Irodalmi Szemle, 1973
1973/6 - Zalabai Zsigmond: Az értelem keresője (Miroslav Válek: Válogatott versek)
költői eszközeit, verseinek formáját és szerkezetét kellett kialakítania. Az Érintések című kötet e tekintetben is előremutat. A Vashajlltókból idézzük: De sorra sort, sort sor után, s nagyszerű költemény lesz belőle. És minden vers fölé, a harmadik emeletre költözik fel a kék szemű poén. Simogatja majd mind a négy falát; mily erősen, szilárdan állanak s mennyi erő kell egy ilyen falnak! Miroslav Válek költeményei valóban épületszerűek: olyan „termekből“ (szerkezeti egységekből) állnak, melyeknek nagyságát nem a kötött formák zártsága, hanem az éppen kifejezendő gondolat „mérete“ szabja meg. Szókincse — a kezdeti lirizálás után — dísztelenebbé, kifejezőbbé, olykor meghökkentően újszerűvé vált („pofon-világos ég“ — írja a Robinsonban), a modern poetika és az izmusok eszközeivel is gyarapodott. A Szárnyak egy sora — „az eső, mint pettyes nyakkendő ferdén csüngött alá a felhőkből“ — Majakovszkij merészen újszerű „nadrágban járó felhő“-jét asszociálja; A léghajóé pedig („Ügy feküdt ott, mint egy fürdőruhás tehén kék napernyő alatt“egyenesen a szürrealisták látásmódját idézi, melyben nem ritka „a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon“ féle kép sem. Válek eszközei, a költemény sajátossá tételének formai megoldásai radikálisan átalakultak, s ezzel párhuzamosan nagymértékben megnövekedett a versek szerkezetének a teherbírása, befogadóképessége is. A modern költői eszközökből álló képtömbök úgy épülnek egymásra, mint az „emeletek“, s közben — mint már említettük — minden egyes „teremnek“ más a belső kiképzése, rendezettsége és „bútorzata“, eszköztára. Ez adja meg a Válek-verseknek azt a belső feszültségét, melynek igazolására hadd elemezzük itt a Napsütést, amely egyben a vallomásos, önfeltáró költemények egyik legszebb darabja is. Sárgul a gabona. A kalapnak való szalma szépen érik. Tenyérjóslásra termett nap van ma. Álmos harkályok a tölgyek kérgét vésik. Kopogják a vészjelt: S. O. S. A feszültség, az egymásra épülő információknak az előzményekből nemegyszer váratlanul következő erőteljes sodrása jól kimutatható már az első versszakból is. A szakasz pontos, tárgyilagos megállapítással indul, sőt a második közleményben („A kalapnak való szalma / szépen érik.“) az az aprólékos megfigyelés, az a gyakorlatias észjárás nyilvánul meg, amely szöges ellentétben áll a harmadik sor valószínűtlenbe távolodó „tenyérjóslásával“. Majd újra egy pontos helyzetkép következik („Álmos harkályok a tölgyek kérgét vésik.“), hogy az idillbe végül is belejátsszon a baljós sor: „Kopogják a vészjelt: S. O. S.“ A további két versszak — vihart idéző képi anyagával és fanyar groteszkjeivel— a fenti „vészjel“ kibontása: A kék levegőbe belefúlt az erdő. Sápadt szerelmesek ülnek benne, napot isznak ecettel, fanyar almát esznek, ujjaikat számolják kezükön, lábukon, örülnek, hogy az élethez ez is elég. Kék erdő. Felhősödik fölötte az ég. A felhőből villám hasadt le. Megbillent a föld. *
