Irodalmi Szemle, 1974

1974/2 - Rácz Olivér: Iskola a telepen

dugta a fejét a folyosóra, fülelt. Valahonnan, a derékszögben megtörő, kietlen, szürke alagút vége felől kusza hangzavar, nyers kurjantások és éles, kihívó lányvisongás zaja szűrődött át az áporodott félhomályon. A helyettes megcsóválta a fejét.

— Vigyázzon velük — mormogta tehetetlenül. — Nagyon vigyázzon. Lehetetlen alakok akadnak közöttük.

A férfi felvonta a szemöldökét.

— Azért vannak itt, nem? — kérdezte nyomatékosan. De a kérdés nagyképűen hangzott, amikor kimondta, ezért sietve hozzátette: — Rendben van, majd vigyázok.

A helyettes felsóhajtott.

— Mehetünk. Megyünk? — kérdezte csüggedten, és olyan pillantással bámult a férfi válla felett, a nyitott ajtón át, a semmibe, mintha valami ijesztő és hihetőleg nyálkás moszattal borított szörnyalakot látna. A férfi, aki még sohasem tanított ilyenfajta iskolában, őszintén remélte, hogy a pillantás nem neki szól, s megpróbálta kitalálni, honnan kerültek oda a moszatok. Feltehetően az elődöm hullájáról, gondolta csapongó képzelettel. Vízbe fojtották talán? villant át az agyán, s váratlanul az a kényszeredett érzése támadt, mintha akarata ellenére rossz vonatra tuszkolták volna fel, s a kilátásba helyezett szelíd lankák helyett most az elhagyatott, veszélyes sarkvidékek felé robogna. Kellő felszerelés nélkül, természetesen. Csakhogy én önszántamból jöttem ide, szögezte le tárgyilagosan, és magabiztosan elmosolyodott.

Még akkor is mosolygott, amikor a helyettes nyomában belépett a tanterembe. De amikor az osztály olcsó kölniből, ápolatlan testek kigőzölgéséből és fojtó cigaretta- füstből összesűrűsödött szagegyvelege megcsapta az arcát, az arcára fagyott a mosoly.

A helyettes megállt a küszöbön, fásultan a levegőbe szimatolt.

— Százszor megmondtam, hogy a tanteremben tilos a dohányzás — mondta reménytelenül, és az ablakhoz sietett.

— Ne nyissa ki — mordult rá ekkor egy érdes kamaszhang.

— Miféle modor ez? — fortyant fel a helyettes ingerülten. — Tisztességesebb hangon nem tud beszélni? — Még egyszer megpróbálkozott: tétova mozdulattal megfogta az ablak kilincsét. — Nem ülhetnek itt ilyen bűzben — mondta engedékenyebb hangon.

— Ha magának kellene ebben a dög hidegben odakint melóznia, maga is békében hagyná az ablakot — morogta az előbbi kamasz ellenségesen.

A helyettes elvörösödött, elfordult az ablaktól, s hogy a vereségét leplezze, tüntető vállvonogatással sétált vissza a katedrához.

— Mindig telefüstölik az osztályt — dohogta a férfi felé. — Az isten sem bírja leszoktatni őket erről.

— Inkább a mosakodásra kellene rászoktatni őket — vélte a férfi halkan és józanul.

— Miért ülnek vattázott ujjasban ebben a hőségben?

— Egyenesen a munkahelyükről jönnek ide — magyarázta a helyettes barátságtalanul.

A férfi elgondolkozva nézett a padsorokra.

— Nem láttam a folyosón fogasokat — jegyezte meg kérdő hangsúllyal.

A helyettes rábámult.

— Hiába is lennének — magyarázta. — Úgysem akasztanák rájuk a holmijukat. A vagyonbiztonság nem túlságosan szilárd a telepen, értem? — Türelmetlen mozdulattal az üstökébe szántott, s mert a háta mögött egyre erősbödött a moraj, sietve búcsúzott.

— Nos, magára hagyom, lásson hozzá. Az osztálykönyv ott van az asztalon, a tanmeneteket már megkapta. Nem sok öröme telik majd bennük — intett a szemével a padok felé. — A fele nem jutott tovább a hetedik osztálynál, de akad közöttük, aki csak öt osztályt végzett. Olvasni alig négy-öt tud folyékonyan. Ez a helyzet. Vigyázzon velük. — Lehalkította a hangját, a katedra fölé hajolt. — Az utolsó előtti pad szélén, arra a nyurga szeplősre különösképpen ügyeljen. Huszonkét éves, és ha az ember nem figyel oda, minden percben más padba lopakodik és a lányokat fogdossa.

— Majd vigyázok — ígérte a férfi. — Van még valami?

A helyettes lopva az osztály felé sandított. — Az első pad túlsó szélén — kezdte habozva, és megvárta, amíg a férfi oda pillant.

— Azt a vörös hajú kislányt gondolja? Mi van vele? Még rendes iskolába kellene járnia, nem? Nem olyannak látszik, mintha túl lenne az iskolaköteles koron.

— Tizenhét múlt — mondta a helyettes figyelmeztetően. — Erre is vigyázzon. Ki fog kezdeni magával. Eddig még minden fiatal tanárral kikezdett. Van, aki be is dől neki