Irodalmi Szemle, 1973

1973/6 - Jiří Marek: Alvilági románc

de Cinege Így is leitta magát a sárga földig. A hűséges Tejei aztán a hátára vette, és meg sem állt vele hazáig, ahol egyenesen a háziasszony karjába tette.

Szállásadónője nem is méltatlankodott túlságosan, megértette, hogy az első éjszaka nem végződhetett másképpen, meg voltak a maga tapasztalatai, hiszen az ő ura is kasszafúrő volt, amíg élt.

— A szerszámaimat, mutter, a szerszámaimat, és megyünk — ismételgette Cinege szüntelenül, miközben az asszony az ágy felé terelte.

Eltelt néhány nap, egyik olyan volt, mint a másik, mindig ugyanazt a sört itták a Banzet-kocsmában, és ugyanazt a gulyást ették az Ottokár királyhoz címzett vendéglőben, a Méregkunyhóban mindig ugyanazok a nők követték egymást, csak néha jelent meg egy-egy új lány, aki fölkeltette a figyelmüket. Visszatért Ténfergő kasszás, és valahol a Jihlavai utcában feltörtek egy kasszát, egyelőre senkit sem füleltek le.

Ernyőcskét a Pókhoz címzett kocsmában fedezték fel, egy vidékinek látszó ember társaságában, és Tejel gondoskodott róla, hogy Cinege kenyér nélkül ne maradjon; szerzett neki munkát a szeneseknél, ami persze nem főnyeremény, de ebben a nyomorúságban ez is nagy ajándéknak számított.

Egy reggel a prágai folyamhajózás emberei ismeretlen férfi holttestére bukkantak a Moldva gátján. A jelek szerint nem sokáig volt a vízben, mindössze vagy három napig, és a rendőri szemle megállapította, hogy gyilkosságról van szó. A holttesten késsel szúrt seb tátongott. Nem volt túlságosan nehéz megállapítani a személyazonosságát. A mellén és a két karján talált tetoválás alapján a tetemben a többszörösen büntetett Ojjákeresztelt Adolfra ismertek, aki smíchovi lakos volt s állítólag munka- nélküli. Az utóbbi napokban eredménytelenül nyomozott utána a rendőrség, éppen azzal a bankrablással kapcsolatban, amelyet a Poŕíčín kíséreltek meg. Most tehát előkerült, de sajnos, teljesen néma volt.

— No lám — mondta megfontoltan a tanácsos úr, amikor az asztalára tették a jelentést. — Maguk mindenfelé keresik, ő meg itt úszik a Moldvában. Nos, uraim, ha így folytatják, csak akkor kerítik kézre a tettest, ha meghal végelgyengülésben. Ha ennek az embernek köze van a bankrabláshoz, altkor a bandából ölte meg valaki. És minthogy arról a bandáról eddig semmit sem tudunk, most gratulálhatunk egymásnak. Ugye, milyen szépen bonyolódik a dolog?

A tanácsos elégedetlenségében dúlt-fúlt és harapott, ilyenkor a legjobb volt, ha az ember megjátszottá, hogy halaszthatatlan munkája akadt. Amit az urak gyorsan meg is tettek, és a morgó tanácsost magára hagyták az irodájában. Brűzek úr úgy menekült, hogy kifutott a terepre, és így legalább egy fontos tanút a tanácsos úr elé vezethetett. Ancsát, akit Ernyőcskének hívtak.

Ancsa semmiről sem tudott. Igaz, hogy együtt él Adolffal, ezt beismerte, de Adolf most vidéken van — kötötte az ebet a karóhoz, amikor BrOžek úr eléggé kíméletlenül kiráncigálta az ágyból.

— És hol van?

— Azt én nem tudom, sose szokta megmondani, hova megy — felelte morcosán.

— Kár. Öltözzön fel. Velem jön.

Brúžek úr úgy tett, mintha semmiről sem lenne tudomása. Ancsa abban a meggyőződésben vonult be vele a Négyesre, hogy Űjjákeresztelt jól elrejtőzködött valahol. Örömét lelte abban, hogy orruknál fogva vezetheti a zsarukat.

Csinos lány, állapította meg magában a tanácsos úr, amikor Ernyőcske belépett a dolgozószobájába, és némileg békülékenyebb lett. Ahogyan Ancsi keresztbe vetette a lábát és rátámaszkodott ernyőcskéjére, attól a pillanattól kezdve negyvilági hölgynek is nézhette volna az ember. Különösen, ha nem tudott volna róla olyan sokat! Csakhogy a tanácsos úr jóval többet tudott Ancsáról, mint a lány gondolta volna.

Ezért egy darabig hagyta, hadd mondja el a meséjét, hogy Adolf alkalmi munkákból él, hogy ritkán szokott otthon lenni, és hogy ő tulajdonképpen már nem is él vele ...

— Maga szintén alkalmi munkából él, ugye? — támadt rá váratlanul.

A lány szép arca kissé elsápadt: — Én. . . Nekem könyvecském van, kérem. És teljesen rendben van.

— De egyszer már abbahagyta ezt a szakmát! Egy időben rendezett életet élt. Akkor ... (a tanácsos úr benyúlt a nyilvántartólapok közé) bizonyos Cinegével élt együtt... Ügy látszik, maga csakis a válogatott társaságot szereti.

— Cinege jószívű ember volt — mondta egyszerre Ancsa, és lesütötte a szemét.