Irodalmi Szemle, 1973
1973/6 - Jiří Marek: Alvilági románc
Cinege csak megcsóválta a fejét. A körülötte támadt csend szokatlan volt és elviselhetetlen. — A zsaruk most majd a nyakunkra ülnek, és ennek te vagy az oka. Tűnj el innen, és többé ne mutatkozz itt. — Tejei, én... Cinege lélegzetet vett, hogy beszélni tudjon, de a lány tekintete kemény és részvéttelen volt. így hát Cinege megfordult és kiment. Még mielőtt bezárta volna maga mögött az ajtót, a szakszofonista belefújt a hangszerébe, és a zongorista a billentyűk közé csapott. A lokálban folytatódott a tánc. Cinege egyedül volt, egészen egyedül. Még máshová is elmehetett, mondjuk a Méregkunyhóba, vagy az Öreg hölgybe, lehet, hogy valahol ott találná Ancsát. De a történtek után nem volt bátorsága. Senki sem akarta meghallgatni, még Tejei sem ... Senkinek sem mondhatta meg az igazat. Ancsa pedig biztosan átkozza valahol, hogy eltette láb alól a szeretőjét. Természetes, hogy megölhetné a lányt. A kabátzsebében pisztoly lapult. Az Ádáé volt, és ő elvette tőle. S amikor már holtan cipelte a Moldva partja felé, érezte, hogy valami töri a vállát. Tölténydoboz volt, Ojjákeresztelt szerette jól felfegyverezni magát. Most a fegyver itt van nála. Agyonlődözhetné vele a fél Prágát. Lelőhetné az összes barátját, akik hátat fordítottak neki ,és meg sem hallgatják, hogyan történt a dolog. Mind, akik attól félnek, hogy a rendőrség szaglászni fog utánuk. Amikor abba az utcába ért, ahol lakik, óvatosan körülnézett. Sehol sem észlelt semmi gyanúsat. Vajon tudják-e már a zsaruk, hogy én öltem meg? Vagy csak a barátaim tudják? Sokáig leskelődött a sarok mögött, míg csak teljesen meg nem bizonyosodott róla, hogy tiszta a levegő. Aztán lassan a ház kapujához osont. Zárva volt, ez jő Jel. Nesztelenül kinyitotta, és elindult fölfelé a lépcsőn. Bedugta a kulcsot a zárba és csendesen megfordította. — Szűzmáriám, jön valaki! A háziasszonya kiáltott. A hangjában, amely hangosabb volt a kelleténél félelem remegett. Cinege megértette: a lakásban ott van a rendőrség, és őt várja. Félreugrott az ajtóból. Lefelé már nem menekülhetett, így hát a padlás felé futott. Két rendőr nyomban a folyosón termett, egy darabig nem tudtak tájékozódni a sötétben. Aítán az egyik elkiáltotta magát: — Cinege, a törvény nevében, álljon meg! Nyikorogva kinyílt a padlásajtó. — Állj! — ismételte meg a másik rendőr. A szolgálati revolver fölemelkedett de Cinege gyorsabb volt a rendőrnél. Talán azért is, mert ő hamarabb gondolt a pisztolyára, elsőnek lőtt. A hatalmas dörrenéstől, mely furcsán visszhangzott az üres folyosón, ő maga is megrettent. De a rendőrök még jobban. Összekuporodtak, az egyik majdnem feküdt a lépcsőn. Cinege eltűnt a padlásfeljáró vasajtaja mögött, és teljes erejéből nekivetette a hátát. Miután a rendőrök talpra merészkedtek, egyikük levette fejéről az acélsisakot —- Hát ez egy bandita, mindjárt két lyukat lőtt a sisakomba. Pedig alig egy hónipja vételeztük. Átlőtte! — örülj neki, hogy nem a fejedet lőtte át. Hanem indulok, magunk itt semmire se megyünk. Erősítést kell hívni. A háziasszonynak reszketett a térde. Hallotta, amint a rendőrök kinyitják a kiput és eltűnnek. Csak aztán merészkedett ki a folyosóra, és szólt oda Cinegének visszafojtott hangon: — József úr, hall engem? Hallotta, de nem hitt neki. Am azért óvatosan kinyitotta a padlás ajtaját. — Már elmentek! — Visszajönnek ők — mondta határozottan. — Most talán elszaladhatna, nem? — Dehogy szaladhatok, mutter, az egyik fut a rendőrségre, a másik meg a kap. jan várakozik. Én tudom. — Akkor jöjjön, igyon egy kis kávét — hívta, mert szerinte a kávé minden nyavalyára jő. Cinege megindult lefelé. Pisztollyal a kezében bement a konyhába, miközben a háziasszonya szüntelenül jajveszékelt: Édes istenem, Nagytérdű Szent Antal, hát csak ez
