Irodalmi Szemle, 1973
1973/7 - Lovicsek Béla: Tűzvirág (dráma)
Kalocsai: Hallgatőztál? Zita: Jól tudod, hogy egyetlen szót sem lehet behallani. Ki vele: milyen sürgős és halaszthatatlan beszéded van velem!? Kalocsai: Kérlek, ne tégy nevetségessé. Zita: Az őrnagyra gondolsz? Kalocsai: Igen. Zita: Féltékeny vagy, János? Kalocsai: Azt mondtam: ne tégy nevetségessé! ’Zita: Tehetek én róla, hogy tetszem neki? Kalocsai: A tetszés és a viszony két külön fogalom. Zita: Csak nem képzeled?! Kalocsai: Nem képzelem, hanem tudom! Zita: Nicsak, nicsak! Az én férjecském átlát az ajtókon, a falakon, ki hitte volna! ... Ha tudni akarod, nincs viszonyom az őrnaggyal. Még nincs! Kalocsai: Néhány hónapja a Zoltán fiatalúrral sem volt, mégis belétek botlottam. Zita: Az más volt, te is jól tudod, hogy egészen más volt: pillanatnyi megingás, kihagyás és . . . százszor megbántam már azóta ... sőt szégyellem is. Kalocsai: Ne alakoskodj, Zita, tudod, hogy ezzel nálam éppen az ellenkező hatást éred el. Zita: (a doktorhoz lép, hozzásimul). Miért nem hiszel nekem, János? Kalocsai: (eltolja magától). Mondtam már, hogy ne alakoskodj! Zita: Te meg ne féltékenykedj, és ne csinálj jeleneteket! Én is rád foghatnám, hogy viszonyod van a paplánnyal, de nekem nincsenek ilyen alantas gondolataim. Soha nem is voltak, nem is lesznek. Kalocsai: Nézd, Zita, mindketten tudjuk, hogy a házasságunk megromlott. Van ilyen, de amig együtt élünk, legalább tiszteljük egymásban az embert. Ha erre képtelenek vagyunk, nincs értelme tovább alakoskodni egymás mellett, nevetségessé és szánalmassá tenni a másikat. 'Zita: Ne filozofálgass, János, egész szépen megvagyunk mi egymással, csak éppen abban kell megállapodnunk, hogy nem törődünk egymással. Legyünk vakok és süketek, akkor minden szép és jő lesz továbbra is. All az alku? Kalocsai: Legszívesebben beléd fojtanám a szót! Zita: Kissé gyáva vagy ahhoz: nem félek tőled, féltékeny sem vagyok, pedig tudom, a nagyobbik paplány tetszik neked, meg te is tetszel a kis csitrlnek, úgy néz rád, mint a tükörbe. Kalocsai: Most aztán elég legyen! Zita: Mikor ilyen dühös vad oroszlán vagy, újra tetszel... Te, János, megtörtént már valaha is, hogy egy asszony másodszor is beleszeretett a férjébe? ... Ha igen, akkor még minden jóra fordulhat. Kalocsai: (fölnevet). Arra nem gondoltál ,hogy mindig kettőn áll a vásár? Zita: De hiszen te szeretsz, különben miért vadulnál!? Olga: (30 év körüli, választékosán öltözött, csinos asszony). Szervusztok, gyerekek!... Én ugyan várhatlak, Zita ... Enyelegtek vagy veszekedtek? Zita: Is, is . . . Olga: Jó nektek. Én a bunkó főjegyzőmmel nem is-isezhetek, sajnos. Csak veszekedhetek. Azt viszont nagyon tudunk. (Zitához fordul). Jössz? Zita: Azonnal mehetünk, csak kalapot teszek a buksimra. (Bemegy a szobába). Olga: Valami bánt téged, ideges vagy, János, az én szememet nem lehet becsapni. Suchy b.: (kopogás után belép). Jónapot kívánok! Kalocsai: (felélénkülve). Mit hozott, János bácsi? Suchy b.: Az új cselédlányt, doktor úr. Kalocsai: Máris szerzett? ... Hát ezt igazán ügyesen csinálta, köszönöm! Hol a lány? Suchy b.: Kinn várakozik a folyosón. Kalocsai: Küldje be! ... Maga elmehet... és még egyszer köszönöm! Suchy b.: Nincs mit, doktor úr, nincs mit. (Kimegy). Zita: (szelesen bepördül). Mehetünk! Kató: (kopogás után belép). Jó napot kívánok! 'Zita: Maga kicsoda, mit akar? Kató: Én lennék az új cselédlány.
