Irodalmi Szemle, 1973
1973/2 - Dobossy László: Tájhazák ébredése
nyekkel; most azonban — mint vallja — rájött, hogy a hatszögű határokon belül is vannak fölfedezhető népek és kultúrák. Eddig két jelentős antológiát adott közre, mindkettő már a címével is jelzi az alkotók társadalmi elkötelezettségét; az első, Marie Rouanet munkája — az eddig elmondottakból érthetően — a mai oc-nyelvű költészetből ad Ízelítőt, eredeti szöveggel és francia fordítással: címe pedig olyan, mint egy szociográfiai helyzetjelentés fölirata: Occitanie 1970 — les poétes de la dácolonisation (Okci- tánia 1970 — a gyarmattalanítás költői). A másik ugyancsak kétnyelvű kötet a mai breton költészetet mutatja be, Yann-Ber Piriou szerkesztésében és perzselő indulatú előszavával; s a címe még az elző köteténél is kihívóbb, ugyanis a bretagne-i iskolákban kifüggesztett figyelmeztetést idézi: Defense de cracher par terre et de parler frangais (Tilos a padlóra köpni és franciául beszélni, 1972.]. A címeket főleg azért másoltam ide, mivel mindkét esetben lényegi foglalatát jelzik e harcos költészetnek. Mégis, az okcitániai kötetben talán több a szóművészeti szándék, hogy a hajdan pompázott, ám a századok során már-már elhalt irodalmi nyelvet megint nagyköltészeti kifejezőeszközzé nemesítsék, most azonban teljességgel korszerű mondandó vonalán. A breton kötet hangja rekedtebb, indulata görcsösebb, a dallá érett forradalmi szándék közvetlenebbül mozgósító; a „breton“ megjelölés itt gyakran olvasható olyan abszolút értelemben, mint mondjuk bizonyos Ady-versekben a „magyar“; „meddig tűrjük még a gyalázatot és a halált, mi bretonok?“; „a breton nyelv ma még a szégyen nyelve, koldusok rongya, ócskások kacatja“...: így énekelnek a hajdani bárdok mai követői. Annyira ismerős e hang, hogy alig is lepne meg, ha egyszer csak ezt olvasnánk: Mit ér az ember, ha breton? A délfrancia trubadúr-utódok némileg mások: a modern költészet versművészeti vívmányai rendre fölismerhetők műveikben; ami azonban a különféle avantgard irányok követőinél inkább csak a kifejezési eszközöknek volt öncélú forradalmasítása, az itt tényleges forradalmi funkciót kap; egy nagymúltú és a múltjára büszke nép társadalmi-gazdasági felszabadulásának — „dekolonizálásának“ — ad benső tartalmat, szellemi indokolást; (némileg ahhoz hasonlóan, amit egyes néger költők, például Senghor vagy Césaire műveiben látunk). Épp ezért, e délfrancia költőknél nagyon tudatos az a szándék, hogy ősi nyelvükön megszólaltassák a mai ember érzésvilágát, fogalom- rendszerét, minden gondolati és érzelmi árnyalatával. A nyelvjárási sorba züllesztett hajdani, tiszta eredetű újlatin nyelvnek e korszerű edzését, irodalmi rangra emelését egy másik kiadvány — a Viure (Élni) című folyóirat — vázlatos ismertetésével kísérlem meg érzékeltetni. Ez az 1965 óta megjelenő folyóirat programszerűen törekszik arra, hogy az oc-nyelv különféle helyi változatait (a provanszált, a languedoc-it, a gascont, a katalárit) egységesítse, s magát a nyelvet alkalmassá tegye mai fogalmak és elvont eszmék kifejezésére. Ezért gyakran közöl cikkeket, tanulmányokat, élménybeszámolókat, riportokat, amelyek a mai valóságot — amint ők mondják: gyarmati helyzetet — tárják föl. Nem ritkák a hasonlóképp gyarmati vagy félgyarmati helyzetű népekről — életükről, küzdelmeikről — szóló ismertetések; elsősorban a bretonokról, de az észak-afrikai vagy dél-amerikai népekről is. Érdekes kísérletnek látszanak azok a tudományos-fantasztikus regények és elbeszélések, amelyek módot adnak a szerzőknek, hogy kipróbálják a modern technika vívmányainak és lehetőségeinek az oc-nyelvű kifejezését. Hasonló szempontból érdemelnek figyelmet a fordítások is; egyelőre németből és oroszból készült szépirodalmi fordításokat láttam. (Nem tartozik szorosan ide, érdekessége miatt azonban megemlítem, hogy a breton nyelvet is gazdagítják jeles fordítások; így például a magyar költőket franciára fordító Guillevic — egyébként a modern francia költők egyik legkiválóbb ja — latin verseket ültetett át bretonra.) Ugyancsak a nyelv korszerűsítését példázza az is, hogy — a napisajtó közleményei szerint — liturgiái bizottság alakult a miseszövegek megszólaltatására oc-nyelven. Ez azonban már természetszerűleg kívül esik az ismertetett folyóirat keretén, jóllehet egybevág az ott érvényesülő általános nyelvi törekvéssel. Hasonlóképp a párhuzamos erőfeszítések jelzésére talán nem érdektelen följegyezni, hogy újabban több kétnyelvű szótár is készült, továbbá hogy egyes tudományszakok oc-nyelvű terminológiáját is összeállították; például a matematikáét és a vaskohászatét. A nyelvi és irodalmi, valamint szociológiai és gazdasági kérdések tanulmányozására tudományos intézet létesült; széleskörű szervezői és kiadói tevékenységét már több mint egy évtized óta fejti ki.
