Irodalmi Szemle, 1973
1973/10 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág (X.)
és uborkás üvegek, kézi mérlegek. Rajtuk, bennük, körülöttük a sokféle áru, gyakran olyan igénytelennek, semminek tűnik, hogy az ember elmosolyodik ezek láttán: hát ez kinek kellene...? De ha a hitvány paprika vagy paradicsom, haszontalan erdei bogyók vagy baromfinak való ocsu árusára nézel, megállapíthatod, hogy ő nagyon is komolyan veszi áruba bocsátott vagyonkáját és szép pénzeket vár érte. Az utca torkolatában a városi forgalom szomszédságában őszi virágok tarka sokasága virít a kofaasztalokon: krizantémok, őszi rózsák, dáliák. Utánuk a zöldségfélék magvai következnek: bab, borsó, lencse, közönséges-, vagy marhatök magva és az ehető sütő- vagy úritök testesebb, kerek magjai, kis zsákocskákban, dobozokban sokféle apró magocska. Berakására, ecetbe való zöld paradicsom. Erős paprika: kicsi hegyes és aprő, gömbölyű cseresznyepaprika. Gyümölcsök: alma, körte, dió. Oritök, hagy sötétszürke retek, mandula, birsalma, közönséges marhatök. Méz. Szalonna, vastag és fénylő szeletekben. És: tejfel, túró, kukorica, dara. Erdei gyümölcsök: mogyoró, dsipkebonyó, gomba, som, berkenye. Csupa szín és változatosság. A piac egy kicsit talán a középkornak vagy még inkább az emberiség gyűjtögető életmódja idejének az emléke, ahol mindennek, ami elfogyasztható, használati értéke van. Až emberi gyomrot szolgálja a piac, a ruházat, lábbeli és háztartás tárgyai ma már csupán az üzletekben kaphatók. Az üzletek világában a civilizáció törvényei érvényesülnek, itt a természeté. Az emberek is a természet képviselői, ösztöneik mozgatják őket, eszük is az ösztönök játékát szolgálja. Az állami üzletekben nincs lehetőség alkudozni, mérlegelni és emberi ösztöneinket érvényesíteni, legfeljebb az áru számomra \>aló hasznosságát mérlegelhetem, célszerűségét dönthetem el, de az elárusítóra nem hathatok. Fogom az árut, kifizetem és elviszem. Közben szólnom sem kell senkihez. Olvastam, hogy az amerikai szupermarketek vásárló háziasszonyai, az amerikai gazd- • asszonyok panaszkodnak az árubőség és a vásárlás lélektelenségére, az önkiszolgáló boltok ridegségének az „embertelenségére“. Vásárlás közben szeretnének alkudozni, beszélni, emberi viszonylatokba kerülni az eladókkal, egymással, de nem lehet: Nincs miért és miről beszélni, mert a vásárlás minden mozzanata tökéletes, automatikus és nem kívánja az emberi érintkezést. Talán az amerikai gazdasszony szeretne kofákkal Veszekedni, ravaszkodni, hogy becsapja őket; érezni szeretné az előnyös vétel okozta :;sfker örömét, és szitkozódnia, ha őt csapták be, de mindezekre nincs lehetősége. A vásárlás kapcsán nincs kivel beszélnie. A tárgyak nem válaszolnak. A gorombaságra 'em reagálnak. Ilyen gondolatok motoszkálnak bennem, amíg egy párbeszédet hallgatok. Kalapos városi asszony, kezében cekkerrel kritizálja egy öreg parasztasszony kacsáját: „Miért nem tömte még tovább, néni...? Csupa csont meg bőr ez a kacsa...“ A néni védekezik: „Hát hugyan temtem vóna, ha nem emésztett?“ A tömegben két lány pogácsát árul füles kosárból: „Pagáčiky... pogácsát vegyenek, friss pogácsát vegyenek!“ Egy hátikosaras fekete anyóka sorba tapogatja-nyomogatja a megkopasztott libákat és kacsákat, közben hümmög, nézegeti a pucér állatokat, ujjaival morzsolgatja véres nyakukat, amikor aztán a kofasor végére ér szó nélkül a hóna alá csap egy kacsát, kifizeti és lassan elbandukol vele az autóbuszmegálló felé. ■ A Márton napi vásár látogatóit az utcák fölé kifeszített vászontranszparensek felirata üdvözli. Az autóbuszmegállónál tömegek várakoznak. Az utcákon érezhetően nagyobb a forgalom, mint más napokon, mintha megduzzadt volna a város, belső mozgása intenzívebb, sűrűbb és energikusabb, akárcsak a forrásban levő víz buborékainak tánca. A forgalom feszültebb és mozgalmasabb. A nagy piactéren, a város főterén, ihol valamikor a lovasszekerek álltak és lajbis-kalapos férfiak ültek a szekérdeszkákon, ott most személyautó-csorda vesztegel, lehet úgy kétszázötven darab. Ma a személyautó mindennapi dolog, de ezen a számomra „történelmi“ helyen való tömeges jelenléte különös jelentést nyer: a múló időre emlékeztet és a változásokra. Két évtized óta, lovasszekerek helyett személyautók parkolnak a lévai nagypiacon. A főtér alakuló arculata maga kínálja fél évszázad történelmi súlyponteltolódásának a szimbólumát: a veszteglő autók felett a tér két oldaláról néz egymással szembe az öreg századeleji stílusban épült városháza emeletes sárga épülete és az épülő, modern nagyáruház óriási beton-, alumínium- és üvegkockája. Ellentétek: a félfeudális hatalom „fellegvára“ és a tömegfogasztásra épülő technikai civilizációnak a bőségszaruja, a korszerű nagyáruház.
