Irodalmi Szemle, 1973

1973/7 - Márkus Mihály: Az erdélyi néprajzkutatás eredményeiről

síkvidékek lakóival. Elég, ha itt — most csak az itteni folyókon — a Dunán, Vágón, Garamon, Poprádon és Dunajecon, a Tiszán, Szamoson, Oltón, Maroson lebonyolódó régi és elég nagyméretű tutajozás vagy a délről észak felé irányuló s a Kárpátokon végigvonuló vándorjuhászat történelmileg is kitapogatható hagyományaira emlékeztetünk.

Amikor Kós Károly az árucsere néprajzából írott tanulmányában a hagyományos erdélyi népi kereskedelem interetnikus szálait próbája kibogozni lehetetlen észre nem vennünk azokat a szoros kapcsolatokat és azonos vonásokat, melyek mind a Déli-, mind az Északi-Kárpátok népeinél egyformán kimutathatók. Legszembetűnőbben mutatkozik meg ez a kis- és háziipar területén. A századforduló éveiben Erdélyben is, Szlovákiában is sokszáz olyan földművesfalu létezett, melyekben a főfoglalkozás mellett a lakosság jó része még valamilyen mellékfoglalkozást is űzött, s termékeit a közeli városokban adta el. Tekintélyes volt a fafaragással, deszka-, zsindely, faedény-, faszerszám-, bútor és hordó-készítéssel, favágással, szénégetéssel, erdei gyümölcsök gyűjtögetésével, bőrfeldolgozással, kosárfonással, szalmakalap készítéssel, a fazekassággal (az 1900-as években Erdélyben még kb. 76 faluban dolgoztak nagyban fazekasok), aranymosással, mészégetéssel, kovács és lakatosmunkával, fuvarozással foglalkozó falvak száma. Termékeiket házaló kereskedéssel és vásárok látogatásával terjesztették. Kós Károly, leírva az erdélyi városokat, az egykori népi árucserét megemlíti, hogy a vásárokat nemcsak az erdélyi, hanem a távolabbi országrészek kereskedői, fuvarosai és iparosai is fölkeresték. A 19. századi vásárokon szinte elmaradhatatlan látogatók voltak az árvái, liptói, gömöri és zólyomi kisiparosok, kereskedők, pl. a gyolcsos szlovákok, csipkeárusok, olajkárok, kolomposok stb. Ezek nemcsak Erdélybe látogattak el, hanem — ha szükségesnek látták — átmentek Moldvába és Muténiába is. Erdély északnyugati városaiban egészen 1918-ig igen keresett cikk volt a kékre festett szlovák szekér. Nagykároly országos vásárain a dél-erdélyi fuvarosok és kereskedők elsősorban az Eperjesen és Fényesen készített szlovák szekereket keresték és vásárolták. Ezeket a vásárokat szívesen látogatták a szlovák bányavárosok szomszédságában lakó szlovák fuvarosok is, akik a 19. század elején a híres debreceni, nagyváradi és nagybányai vásárokra szólították a mecenzéfi hámorkovácsok készítményeit: szegeket, kapákat, csákányokat, ekevasakat. A vasárut átrakták a román vagy magyar fuvarosok szekereikre, akik továbbvitték azt dél felé. (Sokszor Moldvába is.) A 19. században szívesen látogatták az erdélyi vásárokat a jolsvai kolompmesterek is, mert az erdélyi román pásztorok minden árut felvásároltak tőlük.

Kós Károly munkájának további fejezetei a magyar néprajztudomány eddig kevésbé kitaposott ösvényeire vezet bennünket. A második fejezetben például a torockói vas- művesség több évszázados hagyományainak gondos leírásával főleg terminológiai téren szolgáltat bőséges adatokat a magyar fémművesség ismeretéhez. A torockói vasverők a korábbi évszázadokban nemcsak a környék, hanem a távolabbi vidékek vasszükségletét is ellátták, s csupán a 19. századi, erősen kapitalizálódó versenyben maradnak le. így foglalják el az erdélyi piacokat a mecenzéfi hámorkovácsok, akik — mint az újabb kutatásainkból tudjuk — átveszik a balkáni piacokat is. A mecenzéfi hámorkovácsok hatását Kós Károly is jelzi, s rámutat, hogy a kapaverő műhelyek lengő- kalapácsát a torockóiak a mecenzéfi árutermelésben és — értékesítésben egyébként is sok a közös vonás. A termelőmunkát mindkét helyen segédek, vasverő-mesterek, kovácsok végezték, az értékesítésben viszont inkább a vagyonosabb kereskedők a „vasváltók“ működtek közre. Mindkét helyen ismeretes volt kezdetben a készárunak házalás útján való értékesítése, később — fuvarosok Igénybevételével — az árucsere lebonyolítása (a készárukért élelmiszereket vásároltak) a vásárok látogatása; fontosabb helyeken lerakatok szervezése. Mindkét helyen korán jelentkezik a dolgozók osztályöntudata, a szerszám-kovácsok mindig szívesen kapcsolódtak be az uralkodó osztályok elleni forradalmi mozgalmakba (elég itt Rákóczi szabadságharcára vagy az 1848—49-es szabadságharcra emlékeztetünk, amikor is a vasverő műhelyek és hámorok mindkét helyen fegyvergyártásra rendezkedtek be.)

Az egymás szomszédságában élő erdélyi népek interetnikus kapcsolatait a szerző a legplasztikusabban a paraszti munka történetének egyes fázisait és a hagyományos munkaszervezést leíró harmadik tanulmányában foglalja össze, melyben a családon kívüli munkaerők igénybevételének különböző formáival ismertet meg. Kós Károly