Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - Lovicsek Béla: Tűzvirág (Színmű három felvonásban)
Őrnagy: (felhördülve). Ha egyet s mást nem néznék!... (Egészen közel lép az öreghez, épp csak hogy nem ér össze az arcuk éle). A maga süketnéma István fia még tizenöt éves korában meghalt! Meghalt vagy nem halt!? Kalocsai b.: Többet is elveszítettem én, ezredes úr... Kettőt a Don-kanyarban, egyet a ... Őrnagy: (fenyegetőn ráförmed). Arra feleljen, amit kérdeztem: meghalt az István fia vagy nem!? Kalocsai b.: (ijedten, összeroppanva). Igen... meghalt... Őrnagy: Na, látja, ezt előbb is kimondhatta volna. Kalocsai b.: Előbb vagy utóbb, egyre megy... Mindegy, ezredes úr. Mint ahogy az is biztos, hogy egyszer mindannyian meghalunk, még az ezredes úr is. Őrnagy: No nézzük csak: fenyeget, öreg! Kalocsai b.: Én? ... Hiszen járni is alig bírok már... Azért ide, a fiamhoz ezt az utolsó, hosszú utat meg bírtam tenni. Ö volt eddig az én fényes csillagom, benne volt minden reményem. Mert minden ember úgy van — szegény és gazdag egyaránt —, hogy addig él, amíg a reményei éltetik... Az is igaz, ezredes úr — szentül hiszem —, hogy összezsugorodik az olyan ember lelke és keze, aki arra szánja el magát, hogy kioltja az ég legfényesebb csillagát... Őrnagy: Gratulálok, öregúr, remek védőbeszédet vágott ki, csakhogy egy kicsit sántít: a vas és a tűz világában az átkok elporlanak és nem fognak, úgy ám! Kalocsai b.: Meglehet, ezredes úr, de egyszer — talán nem is olyan sokára — kialszanak a tüzek és kihűlnek a vasak, aztán jön a számadás... Őrnagy: ...s lön nagy csendesség és békesség a földön, ámen! (Fölnevet). Nem, papa, még magasan lobognak a lángok és pusztítanak, sőt!... (Pistához fordul). Még mindig makacskodik? Ezek után sem akar megszólalni? Pista: (lehajtott fővel áll, konokul hallgat). Őrnagy: Biztosíthatom, hogy keményebb legényeket is szóra bírtunk már. Ha meg minden áron néma akar lenni, kitéphetjük a nyelvét, végtelenül egyszerű... Erzsi a.: Jaj, istenem, istenem! Kalocsai: (télikabátban, vastag gyapjúsállal a nyakában belép. Körülnéz s nyomban megért mindent. Nem akar megalázkodni, gyávának és puhánynak látszani). Mehetünk, őrnagy úr! Őrnagy: Mehetünk? ... Meg sem próbál védekezni? Kalocsai: Fölösleges. Őrnagy: Ügy véli, doktor? Kalocsai: Itt és most fölösleges. Őrnagy: Gondolja, hogy ahová megyünk, ott több lesz az esélye? Kalocsai: Mindegy, hogy mit gondolok. Mehetünk. Őrnagy: Meg sem köszöni, hogy előkerítettem és visszahoztam a csavargó öccsét? Kalocsai: Köszönöm, őrnagy úr, mindig számíthat a hálámra! Őrnagy: (mint akinek a fogát húzzák). Lekötelez. Mehetünk! Kalocsai: Isten velük, édesapám!... (Elindul kifele, utána Pista vonszolja magát, a sort az őrnagy zárja le). Kalocsai b.: Fiam! Erzsi a.: Doktor úri (Kissé elsötétedik a színpad. Behallik az utca zaja: menetelő katonák, motorok zúgása, majd felerősödő őraketyegés jelzi az idő múlását. Ismét teljes fény hull a színpadra. A két öreg szobormereven áll). Közlegény: (borostás arccal, tépetten, mégis csillogó szemmel jön be). Jó napot! Erzsi a.: (rémülten csapja össze a tenyerét). Jézusom, hogy néz ki, hogy kerül ide, alig áll a lábán, üljön le, és igyon egy kis pálinkát, igyon fiam! Közlegény: Köszönöm! ... Vissza kellett jönnöm: veszély fenyegeti a doktor urat. Tudja, Erzsi asszony, Pistát, a süketnémát elfogták a németek. Megsebesült a nagy robbantásnál és a társai nem tudták magukkal vinni. Ha a német őrnagy kezébe került, márpedig több mint valószínű a kezébe került, akkor a doktor urat nagy veszély fenyegeti. Azonnal el kell menekülnie valahová. Mindegy, hogy hová, csak el innen mielőbb!... Bár lehet, hogy néhány napon belül ideérnek
