Irodalmi Szemle, 1973

1973/10 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág (X.)

készítők céhei követték. A város jelentőségét emelte, hogy az öreg vár alatt 1815-ben gimnázium nyílt, 1884-ben pedig ide helyezték át Nagysallóból a járási székhelyet. A városban éltek a környékszerte ismert gabonakereskedők és itt volt a gabonapiac is.

Napjainkban a heti piacokat egy hoszabb és aránylag széles mellékutcában tartják, a város középpontjában. Az utca két oldalán nyersdeszka kofaasztalok, mögöttük a városi kofák és a falusi asszonyok állnak. Egy sor árus az utca közepére is jut. Az árusok között két oszlopon vonul és nézelődik a vásárlóközönség. Kétnyelvű zsivaj van itt; ahol az alapvető életszükségletek határozzák meg az emberek kölcsönviszo- nyát, ott a nyelvek békében élnek egymás mellett, átcsapnak egymásba és kiegészítik egymást. Az északi faluk szlovák asszonyainak érdeke, hogy szót értsenek a magyarul beszélő lévai őslakossal, aki a lúdfertályra alkuszik, ugyancsak érdeke a szecsei és kálnai asszonyoknak, hogy megértessék magukat a csirkéiket tapogató és mustráló szlovák hivatalnokkal. A kétnyelvűség és a természetes nyelvi közeledés, amely, elméletben bonyolultnak és kényesnek mutatkozik, a nép körében természetes jelenség és problémát nem olyan értelemben jelent, hogy ipiért van, jó-e hogy van, illetve legyen-e, hanem hogy hogyan tegyék túl magukat azokon a kommunikációs nehézségeken, amelyeket a másnyelvűség okoz.

A piacon az emberi viszonyok lényegéből megmaradt és még sokáig meg fog maradni néhány jellemző vonás, s ugyanúgy a falusi múltból, a népi együttélés valóságából, erkölcséből és a tájjellegből. A lévai piac őszi különlegessége a lúdfertály. Érdekessége, hogy csak szlovák parasztasszonyok árulják, tanulságos lenne megfejteni a szokás eredetét. Talán ezekben a falvakban azt a felismerést alakította ki a népi tapasztalat, hogy a négyfelé vágott, sült liba drágábban eladható, mint egészben, a mája külön értékesíthető s a zsírja a gazdasszonyé marad, az aprólékot pedig a család fogyasztja el; innen közelítve a szokás eredetét takarékos és számító szegénységben találjuk. Elképzelhető egy olyan nemzedékről-nemzedékre öröklődő tapasztalat is, hogy a kész, azonnal fogyasztható libahús könnyebben eladható, mint az egész lúd. Bármi is az oka, a lúdfertály árulása népszokás jellegű, vidékekhez — sőt, talán falvakhoz — kötődő népi hagyomány. Az alsó Garam-mente magyar parasztasszonyai is a piacra viszik hizlalt libáikat és kacsáikat, de ők egészben és nyersen, leforrázva és megkoppasztva, szép sárgás-fehér bőrrel és rengő zsírpárnákkal, „felpucolva“ árulják.

Reggel kilenc óra, péntek ...

Csúcsforgalom a piacon. A nyersdeszka asztalok mögött, szorosan egymás mellett állnak a szlovák parasztasszonyok. Ruhájuk a koruk szerint fekete vagy búzavirágkék: tornyos kendő, kötött szvetter vagy kabát, bő és sokráncú szoknya. Kezüket összekulcsolják a mellük alatt. Ha rájuk nézel, s a tekintetetek találkozik, megszólalnak: Nech sa páči, pán... Előttük a kofapadokon, vastag fehér papírokra rakva, égnek meredő combcsontokkal helyezkednek el a barna libafertályok, a sült „negyedlibák“. A levegő zsírtól illatozik körülöttük és az apró pontokkal pettyezett, csoko- ládészínfi húsok nedvesen csillognak a napfényben. Izek és zamatok bőségének élményét nyújtja a kép a járókelőknek, filmjelenetek jutnak eszembe, amelyeken a hősök egy óriási combot markolva teli szájjal, fuldokolva rágnak, s a zsír pedig vastagon csorog le szájuk két oldalán... Beljebb az utcában, a másik oldal asztalai mögött állnak a vidék magyar parasztasszonyai. Az eléjük terített papírokon gyolcsfehéren vagy a kövérségtől mézsárgán egész libák és kacsák virítanak. Ök is összekulcsolják a kezüket mellükön, ők is figyelik a „portékájukat“ nézegető tömeget, de csak akkor szólalnak meg, ha már a vevő szólt, mintha közömbösségükkel és nyugalmukkal azt akarnák bizonyítani, hogy ők nem kényszerítenek senkit, nem beszélik rá a vevőt a vételre, isten ments, hogy valaki azt higyje: minden áron a nyakába akarják varrni a libájukat, kacsájukat, azt nem... Nézze meg csak a vevő figyelmesen ős saját elhatározása szerint döntsön: ilyen gyönyörűen meghízlalt baromfit máshol úgy sem talál. A libák és kacsák standja mellett öreg, fekete ruhás, meleg cipős parasztasszony áll, szoborszerűen, hóna alatt hatalmas,pislogó barna kakas. Tegnap még egy udvar basája lehetett, ma már összekötött lábú, tehetetlen áru csupán, tárgy, amely majd gazdát cserél és csúfosan, fazékban fejezi be életét. Egy ládában fiatal nyulak kuporognak, egyikük megszökik és a gazdája nyújtott léptekkel kergeti a tömegben. Az utca közepén hosszú sorban nyitott zsákok állnak, papírkofferek, fonott szatyrok, majd leterített kendők és abroszok, vastag csomagolópapírok vagy újságlapok, befőttes