Irodalmi Szemle, 1973

1973/10 - Arató Endre: Fábry Zoltán Petőfiről

és oly bátorságot tanúsított, melyre Petőfi óta nem volt példa. Ez azonban a kiváló polgári kritikus értelmezésében inkább esztétikai merészséget jelentett. Az írói bátorságnak ez a vonulata többször hangot kap Fábry esszéiben, s egy alkalommal (1938) kiegészül Féja Gézával, jeléül annak, hogy a Horthy-rendszer népi írók elleni fellépése a szlovákiai magyar népfrontmozgalomban — miként ezt a Magyar Nap is tanúsítja — nagy visszhangot s rokonszenvet keltett.

A fasiszta szlovák állam idején írt írásokban is többször szerepel együtt Petőfi és Ady. Ezekben a cikkekben a Horthy-rendszer „németellenességének“ bírálata és a szlovákiai magyar progresszió antifasizmusa egymás mellé került. „Hogy ellenforradalmi alapon a németellenesség nem fejlődhet szabadságharccá — írta —, de köny- nyen szervilis azonossággá: világos. Ebből a viszonylatból csak kutyamorgásra futja, mely egykönnyen átcsaphat a Petőfi kottázta kutyák dalába. A farkasok dala még késik! Ebben a már megindult és csak kormánysúllyal lefékezett és csak nyilasdemagógiával keresztezhető mai németellenes szabadságharcban nem szólaltatják meg eléggé a magyar sorskérdés forradalmi iránymutatóját, humanizálóját és tizennégyes koronatanúját: Ady Endrét.“ Magyar fiatalok Petőfivel, Adyval a zászlaikon tiltakoztak a szlovák fasizmus ellen, ugyanakkor amikor Šaňo Mach, a Hlinka-gárda főparancsnoka és a Tiso-kormány belügyminisztere azt bizonygatta, hogy a szlovákok „egészséges nemzeti lelkületétől“ idegen Petőfi és Ady szelleme.

A felszabadulás után írt cikkekben gyakran kerül egymás mellé Petőfi és Ady. Egy alkalommal Adyról mint a legnagyobb magyarról olvashatunk, aki „Széchenyi, Kossuth és Petőfi a korhatványon“. Gyakran visszatérő gondolat továbbra is: sem Petőfi, sem pedig Ady nem alkuszik.

Március költője című írásában a fiatal újságírót, Adyt idézi, aki a Nagyváradi Naplóban a következőket írta: „A márciusi nagy nap minden eredményét egy rövid évszázad lecáfolta. Ahogy dolgoztunk, fáradtunk az új Magyarország kiépítésén, valamit nem vettünk észre. Nem vettük észre, hogy a nagylelkűségben életben hagyott heretestűek nemcsak hogy nem dolgoznak, de ellenünk szervezkednek és vissza akarnak mindent csinálni, amit mi csinálunk.“ S ebben az összefüggésben olvashatunk Petőfi optimista megnyilatkozásáról: amit apák és nagyapák egy évszázad alatt nem tudtak megteremteni, azt a márciusi ifjak huszonnégy óra alatt végezték el. A végén azonban kiderült, hogy „e győztes huszonnégy óra realizálására újabb száz évre van szükség“, s Petőfi néhány hónap után maga is látta, hogy elvetette a sulykot. Petőfi és Ady vallomásán keresztül érzékeljük tehát a magyar forradalom elvetélését.

Mindkettőjüknél kísértett Dózsa György emléke, „kit magyar forradalmár el nem kerülhet és Ady Endre, kurtanemes ősök ivadéka, «Dózsa György unokája» csakúgy, mint Petőfi 1848-ban.

Fábry Ibsenre emlékezve, szól arról, hogy a kiemelkedő északi író nagy rokon- szenvvel nézett az osztrákok által leigázott magyar forradalomra, s Adyt idézi, aki „a magyar pokollal“ folytatott harca Idején fellelkesedett az Ibsenek szolidaritásán. „Petőfi és Magyarország egyek voltak akkor, egy csuda gyermekei. Akkor: mikor egy bizonytalan eredetű nemzet fogta magát, s nagy bizakodó magyarsággal be akarta iktatni a szegény, balsorsú magyarságot a jobbfajta népek anyakönyvébe. Akkor: mikor az Ázsia szó kevés volt légyen, és volt, hogy láttassa a zsarnok Habsburgok s még zsarnokabb magyar nemesség uralmának vad, emertelen, szörnyűséges voltát. És Magyarország a rosszul sikerült francia forradalom hírére föltámadt, és a föltárnád! Magyarország ódákra ingerelte az ifjú Ibsent, Heinét és a többit. És Magyarország úgy állott akkor a világ előtt, mint az állami és emberi jogok legfiatalabb, legfényesebb, legmerészebb bajvívója. CsodagyermeR produkciója volt ez, miként Petőfi Sándor is csodagyermeke volt egy csodagyermek-nemzetnek, mely még ma is sínyli ezt a maga zseniális fiatalkorát.“ Ugyanezt a gondolatot Fábry egy más alkalommal ugyancsak Adyval mondatja el, ő bizonyítja „a gyermekség férficsodáját“, bekapcsolva fejtegetésébe a magyar líra harmadik legnagyobb alakját, József Attilát.

Kritikusunk róla is számos tanulmányt írt, s személyes — csak levelezésben kialakult — kapcsolatuk következtében sok olyan részletet is megtudunk tőle, amelyek gazdagítják József Attila irodalmunkat. Ezekben az írásokban is több utalás történt Petőfire. Minden költő életében van törés, megtorpanás, kiábrándulás. így kerülnek egymás mellé József Attila párttal való viszonyának problémái és Petőfi utolsó msző-