Irodalmi Szemle, 1973
1973/8 - Lovicsek Béla: Tűzvirág (Színmű három felvonásban)
Szín: ugyanaz. Történik néhány órával az előző kép után. Éjszaka van. A színen Zita, az alezredes, az őrnagy, Olga, a főjegyző és a két paplány tartózkodik. Mulatnának, de nem tudnak. Nyomott, feszült a hangulat. Egyiken-másikon a részegség jelei mutatkoznak, különösen Olgán, a főjegyzőn és az alezredesen. Főjegyző: (néz maga elé, mint varjú a csontba, csuklik). Hol a doktor?... Drága gyermekeim, hol a doktor? Gizi: Tényleg, hol maradt el ilyen sokáig a doktor úr? Zita: Nyugalom, szivikém, majd megjön . .. Szül egy asszony, neki most ott a helye ... Anni: A bába néni nem elég a szüléshez? Olga: (akadozó nyelvvel). Kicsi, gyermekem, neked még ne járjon a szülésen az eszecskéd... te még ráérsz azon gondolkodni... hogy úgy mondjam... (oldalba löki a férjét) . . . kérlek alássan .. . Főjegyző: Már megint sokat ittál, Olga... (Csuklik). Ezerszer megmondtam, hogy ne igyál, mert te olyan gyalázatosén nézel ki, ha részeg vagy, hogy nem közönséges ... kérlek alássan ... Alezredes: (lógó fejjel). Nem énekelünk?... Senkinek nincs kedve énekelni?... Ha egyszer nincs kedvünk énekelni, mi a fenének vedeljük az italt vödörszám?... Hogy van az, hogy iszunk, iszunk, mégsincs kedvünk énekelni? Gizi: Kár, hogy nincs zongora. Játszanék. Főjegyző: Tényleg! Miért nincs nektek zongorátok, Zitácska? Zita: (fölnevet). A doktor úrnak nincs rá pénze. Alezredes: (felrikkant). Tudom már, hogy miért iszunk, tudom! Zita: Vajon miért, alezredes úr? Alezredes: Felejteni akarunk... Mindent, mindent el akarunk felejteni, ami eddig történt... Főjegyző: Igazad van, kérlek alássan: mindent, mindent, ami történt, és azt is, ami történni fog holnap, kérlek alássan ... Mert itt holnap vér folyik ... gyönyörű szép piros vér ... Folyik majd, mint a patak ... Olga: Fogd be a szád, Károly! ... Károlyka, te még a csirke vérétől is félsz. Főjegyző: Félek? ... Tényleg féltem, Olgácska? ... De már nem félek, mert én voltam a német parancsnokságon... (észbe kap), igaz, őrnagy úr?... (Feláll, szalutál, inog, mint szélben a nád, aztán visszahuppan a helyére). Az őrnagy úr igazolhatja, ha akarja. Egészségére, őrnagy úr! Igyunk hát, hisz alig ittunk valamit! Zita: Ki kér kávét? Mindenki? ... (Kifelé kiabál). Kató! ... Katóka! Kató: (bejön). Tessék parancsolni! Főjegyző: Ennivaló, de ennivaló! Olga: Károly! Főjegyző: De ennivaló az én tubicám! (Átöleli Olgát, csókolgatja). Zita: Hozhatja a kávét. (Kató bólint, kimegy). Igen szótlan az őrnagy úr. Miért? Őrnagy: Addig jó, míg én szótlan vagyok, mert ha én mulatáshoz látok, szétrúgom a házat!... Csak várom, hogy mikor robban ki önökből az a sokat emlegetatt, híres magyar virtus. Ügy látszik, csak valamikor létezett. Főjegyző: Micsoda? Alezredes: Nono, nono, őrnagy úri Főjegyző: Micsoda? Valamikor, őrnagy uram?.. .Most is itt ágaskodik a mellemben, csak nincs ami kicsalogassa belőle ... Lenne csak itt két szál cigány és a fülembe nyekeregné, hogy: „Volt nékem ezer hold búzatermő földöm...“ Mert az őseimnek volt, a nyavalyásoknak, de eltékozolták, elvitte a híres magyar virtus... De szeretném elbőgni magam ... Olga: Bőgj, Károly, bőgj! Bőgd ki magad kedvedre, az is több a semminél! Kató: (tálcán behozza a kávét. A szokottnál kedvetlenebb, szomorúbb). Tessék... tessék ... tessék parancsolni! Zita: Nagyon szomorúnak látszik, Kató. Kató: Nem vagyok én szomorú, nagyságos asszony, kérem ... 'Zita: Látom én. Olga, ugye hogy szomorú? Második felvonás — második kép
