Irodalmi Szemle, 1973
1973/7 - FIGYELŐ - —varga—: Az áramlás emlékművei (Gál Sándor Kőlapok c. könyvéről)
említett versekben a Fábry fölvetette problémák, kérdések válnak a szöveg mozgató- erejévé, energiaforrásává. Ezek: európaiság, háború, helyünk, az egyéniség épülése a rettenet után, az újabb veszélyek árnyékában, feladataink a világgal, kötelességeink önmagunkkal és embertársainkkal szemben. A Szembejön című kompozícióban az eltűnt idő képeit kutatja költőnk, fáradhatatlanul járva a háborgó, nyugtalan tudat vidékeit. A kiválás és elvegyülés, megadás és szembeszegülés pólusai között vibrálnak, nyugtalankodnak a képek. (Az első két verskönyv nyers riport-versei, romantikus szociográfiája után itt a közösségi igény adekvátabban társul az esztétikai elvárásokkal). A világot nem elég újra felépíteni — a képek nagyobb része ezt a kérdést oldja- bogozza-magyarázza —, az embernek önmagában is újra kell alkotnia mindent, gondolkodjunk bár a pillanat (költő-ember) vagy a történelem (homo-politicus, lázadó) viszonylataiban. De sikerülhet-e felépíteni, megnevezni — az építés és névadás a költő számára egyet jelent! — bármit is, ha a világ szüntelenül mozgásban van. Amit a költő tudatosan lerombolt a bensőben, elpusztítva a rosszat, a démonit, az a valóságban megmarad, s nehezíti tovább az életet. Számtalan valóságból és ezernyi lehetőségből kell megépíteni a verset s kialakítani az egyéniséget. Gál szerint a lázadó egyéniséget. Szerintem a forradalmárt. A Monológ a tett lehetőségeinek izgatott keresése — a múlt szorításában s a jelen bilincseiben is túllépni a mán, és megsejteni, megformázni a jövőt. A Szembejön és a Monológ című költeményekben megírt kétkedés az Állva című versben mintha feloldódna. A költemény szép, kővésetszerű képekben arról tudósít, hogy a világ milyen könyörtelenül (ám törvényszerűen) kezdi ki az ember partjait, s ezért az önmagába száműzött-visszavonult, testébe és szellemébe visszahúzkodásra kényszerült ember is győzhet. Győzhet: mert akaratával egyéniség marad. Az olvasó viszont kételkedni kezd ebben a diadalban. Hiszen a lehunyt szem mögött rövidesen megjelennek a szörnyek, tündérek, démonok, ördögök, rettenetek. Amíg önmagunkat nem felejtjük el, addig a világot sem. Legyőzni önmagunk negatívumait tehát szükségszerű törekvés, de a világ felett is győznünk kell, a környezetünkkel is testvériségben, demokráciában kell élnünk, nemcsak önmagunkkal. A teljes idő finnepe a könyv szinte mindegyik érdemesebb témáját felvonultatja, mégse tűnik a vers zsúfoltnak. A Portrék egy-egy egyéniség arcát próbálják képbe merevíteni. Ady és Perse esetében érezni a verskellékek áthasonítására való törekvést. S ez Gálnak egy újabb hibáját mutatja meg: versei szinte az olvasónapló pontosságával rögzítik az olvasásélményeket, a nagy egyéniségek hatásait. A Dalokat s az utána kötetbe sorolt néhány verset ritmuskísérleteknek minősítem. A Dalok nem követnek standard formát, ritmusuk azonban érezhetően a magyaros verselés követelményei szerint alakul. A szótagszám nem váltakozik törvényszerűen (6-os és 7-es sorok keverednek rendszertelenül), a rímképlet azonban meghatározható: abxb. A 65. oldalon található Vénember a parton-ból elmaradnak a rímek, csupán az első versszak utolsó két sora cseng tisztán (barnaság — tölgyfaág), ezenkívül a második strófa első és harmadik sora sután-esetlenül, de ennek a két sornak a szótagszáma Is különböző (6 és 8 szótag). És folytathatjuk a fölsorolást a Hujjogató szél rímtelen hatosain (illetve ködösen, rejtve összecsengő sorain) a Hosszú a nap váltakozó szótagszámú, strófánként más-más rímmegoldású sorvégződésein a szabályosabb Két csend tornya köztig. S ezekben a versekben a semmi, a csend s a görbe tér tűnik fel újra a rím hozta erényekkel (hajam szőnyegig csurran), másutt sutaságokkal, homályos határú gondolatokkal. Egy groteszk (Ajándék M-nek) után találjuk — a már említett — Csend két tornya közt című verset, s ez a nyolcsoros a hiány, a mozdulatok s a fogalmak festészete, vázlatrajza, ám itt észrevehető (s nem csupán ebben a versben s nem is először), hogy a fogalmak (csend, űr, semmi idő stb.j, szókapcsolatok, mondatok nem jeleznek minden esetben mélységet, gondolatiságot, nem egyszer puszta kombinációk útján jönnek létre. Mintha Gál nem mindig tudná legyőzni a szavak tehetetlenségi nyomatékét. S Itt látszik alkalmasnak az a megjegyzés, hogy a gondolati költészetet művelő poéták oldottabb szabadabb formát keres(nek)tek mondanivalójukhoz. Természetesen a gondolati költészet nem húzható egy kaptafára, ám valahogy visszásnak tűnik Gál rövid verssorú (a néhány dalszerű vers) kísérlete. A fogalmakkal való küszködés,
