Irodalmi Szemle, 1973
1973/9 - Koncsol László: Három változat az apokalipszisra (3. Pilinszky János: Apokrif)
vert vagy a zuhanó harangé, leomló toronyé: „Iszonyú terhe / omlik alá a levegőn, hangokat ad egy torony teste“. Az ötödik tömb utolsó sora mindössze négyszótagos; az utolsó két sor zenéjében egy értelmű az elnémulási szándék. A ritmus bontott, a rímhelyzetű sor rímtelen, s e azért is hatásos, mert az előző négy sor keresztrímes. A torony-motívum három sora részben aprózott, részben szinkópás, részben sajátszerű bicegő ritmusával (Hangoka ad egy torony teste: — U U | 0 — | 0 — | — U), illetve 5—8—9 szótagos soraiva még ebben a bontott állapotban marad. A tételzáró hetedik tömbnek is módosul a zenei arculata. Rímei párosak (aabb] a szótagszám 10—10—11—11, ritmusa laza, ereszkedő ütemekkel kevert jambusol után elaprózódik és széthull. Ez a folyamat az utolsó sorban a legpregnánsabb, it két mozzanatban játszódik le: a sormetszet (egyben mondathatár) előtt halványabban utána egyértelműen, pentabrachys formájában: Fáradt vagyok. Kimeredek a földből. I II II I II ------u - j| u u u u u |--------I tt az elmagányosodást, a „te“ hiányát, a tárgyak ember nélküli ürességét, a kiürül tárgyak világát a stílus is kifejezi: tőmondatokból, hiányos mondatokból épül fc a nyelvi forma, stílusa névszói. Ezek a nyelvi jegyek, illetve a két metaforás kifejezés az árnyék materializálódását jelző „árnyékom csörömpöl“ és az élő test természet tárggyá merevülését érzékeltető „kimeredek a földből“ mind a zárótömb megrázz hatását fokozza. Az „én“ világa itt már teljesen kifosztott, teljes a lélek hiánya a tömb minden eleme elé odaírhatjuk a negatív előjelet. Előbb a „te“ hiánya jelenil meg („sehol se vagy“), utána sorban a világ kopársága (4,üres a világ“), a használat tárgyak magánya („egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy“), az „én“ mint puszti árnyék, majd az „én“ erőtlensége („fáradt vagyok“), végül teljes mozdulatlansága beolvadása a holt tárgyak szótlan-nyelvtelen jel-világába, maga is jelnek, példázatna! — mitikus átváltozásban. A második tétel valamennyi tömbje egyetlen közös alapsémára épül. Ez a sémi három mozzanatos: közeledés — drámai nyugvópont — eltávolodás. A séma megeleve nedése az „én“ hármas kapcsolatrendszerében (természet, szülők, „te“) — enny a tétel. A harmadik mozzanat — a távolodásé — az „én“—„te“ kapcsolatban háron tömbnyire nő, s a természeti jelek prófétikus jósnyelvének képi, de programértéki (ars poetica!) megfogalmazásával, illetve az utolsó tömbben a magány — a halál? — szuggeszciójával túlmutat a tömbön, s főleg az átváltozás, a jellé válás mitikus mozza natával az egész verset, sőt az egész Pilinszky-lírát magyarázza. A három mozzanatos tömbszerkezet, ahogy alkalomszerűen sorra rámutattunk, a rit mus változásaiban is megfigyelhető: alapritmus — bontás (főleg aprózás) — ellentétei ritmus a folyamat három lépcsője. Az alapritmus az első tömbben a higgadtabb emlé kezésnek, a másodikban az öregek közeledésének, a harmadikban a reménynek meze jében bukkan föl. A bontás lényegében a tömbök drámai csúcsán, a fordulat pillana tában játszódik le („Valamikor a paradicsom állt itt“: |úv_juuu[ljuuu|___; < _ „Visszafogad az ősi rend“: _L u U U u | — U | — — I „Torkomban lUktet közeled“ J------— j J--------J úuu)’ mI§ az ellentétes ritmus az elfordulás, az ellentéte! f olyamatok vagy állapotok mozzanatait hordozza. Ez az elfordulás, amely a kiasz szikus, részben a romantikus művészet aktív konfliktusának sajátos — passzív — meg felelője, nem egymást metsző, hanem egymást elkerülő pályák rajza, nem összecsapás csak folyamat, de egyetemesen motivált, még tovább menve: annyira rokon a természe folyamataival, tehát annyira ősi szemléletű, hogy végső soron ez is a mítoszok világ képével rokonítja az Apokrifét. Ezért is érezhetjük bele a felnőttkor drámáját, ponto sabban a férfiét, sőt valahol a mélyebb rétegekben az emberi nemzedékek, végsž soron az emberiség korszakainak folyamatos drámáját is a kompozíció másodil tételébe. Ez a tétel is az előzőnek időt, elmúlást, árvaságot, állati és emberi szenvedés! fölsorakoztató kérdéseire válaszol képi jelzésekben, de a vers már nem a természet hanem az emberi kapcsolatok egyre szűkülő világában mozog, csak jelzésekkel él
