Irodalmi Szemle, 1973

1973/6 - Jiří Marek: Alvilági románc

Egy élelmiszersátor előtt megtorpant. Volt pár koronája, vásárolhatott volna magának füstölt virslit és sört, de aztán meggondolta a dolgot. Nem, még nem olyan éhes, meg aztán ki tudja, milyen sört kapna, most jobb, ha lemond az ilyesmiről. Majd este a nuslei Banzet-kocsmában szép lassacskán a szájához emel egy korsót, jó nagy habbal a tetején, lehunyja a szemét... Az lesz majd az igazi. Nem panaszkodhatott, a vidéki börtönök méltányosabbak a prágaiaknál, ott jobban megbecsülik a magafajta iparost. Mivel művészi kivitelű zárakat készített az igazgató úr régi szekrényeire, a smasszer néha vitt neki egy-egy palack litoméricei baksört; olyan sör az, ami előtt kalapot emelhet az ember, hanem igazán jól csak Banzetnál érezheti magát Nusléban.

Szóval, mintha otthon volna az ember.

Otthon... Itt megállt Cinege. Gondolatban is, és a menésben is. Mintha megijedt volna valamitől. Nem volt mai gyerek, ismerte az életet. Két és fél év — hosszú idő, azalatt sok minden megváltozik. Legelőször be kell néznie a mutterhez, vagyis a háziasszonyához, és mindenre fel kell készülnie. A legrosszabbra is. És újrakezdeni mindent. Vagyis újra magához kell vennie a szerszámait, és körülnézni, nem akadna-e valahol egy rendesebb kis kassza, de olyan, ahol biztosra mehet, mert egy ideig mindenképpen szeretne a szabad levegőn maradni. És meg kell találnia Ancsit, akit Er- nyőcskének neveznek. Bestia, mondta magában, átkozott kis bestia, de az alakja gyönyörű, és a bőre fehér, mint a hó! És sokat ad a divatra! Kis ernyője nélkül egy lépést se tesz. Az ilyen nő nem marad egyedül, mert ki venne neki magas sarkú cipőt, amiben olyan szépen tud járni.

Egyszerre csak izzadni kezdett a tenyere. Lassúbbra kellett fognia a lépteit, végül leült egy parkocskában, mert fáradt volt. Az izgalomtól, a levegőtől, az egész gyönyörű Prága zsongásától, s mire hazaért Nusléba, szeretett Jamrtáljába, dél lett, és kor- gott a gyomra. így hát betért az Ottokár királyhoz címzett kocsmába, és nagyon megörült, amikor a kocsmáros azt mondta neki: — Uraságodat már rég nem láttam itt!

— Prágán kívül voltam — mondta Cinege minden pirulás nélkül, és a kocsmáros, aki ismerte az embereit, rendes adagot hozott neki, mondván:

— Pár gombóccal többet tettem magának, igen ki lehet éhezve!

Cinege bólintott, és az ebédhez csak egy kis sört rendelt, mert nem a-karta elrontani az esti ünnepélyes sörivást.

Aztán a háziasszonyhoz ment.

Az asszony összecsapta a kezét, mintha kísértetet látott volna: — Micsoda meglepetés, József úr, hát ezt igazán nem hittem volna! Azt beszélték, hogy hosszabb ideig odalesz! Amióta elment, sok víz lefolyt a Moldván. Nézzen csak rám, nekem már egyetlen sötét hajszálam sincs, úgy szalad az idő, szinte elszorul az ember szíve. Csak jöjjön beljebb, a kávé a sparhelton van, ha csak nem szokott rá ott valami jobbra, mint a cikóriakávé.

Cinege legyintett, mintha a fegyházi fekete lötty rossz emlékét akarná elűzni, és egyben meg akarná állítani a rázúduló szóáradatot, de persze, hiába. Már tudta, hogy a szomszédasszony azóta jólétre szenderült, hogy a háziúr még mindig nem festette ki a folyosót, és a vizet sem vezettette be a folyosóra, csak a lakbért szedi, ami egyre magasabb, és ha ez így megy tovább, akkor egyszer az egésznek igen rossz vége lesz ...

— És nekem ... nekem tud szobát adni? — kérdezte, amikor szállásadónője a kávét töltve egy pillanatra elhallgatott, hogy mellé ne öntse.

— Hát persze, hogy adok, a konyha mögötti kisszobát megint kiürítem magának, én magam elleszek a konyhában is. Abban a szobában, ahol azelőtt lakott, most egy ágyrajáróm van.

— És mi van Ancsival, mutter? — kérdezte csaknem kiáltva, mert ez volt a legfontosabb kérdés, amire választ várt.

Az asszony az asztalra tette a kávét, és bőbeszédűségének egyszerre vége szakadt.

— Mármint a kisasszony? ... — kérdezte bizonytalanul. Hát róla már régóta nem hallottam. Akkor elment, ugye, mit is csinált volna itt szegényke magában, hiszen fiatal, és szüksége van valamilyen szórakozásra, ezért senki nem neheztelhet rá.

A kávé illatozott, s Cinege lassan hörpintgette, de egyszerre megkeseredett a szájában. Természetesen szüksége van szórakozásra, s ő ezzel számolt is. De azért senki se várja tőle, hogy örömmel hallgassa mindezt. Hisz az ember mégiscsak állandóan