Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - Lovicsek Béla: Tűzvirág (Színmű három felvonásban)
Zita: (sok mindent megért hirtelenjében. Megalázottnak érzi magát, amitől felforr a vére. Délcegen kihúzza magát, a férje elé lép). Katóka? ... Katóka kisasszony!? (Dühösen poíonvágja). Függöny Harmadik felvonás — első kép Szín: ugyanaz. Történik másnap reggel. Kalocsai doktor az ablaknál áll, Kalocsai bácsi magába roskadva ül egy széken, Erzsi asszony az italszekrényke mellett se élő, se holt, Kató a szakaszvezető és a közlegény közt áll, az alezredes pedig idegesen jár fel s alá, kemény arcán szorongás, fel-felnéz az emeleti szobája felé. Őrnagy: (nyugodtan lépeget lefelé a lépcsőn az alezredes szobájából), jó reggelt, jő reggelt!... (A szoba közepén megáll, körülnéz). Mintha valaki hiányozna... Persze, persze: hol az öccse, doktor úr? Kalocsai: Nem tudom . . . Nyilván csavarog valahol.. . Őrnagy: Kár, hogy nincs itt. Hiányérzetem van. Mintha egy megszokott bútordarab hiányozna. Nem furcsa ez?... (Lassan Kató elé sétál, kezét hátraveti, hintázik a sarkán). Hogy aludtunk, szép cselédlány?... Az én éjszakám nyugodt volt. Hosszú idő óta rendkívül nyugodt. Az álmom pedig csodaszép: szerelmes voltam, s egy nagy réten csatangoltam embermagasságú tűzvirágok között. Égő máglyák voltak... és minden virág kelyhében a maga arcát láttam... a szép, szomorú szemét.. . Nem vagyok babonás természetű, mégis nagy jelentőséget tulajdonítok ennek a megrendítően szép és fura álomnak. Magának mi a véleménye róla, Katóka kisasszony? Kató: Nincs joga fogva tartani. Őrnagy: Ne mondja ... Mellesleg én egészen mást kérdeztem... Kérem, álmodjunk közösen még egy kicsit a durcáskodás helyett, Katóka. Maga nem szeret álmodozni? ... Hiszen minden emberben él a vágy, hogy a legszebb álmait szeretné ezerszer újraálmodni. Kérem, ne fosszon meg ettől a gyönyörűségtől. Kató: (keserű mosollyal). Elhazudta az álma lényegét, őrnagy úr: én a virág kely- heiből úgy láttam, hogy halálra perzselték a lángok! Őrnagy: (fölnevet). Gratulálok, nagyszerűen visszavágott!... Tudtam én, hogy előbb- utóbb szót értünk. Szóval én most halálra perzselten vonaglok maga előtt, Katóka. És mi következik ebből? Kató: Minden erejét összeszedve engem is halálra akar sebezni az őrnagy úr. Őrnagy: Gondolja? .. . Sajnálom magát... Kató: Érdekes: én is azt akartam mondani. Őrnagy: Túl éles a pengéje, és túl merészen vág... (Elkomolyodva). Kik küldték ide!? Kató: Magamtól jöttem. Őrnagy: A megbízója nevét akarom hallani! Kató: Nincs. Őrnagy: Kik robbantották fel a huszonegy lőszerraktárt, a vasutakat, és ki robbantotta fel a viaduktot? Kató: Nem tudom. Őrnagy: Nem tudja?... Tényleg nem tudja?... (Mereven néz Katóra). Tá, ti-ti-tá, tá-tá-ti-ti, ti-ti-ti-tá, ti-ti, ti-tá-ti, ti-tá, tá-tá-ti... Mosit rajtakaptam, elárulta magát, kislány! Kató: Nem tudom, kiről vagy miről beszél az őrnagy úr. Őrnagy: Azt mondtam: tűzvirág, de betűhibásan, és a hibánál megrebbent a szeme. Kalocsai b.: A Katóka kisasszony ártatlan, igenis ártatlan! Őrnagy: No, lám, milyen lovagias! Kár, hogy öregecske. Kalocsai b.: Igenis ártatlan, kérem szépen! Kalocsai: (szomorúan, figyelmeztetően). Édesapám... Alezredes: Csend legyen! Kató: Annyit értek a morséhez, mint tyúk az ábécéhez.
