Irodalmi Szemle, 1973
1973/6 - ÚJ HANGOK - Balla Kálmán: Öt vers
új nano'ok Balla Kálmán egy játszótérre favágó ahogy homokká simítod szét a kastélyt süvöltve porfelhő szabadul kezedből s már szakadozik recsegőn az ég repülnek mind a folyók a rétek új irányba zúdul az óceán s csak a szavak tanúsítják mérhetetlen tölcséren árad a föld a homok kifelé az űrbe sugárzó lebegés fönt vagy alant csendesült forgásban a rendeződött kvarcszemek egyenletes köddé szóródva így kering bástya fogazott várfalak árkok csörlők felvonóhíd Iőrések s a táj forgácsok szálkák hangok a fényes baltaélen — meg megrázködik alattad a messzire nyúló vers koronája hasad a sor: a kéreg fejszéd alatt recsegni kezd az ág — megbillen elválik a fától s szállni kezd veled fölfelé ars p. VIII. föld fölött ég mögött üveghegy áll az éjben éj fölött tűz fölött homlokod száll a fényben a vers maganya hidd el e szó szemhéj érints meg itt a fázós félsorokat takard be óvatosan csúsztasd ujjaid a szótagok közé hajtsd le fejed a selymes ékezetekre hidd el e szó homlok érints meg itt jövendölés lobogó nyárból napsütésből aranyhágcsó vezet pokoli télbe lobogó földből őserdőkből selyemút ered pokoli űrbe
