Irodalmi Szemle, 1973
1973/1 - FIGYELŐ - Gyüre Lajos: Gulyás Mihály, a hites tanú
Gulyás a Veres Péter-i úton haladva igyekszik hiteles képet adni — marxista szociográfiai alapon — a háborútól megriadt faluról, amely a rettenetben önmagára maradva és utalva tapogatódzott öntudatlan, ősállati ösztönökkel várva a bizonyosat — nem a holnap, hanem a percek, az órák, a pillanatnyi lét, az élek-élsz felől. A háború utáni tanácstalanságban, amikor a felszabadítókról még tévhitek kavarogtak a levegőben, a távoli, magáról hírt nem adó város segítsége nélkül a falunak magának kellett keresnie az ú] helyzetben az ú] utat. Erről az útkeresésről ad hiteles képet Gulyás Mihály Szélfúvásának s Az idő megfordul című könyvének néhol lírai, néhol pedig naplószerű leírása, amely az önvallomás hitelességét kölcsönzi a mondanivalónak. Az író így vall a könyvéről: „Ügy érzem, irodalmunk nem bővelkedik a 45-ös kort bemutató regényekben. Emlékezetem és tehetségem szerint hitelességre törekedtem.“ A két könyv — bár mindkettő önálló egész — történelmi sorrendben, mondanivalóban, stílusban annyira összetartozik, hogy nehéz volna így utólag különválasztani őket egymástól. Számunkra azért is fontos ez a két kötet, mert történetüknek egy része a mai Szlovákiához, Kassához kötődik, s így módunkban van megismerni a második világháború utolsó napjait élő várost, amelynek szépségéből a könyv főhőse vajmi keveset láthatott a börtön rácsain át. A két regény központi alakja Kovács Miklós, a kamasz, aki mindent látni és tudni akar, mindenütt ott szeretne lenni, ahol történik valami, aki igazságot mérő ítéletével csak a felnőttek rosszallását, megnemértését váltja ki maga iránt. Tisztes foglalkozása — illetve az apjáé, mert ő csak mint családtag mondhatja magáénak azt a munkát, amely a zömmel kis- vagy módosabb gazdákból álló faluban, ahol nincs számottevő zsellér- ség, a legutolsók közé tartozott — falusi csordás. Nem volt különleges gyerek, olyan volt, mint a vele egy sorban élő kamaszok. Csak egy kicsit magára ha- gyatottabb, egy kicsit érzékenyebb. Csak egy kicsit jobban vágyott — mostoha anyja mellett — a szeretetre, a megértésre, a jó emberi szóra. S amikor ezt nem kapta meg, magába zárkózott, s védekezésül a külső támadások ellen tüskéket növesztett, akár a sündisznó. Akaratos, durcás, szófogadatlan, rakoncátlan ikölyöknek mutatta magát, holott egy kedves szóra — mint rejtett forrás — felfakadt benne a jókedv, s ilyenkor madarat lehetett volna fogatni vele. A második világháború utolsó szakaszában Kovács Miklós, a félárva, mostohára szorult csordásfiú tágra nyílt szemmel figyeli az események pergését, a németek hátrálását, a nyilasok tevékenységét, s közben akaratlanul is jótanácsokkal lát el egy öreg zsidót, aki egy közeli gettóból menekült el. A közeledő front az emberek életmódjára, erkölcsi normáira is kihatással van. Semmiféle bűntudatot nem éreznek, amikor az elhurcolt zsidó boltos feltört üzletében garázdálkodnak. Kovács Miklós sem akar lemaradni a szerzésről. Bár az ő vágya csak a cukorkás üvegekig terjed, mégis ő veszít rajta, mert elfogják a csendőrök, akiket ugyancsak a szerzési vágy vitt a feltört üzletbe. így kerül gyerekfejjel Kassára, a megyeszékhelyre, ahol megismerkedik a börtönélet minden keserűségével, nyomorával s — mintegy az élet torz fintoraként — az első szerölemmel is. A Szélíúvásban (1971) a háború utáni falvak életével foglalkozik a szerző. A lassan normalizálódó élet meghozza a maga gondjait-bajait, s úgy tűnik, a fel- szabadulás után sem változik a szegények helyzete. A csordás továbbra is csak csordás marad, s a szegénynek, ha ki akarja elégíteni ezeréves földéhségét, meg kell harcolnia a még mindig ba- sáskodó nagygazdákkal, kulákokkal. Kovács Miklós is elindul kora tavasszal kiásni a földben maradt cukorrépát, hogy melaszt tartalmazó szürke masszát főzzenek belőle, akárcsak a bodrogköziek ez idő tájt. Gulyás Mihály nemcsak Miskolc környékén, hanem a Bodrogközben, Kassa vidékén is hites tanú, mert Szélfúvásának Kovács Miklósával együtt még igen sok Kovács Miklós próbálta ki az említett vidékeken az eldobott fegyvereket, sokan rokkantjai a gyerekes csínynek tűnő gránátdobálásnak, akárcsak a regény főhőse, aki tizenkét évvel az élet-halál játék után így nyilatkozott: „Nos, az a robbanás katapultként lökött ki a sorsomból. Választanom kellett: a koldustarisznya vagy a tanulás ... „Hát nem furcsa? Elindul egy sánta, tétova legényke valahonnan a végekről, hibátlanul a nevét is alig tudja leírni, ás
