Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - Lovicsek Béla: Tűzvirág (Színmű három felvonásban)
Közlegény (csendesen besettenkedik, hátulról befogja Kató szemét. Magváltoztatott hangon). Ki áll a hátad mögött, Katóka? Kató: Majd a rosszbajt hozod rám, te csibész! Közlegény: Tényleg megijedtél. Bocsáss meg... írtam egy újabb verset, elolvasod? Kató: Most nincs időm, jól tudod, mire készülünk, de mihelyt ráérek, elolvasom, okvetlenül elolvasom, hiszen érdekel, tudod, hogy mennyire érdekel. Közlegény: Tudom. . . Egyébként jó híreim vannak, de csak puszi ellenében vagyok hajlandó . . . Kató: Ne ízetlenkedj, Miklós. Közlegény: Akkor egy kukkot sem mondok. Kató: (kedves zsörtölődéssel). De utálatos vagy, istenem, de utálatos. És csibész, és zsaroló... (A fiú elé lép, és arcon csókolja). Kalocsai: (abban a pillanatban lép be. Elönti a méreg). Már megint itt lábatlanko- dik!? ... Magának semmi más dolga nincs, csak a lány körül legyeskedni? Közlegény: Elnézést, doktor úr, de én most igazán nem lábatlankodtam, hanem... Kalocsai: Láttam, amit láttam. Szedje a lábát! Most nem mint doktor beszélek magához! Közlegény: Igenis! (Elrohan). Kalocsai: Ügy látom, tetszik neked ez a suttyó legényke. Kató: Ha most nem tartanék attól, hogy megsértődsz, kinevetnélek. Olyan érzékeny és Sértődékeny vagy, mint egy pattanásos kamasz! ... Ez a legényke nem suttyó. Költő. És nem is tehetségtelen. Őszinte és becsületes. Helyén van a szíve, és a mi emberünk. Kalocsai: Az enyém talán nincs a helyén? Kató: János.. . János, kedves, jól tudod, hogy te más vagy, egészen más ... (Ki akar menni, Kalocsai útját állja). Kalocsai: Ne fuss előlem örökké! Kató: A cselédet azért fizetik, hogy dolgozzék. Kalocsai: Ha nem hagysz föl ezzel a hanggal egyszer s mindenkorra . . . Kató: Ne nézz így rám, ilyen haragosan, ilyen dühösen, nem illik a te arcodra a harag, János. Kalocsai: (megragadja Katót). Szeretlek!... Szeretlek!... Hát nem érted, hogy nem tudok nálad nélkül élni!? Kató: Ne veszítsd el a fejed, János, nagyon kérlek, ne veszítsd el éppen most, amikor ...! Kalocsai: De igenis elveszítem! Kiviszlek az utcára, végigkiabálom a falut, hogy szeretlek, szeretlek! Kató: Kérlek, őrizzük meg a nyugalmunkat, nagy szükség van most rá! Mindent el akarsz rontani? Éppen most, az utolsó pillanatban!? .. . Gondolj a sok rettegésre, kockázatra! Mindent fel akarsz rúgni? ... Ha csak egy kicsit is tisztelsz és szeretsz, akkor most elengedsz, és ... és a jövőre gondolsz ... Kalocsai: Tudom, hogy te is szenvedsz, és azt is érzem, hogy még mindig szeretsz... Kató: (kibontakozik Kalocsai keze közül). Miért, miért szenvednék?... Nem szenvedek, János, egyáltalán nem szenvedek ... Éjszakák is vannak ... meg álmok is ... nappalok is léteznek meg ábrándok is... Azért ember az ember, hogy merjen és akarjon bizakodni, reménykedni, ha úgy tetszik: álmodozni és ábrándozni is. A holnapra és a holnaputánra kell gondolni? Rendben van. De előbb el kell végezni azt, ami mára kiméretett. Hosszabb szünet Kalocsai: Valóban férjes asszony vagy? Kató: Rettenetes ember vagy, János! Kalocsai: Válaszolj, kérlek! Kató: Nem, nem vagyok az... (Lassan kimegy). Fényfüggöny
