Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - Lovicsek Béla: Tűzvirág (Színmű három felvonásban)
Főjegyző: (felröhög). Kisasszony? ... De hiszen ő a cseléd, nagyapa, a doktor úr cselédje! Kalocsai b.: Ugyan már, ne vicceljen az úr, már csak megismerem a Kovács tanító úr lányát! ... Katóka kisasszony, tényleg nem ismer meg? Őrnagy: (mintha egész idő alatt erre a pillanatra várt volna). Kiről beszél maga, bácsik ám? Kalocsai b.: (kissé elbizonytalanodva). Hát a Kovács tanító úr lányáról... falubeliek vagyunk ... igaz-e, Katóka kisasszony? ... Szegény tanító urat is elvitték a .. (Észbe kap, szájára emeli a kezét). Őrnagy: Kik vitték el a tanító urat? Kalocsai b.: Hát a ... a németek, kérem szépen .. . Kató: (halálsápadt, tálcájáról leesik egy-két pohár). Őrnagy: (előzékenyen fölemeli a poharakat, visszateszi a tálcára). Rosszul érzi magát Katóka?... Valami történt? (Az öreghez fordul). Biztos benne, bácsikám, hogy Katóka kisasszony áll maga előtt? Kalocsai b.: Igen, biztos vagyok benne... (Segélyt kérőn néz a fiára, aki lehajtott fővel, döbbenten áll). Ámbár lehet, hogy tévedek... mivel hogy a kisasszony nerr. ismfer rám. Őrnagy: (most már nyeregben van). A tanító urat elvitték a németek, a lánya pedig, a Katóka kisasszony, beállt a doktor úrhoz cselédeskedni... Rendkívül érdekes és izgalmas képlet... Mit szól ehhez, doktor úr? Magának tudnia kell, hogy valóban a tanító úr lányáról van-e szó, vagy sem. Hiszen hellyel-közzel együtt gyerekeskedtek, ha nem tévedek. Kalocsai: Nagyon régen volt, nem emlékszem rá . .. Cseléd kellett, ő jelentkezett, én fölvettem. Ennyi az egész. Őrnagy: Rendkívül érdekes... szerfölött érdekes... És sosem beszéltek a múltról, a gyerekkorról, doktor úr? Mert nyilván vannak közös emlékeik, élményeik, vagy nincsenek? Kalocsai: Az én apám cselédember volt, őrnagy úr, az övé pedig tanító, hogy lehetnének közös élményeink. A szegénysorra nem járt el játszani, libákat sem őrzött, két külön világban éltünk mi akkoriban .. . Nem beszéltünk a múltról. Nem akartam megalázni. Őrnagy: De tudta, hogy kiről van szó? Kalocsai: Tudtam. Őrnagy: Mégis fölvette. Kalocsai: Föl, mert kellett a cseléd. Őrnagy: Mást nem talált? Kalocsai: Kisebb gondom is nagyobb annál, hogy cseléd után futkározzak. Őrnagy: Okos, elfogadható válasz. Azt azonban nem akarom elhinni, ne gondolkodott volna el azon, miért éppen ide, magához jött cselédeskedni... Semmi gyanú nem ötlött fel önben, doktor úr? Kalocsai: Gyanú? . . . Ügy tudom, a feleségem többször megajándékozta. Ma este például egy nagyestélyivel. Én is föltehetném a kérdést: miért?... Miért, őrnagy úr?! Őrnagy: (mosolyog). Erre a kérdésre a nagyságos asszony tudna megfelelő választ adni, ha akarna, de amint látom, semmi kedve hozzá, így hát lezárhatjuk ezt a témát, ha beleegyezik ... Kalocsai: Kérem. Őrnagy: Ellenben Katókéhoz lenne még egy-két szavam, ha nem zavarja... (Körüljárja a lányt, megáll előtte). Mondja, Kató, Katóka kisasszony: szereti a virágokat? ... Én ugyanis kaktuszos vagyok, sajnos, nemigen értek a többi virágfajtához. Nagyon lekötelezne, ha néhány találó mondattal ecsetelné a ... a tűzvirágot. Ritka szép virágfajta lehet, s hogy őszinte legyek, kissé szégyellem is magam, hogy eddig vajmi kevés figyelmet szenteltem ennek a különleges, ritka virágnak. De hát nem lehet mindentudó az ember. Nos? Kató: (mozdulatlanul, összeszorított szájjal áll). Őrnagy: Rendben van, így is jó ... Doktor úr! Kénytelen vagyok letartóztatni a lányt. (Kató kezéből kihull a tálca, a poharak csörömpölve szétgurulnak. Kalocsai János mondana valamit, de nem tud megszólalni. Mozdulni sem).
