Irodalmi Szemle, 1973

1973/6 - Jiří Marek: Alvilági románc

környékén. És közben egyelőre voltaképpen mindenütt nyugalom honolt, a lövöldözés ki sem hallatszott az utcára, senki sem sebesült meg, ilyképpen hősnek csupán az a rendőr számított, akinek át volt lőve a rohamsisakja. Lefényképezték sisakban és siak nélkül, sőt egy újságíró azt írta róla, hogy „a derék férfiúnak megpörkölte a golyó a haját.” A kopasz fejű rendőr számára ez csaknem kitüntetés volt.

Amikor újabb jelentés érkezett az igazgatóságra, hogy további erősítésre van szükség, mivel Cinege elbarikádozta magát, és védelmi állását csak összpontosított támadással lehet bevenni, Vacátko tanácsos úr összecsapta a kezét: — Uramisten, micsoda tehetetlen társaság! A végén még egy gránátos egységet kérnek tőlünk! Látott már valaha ilyet, Bouše úr?

Bouše úr azt válaszolta, hogy még nem látott, és ez igaz is volt. De megjegyezte, hogy a nuslei rendőrök valószínűleg a rossz végén fogták meg a dolgot, s talán okosabb volna, ha valamelyik barátja megmagyarázná Cinegének a helyzetet. így elkerülhetnék a fölösleges felhajtást.

— Helyes, Bouše úr! Kerítse elő valamelyik barátját.

— Jalán Tejeiért ugranék el, az egy követ fúj vele — felelte Bouše úr, és azonnal útnak indult. A dolog azonban, sajnos, rosszul végződött. Bouše felügyelő ragyogó ötletét megsemmisítette a nuslei parancsnok bosszúvágya. Tejei megjelent a helyszínen, s szófogadóan elindult fölfelé a lépcsőn, de a rendőrök is a nyomába szegődtek. A parancsnok nyilván arra számított, hogy amíg ez a civil szóval tartja Cinegét, a rendőrség előnyösebb helyzetbe kerül, és aztán már tüzeléssel utat nyit magának. De nem számolt sem Tejeivel, sem Cinegével.

Először Tejei állt meg: — Hát, uraim, ha még egy lépést tesznek utánam, akkor visszafordulok.

— Ne törődjön semmivel, csak menjen! — sziszegte a parancsnok.

Tejei megcsóválta a fejét, és állva maradt. Őszintén szerette volna megmondani Cinegének, hogy ne hülyüljön, ám a rendőri csalafintaságtól el akarta határolni magát.

Cinege fentről jól látott mindent, óvatosan célzott, hogy Tejeit el ne találja, majd többször egymás után tüzelt. Egy rendőr a karjához kapott, mert megkarcolta a golyó, a többiek elfutottak, Tejeivel együtt.

A kísérlet tehát kudarcba fulladt.

Bouše úr a kapualjban vállat vont.

— Felügyelő úr, ennek rossz vége lesz — mondta Tejei bizalmasan Bouše úrnak.

— Nagyon rossz vége lesz, ha csak valami csoda nem történik.

— És ha idehoznám Ernyőcskét?

— Akkor ő is otthagyja a fogát, meg az urak is valamennyien — mondta rendkívül udvariasan Tejei.

Miután Cinege további két óra hosszat dacolt a rendőrséggel, a nuslei parancsnok döntő beavatkozásra szánta el magát. Odarendelte a tűzoltókat. Az volt a feladatuk, hogy létráikon a rendőrség embereivel együtt felmásszanak a tetőre. Cinege így két tűz közé kerül, és mindenképpen meg kell adnia magát.

A tűzoltók nem túlságosan lelkesedtek az ötletért. A parancsnokuk először sokáig egyezkedett a rendőséggel, ugyanis előnyösebbnek látta, ha csak a létrákat bocsátja rendelkezésre, az embereit pedig a ház sarka mögött hagyja, hiszen harcászati kiképzést mégsem kaptak.

Amikor erről a tanácsos úr tudomást szerzett, telefonon bejelentette a rendőrség elnökének, hogy most már ő maga néz utána a dolognak; annyit kért csupán, hogy azonnal szüntessenek be minden akciót.

— Elnök úr, elvégre egy ember miatt nem tarthatunk Nusléban hadgyakorlatot.

— Nem tudom, mit szándékszik tenni, tanácsos úr, de figyelmeztetem, hogy az az ember rendkívül veszélyes! Lehetséges, hogy megőrült!

— Elnök úr, egy olyasvalaki, akit Cinegének hívnak, sohasem lehet rendkívül veszélyes. Lehet, hogy egy kicsit meghibbant, majd meglátjuk.

Amikor a helyszínre érkezett, kétszer is igazolnia kellett magát, mert a rendőrök teljesen megvadultak, és minden megmozdulásban fortélyt láttak.

A ház kapujában álldogáló Bouše felügyelő a tanácsos úr elé sietett, és útját állta.

Az akciót irányító parancsnok kétszeresen nem örült a tanácsos úr megjelenésének.