyról és a nyelvi kultúráról Ennek jegyében hangoztatta Fábry a hagyomány és a jelen szétválaszthatatlan kapcsolatát, amikor — korábban, A gondolat igazában — háromezer évről készített számadást: „A kultúra egésze kimeríthetetlen, a hagyomány igazsága mérhetetlen. Itt nincs megállás, itt bűn az elfordulás. Állandó számadás és számvetés noszogat: a kultúra nem tesz pontot. Akárhol ragadod meg: nagy körökben továbbhullámzik és továbbvisz. Ezer és ezer érintkező pont gazdagítja és tágítja. Vissza és előre, vissza és előre: ennyi az állandósága, ez a ritmus a lélegző valósága...” (A gondolat igaza. 1955. 10—11.) Mindez érvényes a nemzeti kultúrában is. Egyetemesség és nemzeti kultúra nem re- keszthetik ki egymást. Éppen Batsányi, Baróczi, Kazinczy vagy Kölcsey erre a legigazabb és leghitelesebb példa. A haza és emberiség gondolata az ő eszmerendszerükben elválaszthatatlan egymástól. Programjukat, célkitűzésüket erre építhették. A Fábry-életmű problémáival (közelebbről: a haza és az emberiség, provinciális adottság és Európa kapcsolatával) foglalkozva mindez még erősebb megvilágításba kerül. Fábry Zoltán gondolkodásában a nemzetiség és nemzetköziség dialektikusán kapcsolódó fogalmak voltak. Erről éppen a halála után egy évvel megjelent kötetének utószava (Nincs elveszett poszt) tanúskodik, amelyben a konkrétság és az absztrahálóképesség csodálatos egységben jut kifejezésre: „A marxizmus próbáján — paradox mód — a kisebbség lesz azon lépcsőfokok egyike, amelyen a többség a jövőbe hághat: az internacionalizmus. A kisebbségi kérdés — mint eminens társadalmi kérdés — csak a marxi— lenini vonalon oldható meg. A kisebbségi probléma az internacionalizmus elorozhatatlan atomja ...” A további magyarázat nemcsak gondolati finomítás, hanem konkretizálás is: „Népek, nemzetek, kultúrák és emberek közelítésében, közeledésében a kölcsönösség tudata a döntő. Az igazi internacionalizmus ad és kap. Gazdagítás és gazdagodás a velejárója” (Vigyázó szemmel. Félévszázad kisebbségben. 1971. 335.) Mint ahogy Kazinczy is alapozó, a magyar nyelvi kultúra megteremtője és ugyanakkor hűséges őrzője volt, a csehszlovákiai magyar irodalom elmúlt ötven esztendejében Fábry Zoltán is az irodalom, az emberség és az európai szellem őrzője és strázsája volt. Kivételes egyéniség és nagy író — érdemes tehát tudományos rendszerességgel és kritikai igénnyel foglalkozni életművével. Ezért vetettünk föl — ha csak vázlatosan is — néhány életművével kapcsolatos problémát.
