Irodalmi Szemle, 1973
1973/10 - Arató Endre: Fábry Zoltán Petőfiről
republikánus, mert a republikának nem az a fő jelszava, hogy le a királlyal, hanem a tiszta erkölcs.“ A fasizmus embertelenségével szemben a humánum életet kockáztató bátorságot kívánt: a legmagasabb hatványű emberséget, az önfeláldozást. Ennek bizonyítására is Petőfit hívta segítségül: „Százszor inkább éltedet Tagadd meg, mint magad, Hadd vesszen el az élet, ha A becsület marad.“ Fábry Zoltán Petőfi-hivatkozásai méltóképpen tükrözték, hogy halhatatlan költőnk milyen mélyen élt a szlovákiai magyar progresszió tudatában a két világháború között. Csak néhány, szerzőnktől független példára utalnék, mert ennek feldolgozása — hálás téma — egy külön cikk lehetne. Persze ezek a példák is szoros kapcsolatban állottak publicistánk tevékenységével, ezért is kívánkoznak ide. Petőfi állandóan műsoron volt a különböző demokratikus ifjúsági és munkásszervezetek kulturális rendezvényein. Hadd utaljunk a Csehszlovákia Kommunista Pártja (CsKP) vezetése alatt álló Vörös Barátság — Proletár Testedző Egyesületre (1928—1938), amely rendszeresen nagy tömegeket megmozgató kulturális műsorokat rendezett, ahol gyakran idézték meg a forradalmár Petőfit. Csakúgy a CsKP vezette Magyar Fiatalok Szövetsége is (1936— 1938) erőteljesen ápolta Dózsa, Petőfi, Ady, József Attila emlékét és hagyatékát. Petőfi-körnek (1936—1938) nevezték a CsKP-hoz közel álló főiskolai hallgatók prágai progresszív szervezetét, valamint a Népfront platformján álló pozsony-ligetfalui munkás-kulturális egyesületet (1937—1938). Petőfi összefűzte a magyar és a szlovák haladó szervezeteket is. A magyar Sarló, a Szlovák Szocialista Akadémikusok Egyesülete (1927—1938), a CsKP-hoz tartozó Szocialista Akadémia (1936—1938) és a már említett Vörös Barátság — Proletár Testedző Egyesület voltak azok a szervezeti keretek, amelyekben a demokratikus és kommunista magyar és szlovák munkások, értelmiségiek együtt dolgoztak, s ezekben az egyesületekben tevékenyen részt vett Fábry Zoltán is. E szervezetek állottak a szlovák Dav (Tömeg 1924—1937) és a Fábry Zoltán szerkesztette Az Üt (1931—1936) című kultúrpolitikai lapok mögött. E két lap teljes ideológiai egységet tükrözött, mindegyik a szlovákiai valóságot mérte fel a marxizmus- leninizmus elvei alapján. Ebből a szempontból érdemes utalnunk a Dav egy cikkére (1933. 9. sz. 130—133. 1.), amely Petőfi akkor ismeretlen arcáról lebbenti fel a fátylat. A szlovák szerző Fábry gondolatmenetével rokonságban arról értekezett, hogy a költőről Magyarországon utcákat, tereket neveztek el, s azt hangsúlyozták, hogy milyen szépen tudott írni a borról, az asszonyokról, a hazáról, a magyar alföldről, a pusztákról, a kocsmákról. Csehszlovákiában ugyanakkor a szlovák nacionalisták a nagy költő szlovák származását és „renegát“ voltát emlegették. Mind Magyarországon, mind pedig Szlovákiában eltitkolták tehát az osztályharcos forradalmár, az utópista szocialista Petőfi markáns vonásait, melyeket az egykorú uralkodó osztály mélységesen elítélt, rettegve a kommunizmus kísértetjárásától, amelyet a nagy költő írásaiban is felismert. A szlovák szerző Petőfi egyes megnyilatkozásaiban a Kommunista Kiáltvány hatását is felfedezni véli, s nagy hangsúlyt adva a proletár Petőfinek, nem a polgári forradalmárt mutatta be. S bár sok volt az azonosság Fábry és a szlovák Dav között, ez az egyoldalú Petőfi-kép idegen tőle, publicistánk nagyon világosan látta, hogy — noha nem ellentétmentesen — mi fűzte Petőfit a Kossuth vezette s valóban következetlen középnemesi, polgári forradalomhoz. Kiemelkedő kritikusunk irodalmi esszéiben, amelyekből persze a politikum ,-eni hiányzik, gyakran hivatkozik Petőfire. Érdemes figyelni azoknak az íróknak és költőknek a sorát, akiknek a neve között Petőfié helyet foglal, s azt is, milyen összefüggésben. A leggyakrabban Adyval és József Attilával szerepel együtt, jelezve költészetünk kiemelkedő csúcsait. Fábry Zoltán egymás mellé állítja Bölöni és Schöpflin eltérő Ady-képét, amely nem utolsósorban a Petőfi-összefüggésekben mutatkozik meg. Bölöni hangsúlyozta, hogy Petőfi óta magyar író nem volt forradalmár, és ahogy költőnk, úgy Ady sem alkudott. Schöpflin is az írói bátorság kapcsán gondolt Petőfire. Adyban — írta — volt annyi merészség, hogy szembeszálljon nemcsak a közvéleménnyel, hanem a közízléssel is,
