Irodalmi Szemle, 1973
1973/2 - Simkó Margit: Bertold Brecht és a Berliner Ensemble
a művészetre, hanem a művészet erejével.“6 Egyik legfontosabb feladatának tartotta az ifjúság kritikai érzékének fejlesztését, ezért gyakran fölkereste a kölni Kari Marx iskolát, ahol megvitatta a diákokkal a művek tartalmi és formai kérdéseit, s ennek alapján a Jasagert megváltoztatja Neinsagerré, bizonyítva egyik vezérelvét, hogy az egyén, a világ csak annyiban létezik, amennyiben megváltoztatható. E tanítóoperájának témáját a japán No-drámák egyikéből, a Tanikoból- merítette. A No-játékok — japánul „művészetjátékok“ — a tizenharmadik században keletkeztek. Előadásmodorukban nem is annyira a szavak, mint inkább a gesztusok dominálnak, s zene is járul hozzájuk, mint a görög tragédiákhoz. A japán-kínai színpad díszletei a lehető legegyszerűbbek, minden csak jelezve van. Brechtet ez a játékmodor annál is inkább megragadta, mert a japán-kínai színház erősen epikus alapokra épül. Epikus színház, nem arisztoteleszi színház, elidegenítési effektusok, kulinárizmus... megannyi olyan kifejezés, melyek sokkal ismertebbek Brechttel kapcsolatban, mint akár remekbe szabott versei, drámái, szatírái vagy könyvtárt kitevő színházelméleti tanulmányai. Még kritikusai is olyan illetlen komolysággal díszítik föl ezekkel a terminus technicusokkal írásaikat, hogy Brecht igazi művészete ki sem látszik alóluk. Breohtnél senki sem tudta jobban, hogy az epikus színház, a nem arisztoteleszi színház — ami egyébként nem a legszerecsésebb meghatározás, hiszen a görög tragédiák, melyekkel Arisztotelesz költészettana foglalkozik, epikus, elidegenítő formában íródtak — nagyon is régi keletű. Shakespeare maga is — aki egyike azoknak a keveseknek, akiket Brecht elismert —többnyire epikus formában írta remekeit. Brecht azonban forradalmár volt, s mint minden valóban nagy író, nyitott szemmel nézte a világot, meglátta a megváltoztatni valót, és magáévá tett minden módszert, amit a változtatáshoz alkalmasnak talált. Brecht útkeresése kezdetén, a huszas években a színház — recitálásba fúló klasszikus előadásaival, az élet fényképszerű másolásával vagy operettszerű szalonkomédiáival — látványos intézmény volt, látogatása pedig társadalmi kötelesség. A színháznak illúziót kellett keltenie, s minél jobban sikerült ez, annál teljesebb volt a siker. Brecht így nyilatkozik erről: „... a közönséget nézve, szinte mozdulatlan alakokat látunk, láthatóan erős megerőltetésben, minden izmuk megfeszül. Egymással nem érintkeznek, így ottlétük úgy hat, mintha aludnának, de nyugtalanul álmodnak, úgy mint a nép emlegette lidérc- álmodók, akik a hátukon fekszenek. Szemük természetesen nyitva van, de nem látnak, hanem bámulnak, nem hallanak, hanem hallgatóznak. Mint az elátkozottak, úgy bámulnak a színpadra. Ez az arckifejezés a középkorból származik, a boszorkányok és klerikálisok idejéből...“ Brecht így oldja meg a problémát: „Világos, hogy ennek a... káros hatásnak az ellensúlyozására a színháznak mindent meg kell tennie, hogy a nézőt felvilágosítsuk, olyan cselekményt lát, amely nem most és itt játszódik le; hanem színházban ül és tudósítást lát — bármily hatásosan legyen is az előadva — egy olyan eseményről, mely egy más helyen és a múltban történt. Az illúziókeltés — a kábítószerekkel való üzérkedés egyik fajtája; elhárítása, vagyis az illúziómentes színház elképzelhetetlen lehetőségeket teremt századunk szociális valóságának bemutatására“. Brecht elvetendőnek tartja a nézőnek a színésszel való azonosulását is. A néző így elveszti kritikai képességét, s bár az illúzióktól ugyan pillanatnyilag felüdül, nem tanul semmit, nem teszi magáévá a darab gondolatait. Ez a folyamat nem különbözik egy jó ebédtől, ami ínycsiklandó és kellemes ugyan, de rövid időn belül elfelejtjük. Brecht az ilyen előadásmódot nevezi „kulináris“ színháznak. A színészeknek adott utasításai — melyek Brecht elméleti műveinek főanyagát képezik — az elidegenítést teszik meg főfeladattá. Az epikus színészre nézve az a megállapítás, hogy „... ő nem játssza Leart, hanem maga Lear“ — a legmegsemmisítőbb kritika.8 Brecht a révület, a kiküszöbölt illúzió hiányát a valóság bemutatásával, a karakterek mesteri kidolgozásával, az értelem eleganciájával igyekszik pótolni. Az ő színpadán mindennek világosságban kellett állnia: __________8í 8 Übungsstücke für Schauspieler. Versuche 11. 1 Kleines Organon für das Theater. Erstes Sonderheft 1949 8 Kleines Organon, Schriften zum Theater
