Irodalmi Szemle, 1973
1973/7 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág VII.
ezt észrevette. Az anyja éppen büszkén és nagy hangon mondta a körülötte állóknak: „Hát mlccsinájjak vele, ha ez a divat, néha még jánykának is nézik itet..Nem is olyan régen a fiú még csizmában és kalapban állt volna itt, és falujában a legderekabb legénynek számítana, s ma az anyja arra büszke, hogy itt-ott leánynak nézik, s a gyerek gyámoltalanul mosolyog. S mintha élményeim valami tudatos terv szerint egy gondolatsort erősítenének: a ladányi megállónál két csinos fiatal, fiú és lány várakozik. A rövidfrizurás fiú érettségiző gimnazista lehet, a lány rövid nylonbundában, nadrágban, elegáns iparitanuló vagy középiskolás. A fiú futólag és magától értetődőn szájon csókolja a lányt és felszáll, az alig mosolyog, s amikor indul a busz, búcsút int, megfordul, elmegy és vissza sem néz, s a fiú sem figyel már oda, ismerőseivel szórakozik. Bizony, bizony, bölcselkedem magamban, az én koromban elképzelhetetlen lett volna ilyen nyilvános, se hideg, se meleg búcsúcsők, vagy talán nem is csók volt, mintha az orrukat érintették volna össze, mint az eszkimók. S belenyugszom, mert mást nem tehetek, hogy más fiatalság ez már, mint mi voltunk, öntudatosabb és szabadabb, nincsenek gátlásaik, kötetlenül csókolják szájon egymást úgy, mintha az semmit sem jelentene, vagy legfeljebb egy kézfogást. S mikor megérkezünk a falumba és leszállók az autóbuszról, az utcai hangosbeszélőkből előbömbölő beat-zene fogad. Chris Andrews és együttese játszotta és rekedt hangon énekelte: I’m ho Yesterday Man. .. Majd a váratlanul megszakadó zenét leányhang — D. E. hangja — követi. .Először szlovákul, aztán magyarul beszél: „Értesítjük a lakosságot, hogy aki burgonyát vagy stukatúrnak való nádat akar venni, jelenjen meg a szövetkezet előtt, a nád négyzetmétere 2 korona 40 fillér...“ S a hirdetés után újra az Andrews együttes; I’m ho Yesterday Man ... 6. Lovak Aprógyerek korom legnagyobb félelmei az óljukból vagy a kifutóból — a rajcsúrból — kiszabadult öreg anyadisznókhoz fűződnek. Hatalmas szürke szörnyek voltak a szememben ezek a félelmetes állatok, szájukból nyál csörgött, agyaraik csattogtak, szőrük felborzolódott, mint a feldühödött vadkané, keresztül-kasul rohangáltak az udvaron, engem halálra rémítettek, és megismertettek az életveszély érzésével. Néha vigyázatlan tyúk került az anyadisznő ketrecébe, s a vérszomjas állat — némelyik a saját kismalacait is felfalta — megölte és széttépte a kétségbeesetten káráló tyúkot. Egy esetre még ma is emlékszem, amikor a tyúkgyilkos disznó kiszabadult az óljából, és a szájában lógó, élettelen és véres tyúkkal dühös rohamba vadultan szaladgált a sáros udvaron, Öregatya pedig hosszú nyelű vaslapáttal mindenütt a nyomában, hogy elvegye tőle a tyúkot. Én először halálra rémülve a falhoz lapultam, majd a gangra menekültem, és anyám szoknyája mögül bámultam olyan iszonyul a szörnyeteget, hogy félelmetes képe egy életre belém vésődött. De még ettől is nagyobb félelemmel töltöttek el a megbokrosodott lovak. így mondták a falumban: „X. Y-nak eszalattak a lovai...“ Vagyis elszaladtak a gazdájuktól, és gyakran vérbe fagyva hagyták őt az úton vagy a szántóföldön, törött bordákkal, véres horzsolásokkal. A megvadult lovak talán azért is félelmetesebbek voltak a számomra, mint a tyúkgyilkos anyadisznók, mert sokáig csak hallottam róluk, magam nem láttam őket, és valóságosan csak a képzeletemben éltek, valahol a földrengéshez, a világvégéhez meg a nagy füzekhez mérhető iszonyat és pusztulás szintjén. Az apokalipszis lovasai vágtathattak olyan borzalmakat keltve végig a világon, ahogy az én gyerekképzeletem „észalatt“ lovai vágtattak a patáik nyomán porfelhőbe burkolózó síkságon vagy az erdős dombok között, a Felsőirtáson vagy a Kőmálon, hogy a föld is remegett súlyos patáik alatt, és a komoran kavargó porfelhők még sokáig gomolyogtak a nyomukban, hogy eltakarják a pusztulás képét az emberek szeme elől. Nyolcéves lehettem, amikor először láttam megvadult lovakat. Egy jámbor agglegény volt a kocsisuk, s a lovak az udvarukból rohantak ki a kövesútra, a legény nyolc-tíz méteren meg mellettük futott, fogta a gyeplőjüket, de nem bírta velük sokáig az iramot, térdre esett, és elengedte a gyeplőt, a lovak pedig vágtában végigszáguldottak a falun, a szekér fülsértőn nyikorgott és recsegett, először az ülésdeszka repült le róla, majd az első saroglya veszett el, a lőcsök kiszabadultak a szekéroldal karikáiból, minden pillanatban attól lehetett tartani, hogy a székért darabjaira esik szét. Közben a legény
