Irodalmi Szemle, 1973

1973/9 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Fábry Zoltán és Sziklay Ferenc levelezése

jó lenne, ha részletesebben Írnál erről, hogy tudjam, kbelül milyen terjedelmű stb. Aztán: ha igaz munkát akarok csinálni — Így sokkal alkalmasabbnak gondolnám, ha csak az új német irodalomról beszélnék. Franciát csak fordításokon át, angolt, olaszt nemigen ismerem. Hozzánk hatását tekintve csak a német irodalom ért el döntően (ti, 1918 óta), így: csakugyan meg lehetne csinálni, a csak német irodalomról szóló dolgot. — írj majd erről.

Ogy emlékszem, hogy vasárnap Rozsnyóra mentek Lacival. — Gondoljatok rám is. Ott éltem először és utoljára boldogan nyolc hosszú éven át.* — Isten áldjon!

Szeretettel köszöntlek: Zoli.

Stósz, 1925. VIII. 31.

Kedves Ferim,

ebben a pillanatban, amikor nincs lehetőség és nincs lap Szlovenszkón, ahol én megszólalhatnék — sietek feléd, hogy megszorítsam a kezed, hogy megköszönjem azt, amint mindnyájunkért tettél, amikor annak az undok élősdinek: Kellerimrének kitépted a méregfogát. — Amikor annak idején a Mayerling miatt én kezdtem ki — lehurrogtak, lehetetlenné tettek, és egyre csak azt láttam, hogy ez az ember az ártó bacillus, most ez mind nyilvánvaló lett a Kassai Napló esetében. És még vannak emberek, kik azt a minden jellem nélküli tollbetyárt tekintélynek ismerik el, és övé a szó, övé a hatalom: előbb ki kellett végezni szlovenszkói irodalom nagy és erős százalékát (Kassai Napló gárdáját), hogy most ő uralkodhasson, ítéljen és éljen — egyedül. Ezt az önzést a szlovenszkói önző magyar társadalom igazán megérdemli. Egymásra találtak.

Jelenleg kissé nem a legjobban vagyok. A nyári széna-munka megártott a tüdőmnek, és most jól kéne élni, legalábbis — enni rendszeresen. De már vagy tíz napja semmi pénzem, adósság nő, és én néha elsikkasztok — egy-egy vacsorát. A tollat szépen letettem, nincsen lap, mely írásaimat hozná. Biztos én vagyok a hibás, nem panaszkodom, csak ha már mindenkinek cseppen egy kis pénz innen-onnan: valamit én is megérdemelnék. — Az én lapom, az aradi „Periszkóp“ épp e napokban múlt ki véglegesen. Szántó Györggyel együtt az én pénzem Is úszik. Azt hittük, hogy önzetlenséggel lehet valamit csinálni. De ma csak a kellerimrék élnek és röhögnek. Megérdemli ez az élet. Menjünk aludni, Testvérem! Még egyszer köszönöm, hogy letargiámból ezzel a csattanó pofonnal felébresztettél. De félek, hogy Kellerimrének* vastagabb a pofája, talán meg sem érzi.

Szeretettel ölellek: Zoli.

Stósz, 1925. IX. 29.

Kedves Ferikém,

hálás köszönetem a váratlan „merényletéért. Talán meg sem érdemeltem (és egész biztosan nem érdemeltem meg). Hidd el, az első pillanatban nem tudtam határozni: mit csináljak? Mert: hiába minden, félek, hogy ez az adomány, ez az ajándék valahogy megköti a nyelvemet, félek, hogy nem lehetek őszinte és szókimondó, mert mindig azt kell majd éreznem, hogy akkor Titeket ér a támadás és, hogy ez aztán — hálátlanság lesz. Félek, hogy a Társaság konzervatív része esetleg nyíltan is a szememre fogja vetni, ha valami erősebb hangot ütök meg. Az első percben vissza akartam utasítani, mert ezek az aggályok komolyan gondolkoztattak. De aztán feltűnt a Te két jóságos szemed és már nem volt lelkem el nem fogadni — Tőled. Így jól jött. Édesanyám után még nagyon sok adósságot kell törlesztenem. Foglalás terhe mellett havonta 500 K-t kell törlesztenem, ami azt jelenti, hogy majdnem mindent oda kell adni. Most szeptemberre sehogysem tudtam az 500 K-t összehozni, a Ti 500 koronátok így az utolsó percben is jókor jött. Bizony hírét sem láttam ennek a pénznek, mert egy csekk alakjában mindjárt továbbítottam. — Hogy mégis megnyugtassam magam:

* Tévedtem, Rozsnyón már voltatok, most Poszonyba mentek.

* A szókezdő kis és nagy k betűt Fábry nem különbözteti meg, így is olvasható: kellerimrének — Cs. S.