Irodalmi Szemle, 1973
1973/2 - Dobossy László: Tájhazák ébredése
Dobossy László tájhazák ébredése Amikor nemrégiben eljutott hozzám a szerkesztő megtisztelő kérése, hogy írjak megint az Irodalmi Szemlének, hosszan latolgattam, mi érdekelhetné újabb párizsi tapasztalataimból első hazám magyar olvasóit. Előbb arra gondoltam, hogy talán nem lenne érdektelen élménybeszámolót készítenem arról, hogy aki — mint én is — annyi esztendő múltán megint hosszabb tartózkodásra rendezkedik be a fény és szenny városában, miként észleli az irodalomból is jól ismert hagyományos életforma gyors átalakulását, nevezetesen a francia értékek fokozatos feladását, az élet, az intézmények, sőt a nyelv — és a beszédmód — lassú amerikanizálódását, a „franglaisnak“ nevezett francia-angol keveréknyelv sajnálatos, de szinte föltartóztathatatlan térhódítását. (Ez a téma esetleg azért is igényt tarthatna figyelmünkre, mert szerkezetében a „franglais — különös módon, ám persze csak áttételesen — több ponton is nagyon hasonlít némely magyarok beszédéhez Csehszlovákiában.) Aztán — ugyancsak az aktualitás okán — az a vágy is kísértett, hogy megpróbálok párhuzamot vonni (ha van egyáltalán párhuzam) a mi ifjúkori forradalmiságunk és az itteni mai fiatalok lázadása közt. E jelenség bonyolultságától visszarettenve, gondoltam, bemutatom a vér és az erőszak szörnyű kultuszának sokféle — főként filmekből meg mozireklámokból áradó megnyilvánulásait. Ilyen publicisztikai feladatra azonban nyilván vannak hivatottabb vállalkozók. — A magam szűkebb szakmai területén is kínálkoznak feldolgozandó témák. Ilyen az egyetemi oktatás merőben más rendszere, mint akár a miénk, akár pedig amilyen az itteni volt az én diákkoromban; ez azonban inkább szakfolyóiratok olvasóit érdekelhetné. — Ámde itt van az irodalom lassú átrétegeződése és funkcióváltozása, amelyeket egyfelől a hangra és a képre épülő új művészeti kifejező eszközök terjedése, másfelől — az előbbit cáfolva vagy legalább módosítva — az olcsó kiadványok diadalmas sikere vált ki. Ez azonban általános jelenség, másutt — akár otthon is — figyelhető. — A hasonlóság miatt érdekelhetné a csehszlovákiai magyar olvasókat a Franciaországba vetődött különféle rangú-rendű magyar művészek és írók sorsa, tevékenysége, meg főként persze az, hogy tudnak-e, s ha nem, miért nem tudnak összekötő kapocs lenni a magyar és a francia szellem megnyilvánulásai, illetve intézményei közt. De mellőzöm most e kínálkozó lehetőségeket, s a tanév befejeztével immár itthon mérlegelem, hogy a látottakból-hallottakból mi hatott rám leginkább, s ennek folytán olyan témát választok, amelyet épp csak jelezni vagyok képes, elemezni vagy értékelni nincsen sem módom, sem időm. Viszont fölhozhatom mentségül, hogy a jelenség, amelyről Írni akarok, már évek óta foglalkoztat, s folyton új meg új változataival lep meg. Nem ok nélkül remélem tehát, hogy olvasóimat érdekelheti, amire most föl akarom hívni figyelmüket. A mondandóm egyébként így is és megint könyvanyaghoz, illetve olvasásélményhez kapcsolódik. Ojabban ugyanis számos olyan kiadvány jelent meg (például Robert Lafont: La révolution régionaliste — Regionalista forradalom —, 1969), amelyek Franciaország elnemzetlenített vagy — mint itt mondják — gyarmatosított népeinek a nyelvét és kultúráját szemléltetik, öntudatát élesztik.
