Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - JEGYZET - Mártonvölgyi László: Történet a nyitrai Híd hagyatékai körül
Szüntelen gyűjtési vágy lakozik bennem, s ez adta az ötletet, hogy írók kézirataiból, dedikált fényképeiből, köteteiből megalapítom „Az én múzeumom“-at. S már írtam is a levelek sorát — a lexikonból kisilabizált esetleges címekre — írókhoz, költőkhöz: küljenek nekem kéziratokat! És jöttek a válaszok, küldemények. Többek között dedikált kötet Dutka Ákostól, fénykép Benedek Marcelltól, kedves ajándék Erdei Ferenctől, s egyik nap megérkezett Fábry Zoltán válasza Stószról. Róla is a lexikonban olvastam, onnan jegyzeteltem ki, hogy Stószon él és dolgozik, oda címeztem levelem. Jóleső érzéssel olvastam: Stósz, 965. XII. 8. Kedves Pali fiam, Kívánságod szerint küldök egy fényképet aláírással és egy kéziratot. Mást nem tudok hirtelen előkészíteni, mert magam is beteg vagyok. Viseld türelemmel betegséged. Én egész életemben ki nem kecmeregtem a betegségekből, és mégis mennyit dolgoztam. 1918-ban a frontról már tcb-vel kerültem haza a fekvőszékbe. Türelmet és javulást! Szeretettel: Fábry Zoltán Levelének margóján megjegyzi: „Még egy cikket is találsz a pozsonyi Üi Szó ból“ (München: a második világháború; Új Szó, 1963. szept. 28.) Majd közli pontos születési adatát, melyet én kérdeztem, mivel a lexikon csak az évszámot tüntette fel: „1897. augusztus 10. Stósz“. A levelében említett kézirat, A humánum a magyar költészetben című írása megjelent az Emberek az embertelenségben (Pozsony, 1962) és a Hazánk Európa (Szépirodalmi, Budapest, 1967) című válogatásban. A kézirat első oldalára Fábry ezt írta: „A pozsonyi magyar főiskolások ily című szavalóestjének bevezető előadása (1958).“ Fábry Zoltán levele egy beteg kisfiúhoz, jelen esetben hozzám, emberszsretetének legszebb példája. Levelét, ajándékait megköszönve, mindig különös szeretettel és figyelemmel olvastam írásait, s — pótlólag — köteteit, s nem utolsó sorban a róla írtakat. Éppen érettségire készültem, mikor 1970. májusában elhangzót a hír, hogy stószi otthonában elhunyt Fábry Zoltán. Fájt, mert készültem, hogy egyszer személyesen is meglátogatom. Kiss Pál Való történetet mondok el, mely az egykori nyitrai Híd hagyatéka körül játszódott le Egy szombat délután felhívott Jozef Szubally elvtárs, a nyitrai hulladékgyűjtő üzem egyik felvásárlója. Elmondta, hogy egy ügyfél, aki Hradec Královéból jött, vagy 1500 kg magyar újságot és könyvet kínált vételre. Szubally elvtárs meg is vette az elhozott papíranyagot — 600 koronáért —, s azt a következő hétfőn szállítják a párkányi papírgyárba, az őrlőbe. A vagon már az állomáson áll. — Én szlovák ember vagyok — mondta Szubally elvtárs —, magyarul nem is beszélek, de úgy érzem, kár volna ezekért a könyvekért. Nem kellene valamit csinálni? Persze azonnal kellene intézkedni! Nem tudtam, milyen magánkönyvtárról volt szó, ezért tovább érdeklődtem. Kiderült, hogy Dallos István nyitrai író hagyatékának sorsa forog kockán. Azonnal átláttam a helyzetet, hiszen a Hidat Dallos Istvánnal együtt vezettük. Tudtam, hogy az ún. szlovák állam nem nézte jó szemmel ezt a vállalkozást, melyben tág teret kaptak az antifasiszta írók is, s azt is tudtam, hogy — amikor végül hivatalosan is betiltották a Hidat — sok kiadványt Dallos már nem tudott továbbítani a rendelőkhöz. történet a nyitrai HÍD hagyatékai körül
