Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - Turczel Lajos: Csehszlovákiai magyar valóságirodalom
szerkesztette — egy diákregény-kísérlete révén tartozik a valóságirodalmunkba. Ez a műve először — és megkésve-megcsonkítva — a Masaryk Akadémia kiadásában jelent meg lendület címen (1936); újabb kiadásai a Zendiil az osztály címet viselik, llku alkotásit — mely egy érettségire készülő és vHagnezefí csoportokra szakadó osztály forrongó képét a diáknapló formájában és harcos szocialista állásfoglalással rajzolja meg — Fábry vérbeli valóságirodalomként üdvözölte: „A matúrára készülő nyolcadik osztály «dinamikus» légkörében az élet tükröződik a maga szociális valóságában. Ilku regénye ezeket az élményszerűen ható «egyszerű keserűségeket® oldja fel... szociális felismeréssé.“^ Morvay Gyula — Bányai Pál és Sellyei József mellett — valóságirodalmunk legjelentékenyebb alakja. A sokgyermekes tardoskeddi parasztcsaládból származó és tanítói képesítést szerző Morvay először költőként lépett fel. Az expresszionizmus hatását magukon viselő agitatív költeményei — melyeket három kötetben jelentetett meg — a Sarlónak és az ifjúmunkás szavalókórusoknak kedvelt számai voltak. Ismeretes, hogy a mi valóságirodalmunk szinte teljesen a prózában valósult meg; a korszak költészetéből valóságirodalmi jellege leginkább Morvay darabosan, nyersen hömpölygő osztálytudatos lírájának van. Morvay szorgalmas munkatársa volt a kommunista sajtónak. Versei és szépprózai alkotásai mellett politikai cikkeket is írt, de ezek nagy részét — állami állása miatt — álnevekkel (örtényl Gyula, Guloghy László) jelezte. Prózája a valóságirodalom tőrőlmetszett változata volt; zömében olyan próza ez, amelynek palettájáról — Fábry rappista eszményének megfelelően — hiányzik „minden oda nem való szín“ és „szürke, józan szemmel a szürke... mindennapi élet“ tárul fel benne. Abból a prózából, melyet Morvay a valőságirodalomunk kibontakozásának éveiben írt, a rövid műfajok (novella, napló) a jelentősebbek. Balogh Edgár tanúsága szerint Gaál Gábor és a Korunk munkatársi gárdája és olvasótábora ezeket az „egyszerű, tiszta és éles írásokat“ kedvelte Morvaytól: „Paraszti sorsok valóságát, a kisalföldi földmunkások sanyarú életét és emberi feltápászkodását, konok harcát döbbentetted olvasóid elé, sokan még máig sem felejtették el a Te Juhákimod krónikáját.“^ Az eddig bemutatott valóságírók — a később sorra kerülő Fábry Zoltánnal és Balogh Edgárral együtt — a proletárirodalmi mozgalomba szervesen beletartoznak, mert kielégítik azt a követelményt — az osztályharc aktuális küzdelmében emberként és íróként való részvételt —, amelyet a mozgalom a proletárírókkal szemben támasztott.^ Az a definíció is rájuk illik — mutatis mutandis — amellyel A sajtóról szóló 1924-es párthatározat szabta meg a proletáríró fogalmát. (Lásd a 4. sz. jegyzetet!) Sellyei Józsefet — aki a szocialisztikus magatartásánál sohasem jutott tovább —' mozgalmi vonatkozásban nem lehet proletárírónak tekinteni, de valóságirodalmunkban két szempontból is helye van. Egyrészt azért, mert az irányzat hazai szervezői és teoretikusai (Fábry és Balohg Edgár) — ha a világnézetével és szemléletével szemben fenntartásokkal is éltekX — valőságírónak tartották őt, és a nem szocialista írók közül Az Útban egyedül neki adtak teret, másrészt azért, mert Sellyei valóságnézése, ábrázolási módszere a valóságirodaloméval valóban összhangban volt. A tanulatlan és ösztönös parasztírót — aki, ha lett volna nálunk a népi mozgalomhoz hasonló csoportosulás, bizonyára ahhoz csatlakozott volna'3?, — a sarlósok rendkívül kedvelték és írói fejlődésében, az írás technikai eszközeinek elsajátításában hathatósan segítették. Alkotómunkásságában így is sok fogyatékosság: gondolati naivság és tudálékosság, stiláris nehézkesség és modorosság maradt. írásainak érzelmi töltése azonban mindig őszinte és sokszor — a népköltészet hatásától is befolyásoltál! M F. Z.: Pedagógiai regények, Korunk, 1937, 710. o. 28 B. E.: Egyenes beszéd. Bukarest, 1967, 311. o. 3 Ezt a követelményt a harkovi konferencia határozata fogalmazta meg a legkövetkezetesebben. s1 Balogh Edgár egy Sellyei írás {Vissza az árvalányhajhoz) elé írt rövid értékelésében így jellemezte Sellyeit: .. Mindig csak udvarának kerítése, holdacskáinak kimért határai közül szól keserűen, káromkodón és gúnyolódva. Kívülről tehetetlenül nézi és szólja meg a romlást. S ez az, amit kivetünk rajta: nyomott kisparaszt-valóságából nem tud proletárharcossá, a mi harcunk szövetséges részesévé válni.“ (Az Ot, III. évf. 2. sz. 7. o.) ® Amint ezt meg is tette a Dél-Szlovákia elcsatolása utáni időben, amikor (élete utolsó három évében) a népi mozgalom egyik legradikálisabb csoportjával: a Szabad Szó körével vette fel a kapcsolatot.
