Irodalmi Szemle, 1973
1973/6 - Jiří Marek: Alvilági románc
— Hm... Mondjuk, leterít néhány közlegényt, de ne felejtse el, hogy ők nemcsak rendőrök: özvegyek és gyermekek maradnak utánuk... Nem lesznek valami jó emlékeik magáról. Pedig most még szép emlékeik is lehetnének! Cinege hitetlenkedve elvigyorodott. — Nézze csak, maga igen fontos ember a mi számunkra. Koronatanú... Ugyanis maga az egyetlen, akinek Ojjákeresztelt bevallotta azt a bankrablást, gondolja meg, egyszer tanúként állna a bíróság előtt, az nem kis dolog, igen a becsületére válna. Cinege kimeresztette a szemét. — Én? ... Hát azt nehezen hiszem! — Ezen nincs mit gondolkodnia. Ha itt marad, és tovább fogja magát ostromoltatni, a végén mégiscsak elfogják. Vagy nem is, lehet, hogy maga végez magával. Ez lesz minden. Űjjákeresztelt pedig halála után is olyan tiszta marad, mint a liliom, mert az egyetlen ember, akinek bevallotta a dolgot, maga, maga pedig már nem fog beszélni. Igazságot akart... Ez volna az igazság, hát miért akarja kikerülni? Cinege félretette a kávéscsészéjét: — Tanácsos úr, de akárhogy vesszük is, én szúrtam le. Visszadugnak a börtönbe? — Az természetes. De magunk között szólva, maga nem gyilkolta meg őt, maga önvédelemből ölte meg. Hiszen le akarta magát lőni. Ezzel, ni. A tanácsos úr szórakozottan kezébe vette a pisztolyt, amely ott feküdt közöttük az asztalon, majd ismét letette. Cinege már egyáltalán nem törődött vele. — És ami azt illeti, Ancsát szintén a nyakába varrhatjuk, mert ő kényszerítette rá, hogy folytassa a szakmáját. Tudja, mit gondolok én magáról? Egyszer úgyis abbahagyja a kasszafúrást, és egy kis műhelyt nyit magának: Cinege József lakatos szakmunkás ... Szinte már magam előtt is látom! Cinege hallgatott. Majd mosolyra húzódott a szája, és ez jó jel volt. A tanácsos úr felállt, szó nélkül zsebre vágta a pisztolyt, és kiáltott a folyosóra: — Bouše! — Parancs, tanácsos úr! — Vessen véget ott lent annak a cirkusznak. Üríttesse ki az utcát. És a nuslei főtéren azonnal fogadjon konflist. Cinege úrral bemegyünk hozzánk az igazgatóságra. Cinege úr ugyanis nélkülözhetetlen tanú! Bouše felügyelő ámulatba esve futott, hogy a parancsot teljesítse. Kintről menetelés zaja hallatszott. A rendőrök örömmel vonultak el, négyes oszlopokba felsorakozva. Cinege az ablakból nézett utánuk. És amikor Bouše úr jelentette, hogy a konflis lent vár, a háziasszony, vagyis a mutter odaszaladt a tanácsos úrhoz, megragadta a kezét és megcsókolta. — Ejnye no, mama . .. Nekünk kellene megcsókolnunk a maga kezét azért a kávéért! Azután az urak szép lassan lesétáltak a lépcsőn, és kimentek az utcára, rossz álomként maguk mögött hagyva a málladozó falú bérházat, ahol ma kis híján életek vesztek el. Együtt hajtatott el Vacátko rendőrfőtanácsos és Cinege József lakatosmester. Lassan kocogtak Prága utcáin. Bouše úr a kocsis mellett ült, s arról beszélgetett vele, milyen gyönyörű város Prága ebben az évszakban. Egyikük sem vette észre, hogy a Folimanka fölötti utcasarkon ott állt egy lány, és a szemét törölgette. Egy kis ernyő volt a karjára akasztva. Kövesdi János fordítása
