Irodalmi Szemle, 1973
1973/6 - Jiří Marek: Alvilági románc
hiányzott még! Most mit tegyünk? — Cinege sem tudta. Lassan szürcsölgette a kávét, és úgy érezte, mintha az ájulás környékezné, vagy micsoda. Lehet, hogy a félelemtől. Vagy megdöbbenésében. Kis idő múlva ismét zaj hallatszott a kapualjból. — Köszönöm, Mutter, már mennem kell. Macskaügyességgel végigfutott a folyosón, majd föl a lépcsőn a félemeletre a padlásajtóhoz, mintha már valóban ott lenne a helye. A padlásajtó mögött egy nehéz láda állt. Kihúzta az ajtó elé, kitűnő fedezéket biztosít neki, ugyanakkor jó áttekintése lesz az egész lépcsőházről. Egy pillanatra sem kételkedett abban, hogy a rendőrök nem bocsátanak meg neki: visszatérnek, és lőni fognak rá. Rendben van, én is lőni fogok! És amint ott gubbasztott, és várt, eszébe jutott: mi is történt tulajdonképpen, hogy ilyen váratlanul feje tetejére állt az élete? A litoméfícei fogházban egészen másként képzeltem el mindent. És még tegnap este, igen, tegnap este is tehettem volna valami mást. Talán még ma este is... De valahogy mindig így volt ez velem, minden rossz váratlanul szakadt rám. Mint ahogyan az első ballépésemkor! A fiúk megkértek, hogy mint lakatos menjek és segítsek nekik, s nekem nevetnem kellett, amikor láttam, milyen ügyetlenül forgolódnak a kassza közül... Aztán velük együtt ugrottam át a falon, s már soha többé nem térhettem vissza a lakatosmesterséghez. — És most már végképp nem térhetek vissza, innét már nem térhetek vissza, innét már csak a holttestemet vihetik el, mert az utolsó golyót magamnak hagyom. Cinege érezte, amint egészen lassan, puhán csorogni kezd a könnye, mert sírt ő, a sírástól már régen elszokott, csak felszabadult benne valami. Talán bánat, vagy olvadó hó? Ki tudja, mi az, ami az ember szeméből folyik. Virradni kezdett, az egész ház ébren volt, csapkodták az ajtókat, az emberek nem tudták, mi történik. Am a ház előtt toporgó rendőrök mindenkit figyelmeztettek, hogy életveszélyes a folyosón tartózkodni. A csendes nuslei utcában egészen szokatlan volt ez. Aki tehette, munkába ment. Sőt az asszonyok félelmükben még a bevásárlásról is lemondtak. Cinege háziasszonyán kívül, aki elment tejért és kifliért, mert tejeskávénak lennie kell, ha cigánygyerekek potyognak is az égből. Azonkívül: őrá már csak nem fog lőni József úr! A ház előtt két csoportra oszlott a rendőrség. Az egyik csoport a tetőt tartotta szemmel, ha az a zsivány netalán arra próbálna menekülni, a többiek pedig kénytelenkelletlen bevonultak a folyosóra. Az egész műveletet maga a kapitányság parancsnoka irányította. Az ő utasítására nyomultak előre az egyenruhás atyusok a lépcsőházban, kezükben szorongatva szolgálati pisztolyukat, amelyből isten tudja, mikor lőttek utoljára. Az átlőtt sisakos rendőr vezette őket, aki most a kezében vitte a sisakját, talán azért, nehogy Cinege még több lyukat üssön rajta, azt a kettőt talán megbocsátja neki a parancsnok úr. — Ne jöjjenek további — szólalt meg egyszerre egy furcsa, nyugodt hang a padlásajtóban. A rendőrök megálltak. A parancsnok, aki leghátul volt, áthajolt a vaskorláton: — Cinege József, hivatalosan felszólítom, hogy ne tanúsítson ellenállást. Jöjjön, le fogjuk tartóztatni. Mindezt fennkölten és határozottan mondta, de valahogy nem volt kellő hatással Cinegére, mert ő hallgatott, s amikor a rendőrök megpróbáltak egy emelettel feljebb jutni, tüzelt. Igaz, csak valahova a falba lőtt, de ez elég volt. Olyat szólt a folyosón, mintha nagygyakorlat lett volna. A rendőrök szintén tüzelni kezdtek. A lövedékek šivítva fröccsentek szét a vakolaton. A háziúr első emeleti lakásában elhatározta, hogy azonnal felmond Cinege háziasszonyának és még két másik lakónak, mert ez egy csürhe banda. Aztán rájött, hogy ha ez a csürhe népség kiköltözik málladozó, régi házából, akkor az üresen marad. Kétségbeesetten tördelte a kezét. A kapitányság értesítette a kényes helyzetről fölöttes szervét; a hír egy fél óra múlva a prágai rendőrigazgatóságra jutott, és a nusleiek erősítést kaptak. A ház előtti térség aztán úgy festett, mint egy katonai tábor: az új osztag puskával volt fölfegyverezve. Az egész utca lázban égett, a rendőrkordon mögül újságírók tekingettek ki, és katttogtatták ä fényképezőgépüket. Az eset nagy szenzáció lett egész Prágában és
